Hangod után (BL)

Hangod után (BL) Pt.1.

- A francba! – nyögött fel a férfi fájdalmasan, miközben felült az ágyon, és megpróbálta felidézni az elmúlt éjszaka eseményeit, amit egyelőre csak szürke köd fedett. Tudta, hogy túlzásba esett, de nem érdekelte. Mindig is úgy gondolta, hogy csak egy élete van, és ez alatt az élet alatt ne mások mondják meg neki, hogy mi az elfogadott és, hogy hogyan éljen.

Annak ellenére, hogy Tyler McLean hírességnek számított New Yorkban, nem igazán követte a társadalom, illetve a kiadója által előírt viselkedési normákat. Az élete körülbelül annyiból állt, hogy néha megjelent a próbáin, aztán iszogatott a haverokkal. Megtisztelte a rajongóit és megjelent a koncertjein, aztán vedelt a haverokkal. Amikor csak tudott aludt, mert valahogy ki kellett pihennie azt a rengeteg munkát, amit el sem végzett, de utána persze, hogy a pohár fenekére nézett a haverokkal.

Pedig, mint szólóénekes, nem volt nehéz dolga, és amilyen híresnek számított az országban, az volt a csoda, ha valaki nem ismerte fel. Ő ennek ellenére, mégis mindig szembe ment a szabályokkal, nem foglalkozott a környezetével, és amit csak lehetett, azt másnapra halasztott.

- Baszki! De fáj a fejem! – dörmögte az orra alatt, és már kapta is fel azt a doboz fájdalomcsillapítót, ami mindig a kis éjjeliszekrényen várt készenlétben, a szállodai szobájának hálójában. Pár üres doboz már hevert a földön a többi szemét társaságában. Két hete hajtotta el a szálloda által kijelölt takarítónőket, mert mindig akkor mentek volna takarítani, amikor ő éppen aludt. Azóta csak gyűltek az üres gyógyszeres dobozok és a többi szemét, amit főleg üres üvegek, és beazonosíthatatlan italos dobozok tömkelege tett ki. A földről felhalászott egy vizes palackot, amiről remélte, hogy az alján tényleg víz lötyögött, majd a három tabletta után küldte, hogy kicsit elmossa azt a borzasztó keserű ízt a szájából.

Halántékát dörzsölgetve kelt fel az ágyról, majd a fürdőszobába indult, hogy könnyítsen magán. Miután végzett, levetette magát az egyik fotelba és kézbe vette a telefonját.

- A rohadt életbe, még simán aludhattam volna! – nyöszörögte, amint meglátta, hogy a kijelző még csak reggel nyolc órát mutatott. A szokásosnál többet ivott az éjjel, így nem is volt csoda, hogy a fejfájása nem hagyta sokáig aludni, viszont annak örült, hogy legalább nem émelygett.

Pörgette az üzeneteket, amiket a menedzsere küldött számára, és amikben az aznapi menetrendje szerepelt, de hamar megunta. Annyit megjegyzett, hogy tízre a stúdióban kell lennie, a többi meg pont hidegen hagyta, és inkább elkezdett böngészni a neten.

Imádta a közösségi médiát. De csak azért, mert minden napra jutott valami, ami miatt felkapott volt valamelyik oldalon. Mindig jókat röhögött néhány rajongója bejegyzésén, és mulattatta az a dolog, hogy már több ezer házasságot kötött a tudta nélkül a rajongóival, akiknek természetesen kilencvenkilenc százaléka nőnemű volt. De még milyen kis dögös libák akadtak a horgára közülük...

Az eléggé elcseszett életmódjából kifolyólag, nem vetette meg a női test adta gyönyöröket sem. Ő a megszállottja volt, miközben az ügynöksége nem győzte eltussolni a pletykákat, amik természetesen mindig igaz történeteket dolgoztak fel. Merthogy mindig akadt egy-két szépség, akit élvezhetett egész éjjel. Ha nem, akkor meg szerzett.

Miközben a twittert nézegette, ahol rá is talált pár, éjjel készült képre, megcsörrent a telefonja.

- Szevasz haver! – köszönt bele, amikor felvette.

- Szevasz! – köszönt vissza egy szintén másnaposan, álmosan csengő hang. – Csak gondoltam lecsekkolom, hogy élsz-e még, vagy már alulról szagolod az ibolyát az alkoholmérgezéstől.