Hangod után (BL)

Hangod után(BL) Pt.2.

- Mostanában elég furán viselkedsz. – fordult hátra Owen, gyanakvó tekintettel Tyler felé, miközben a kávézó felé tartottak. – Ugye nem szoktál rá valamire ismét?

- Dehogy! – vágta rá Tyler azonnal. – Elég volt egy halál közeli élmény is. Soha többé nem nyúlok droghoz!

Owen elégedetten bólintott, a barátja határozott tekintetét látva. – Rendben. Nem szeretném valahol megtalálni a hullád. De, hogy visszatérjünk az eredeti témához... mi is ütött beléd mostanában?

- Miből gondolod, hogy bármi bajom van?- kérdezett vissza Tyler, miközben tekintetét körbefuttatta az utcán.

- Például csendesebb lettél. – magyarázta Owen. – Ezen kívül, olyan, mintha üldözési mániád lenne. Tessék! – mutatott Tyler felé. – Most is úgy vizslatod az utcát, mintha keresnél valamit, vagy inkább tartanál valamitől.

- Nem is igaz! – vágta rá ismét Tyler, miközben a barátjára pillantott.

- Pedig így van. – sóhajtott Owen. – Megfenyegettek vagy valami?

- Nem. – csóválta meg a fejét Tyler. Fogalma sem volt, hogy hogyan mondja el a barátjának a dolgot anélkül, hogy totál zakkantnak nézné. Pedig úgy érezte, hogy valakivel tényleg muszáj lesz beszélnie erről Dr. Kimen kívül. Valakivel, aki komolyan is veszi, és nem röhögi ki.

Owen megtorpant, és egész testével Tyler felé fordult, miközben megigazította a kabátja gallérját, hogy ne fújjon be a hideg szél. – Figyelj! Elég régóta vagyunk már haverok és tudom, hogy tőled mi számít furcsának és mi nem. Szerintem egyszerűbb lenne, ha előállnál vele. Aztán majd kitalálunk valamit a problémára.

Tyler megadóan sóhajtott. – Azt hiszem, hogy megőrültem. – mondta ki egyszerűen, majd rögtön utána végtelenül szánalmasnak érezte magát.

- Aha... - nyugtázta le Owen.

- Ennyi? – döbbent le Tyler.

- Miért? Mit vártál? – kérdezett vissza Owen. – Ha azt mondtad volna, hogy kitakarítottad a lakást, na, az megdöbbentett volna.

- Barom! – szólt vissza Tyler idegesen. – Én próbálom éppen kinyögni, hogy mi a bajom, de te egyáltalán nem veszel komolyan!

- Oké! Csak nyugodj le egy kicsit! – próbálta békíteni Owen. – Üljünk le! – mutatott az egyik pad felé a járda szélén.

Tyler még pár pillanatig toporgott egy helyben, amíg hezitált, hogy leüljön-e vagy sem, de végül követte a barátját.

- Szóval? Miért is őrültél meg? – tudakolta Owen ismét.

tyler sóhajtott egyet, mielőtt belekezdett volna a magyarázatba. – Tudod, volt az az eset a klubban, amikor elájultam.

- Melyikre gondolsz? – vigyorgott owen.

- Cseszd meg! – pattant fel Tyler, hogy távozzon, de Owen elkapta a karját és visszarántotta.

- Oké, bocsánatot kérek! Nem éppen a legjobb alkalom a poénkodásra, vettem! – próbálta békíteni a barátját. – Kezdjük elölről rendben? Tudod, hogy milyen vagyok. Sajnálom! Szóval az ájulás? Gondolom, hogy a legutóbbira gondolsz. A sztriptíz bárban.

- Igen. – sóhajtott Tyler ismét.

Owen várt, de a beállt csendben, amit csak a forgalmas úton haladó járművek hangja tört meg, hamar elfogyott a türelme. – Nézd! Tényleg sajnálom az előbbit, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a dolog. Ígérem, hogy komolyan veszem, de ha nem mondasz semmit, akkor nem tudok segíteni sem.