Hangod után (BL)

Hangod után(BL) Pt.3.

Amióta nem járt rendszeresen bulizni a haverokkal, azóta a reggelek teljesen megváltoztak. Ismét az ébresztő előtt kelt és úgy érezte, hogy pont eleget aludt. Amikor bekapcsolta a tévét, hogy valami szóljon a háttérben, amíg ráérősen megkávézik, ismét tudatosult benne, hogy alig pár hét van karácsonyig, ezzel együtt a koncertig. Úgy érezte, hogy ő maga egyhelyben támolyog csak, míg a világ körülötte száguld. Ugyan ez az érzés kísérte a taxiban ülve is. Próbára igyekezett éppen, miközben az autó ablakán nézelődött kifelé. Az üzletek kirakatai már mind karácsonyi díszben pompáztak. Műfenyők és igaziak. Színes gömbök és csillagok, hóemberek és angyalkák mindenfelé. Szinte hallotta, amint az üzletekben a rongyosra játszott karácsonyi slágerek valamelyike szól. Vajon ő mikor feledkezett meg ezekről. Mikor volt az a pillanat, amikor feleslegesnek érezte már magát a hangulatot is. Amikor elköltözött a szüleitől, hogy egyedül legyen végre? Amikor még karácsonykor is a botrányaitól volt hangos a sajtó? Egy dologban volt biztos csak, hogy mindegyik verzióban már egyedül volt.

- Szia! – köszöntötték bátortalanul, mire Tyler a sofőr felé fordult.

- Üdv! – motyogta vissza, és nem tudta hová tenni a sofőr kérdő tekintetét.

Még pár másodpercig szemeztek, és csak akkor világosodott meg, amikor a sofőr szája nem mozdult a kimondott hangok formájában. - Tudom, hogy megígértem, sajnálom.

Tyler szívverése a pillanat tört része alatt gyorsult fel, miközben görcsösen szorított rá az autó belső kapaszkodójára.

- Tényleg sajnálom, és ha nem akarsz velem beszélni, csak egy szavadba kerül és eltűnök. – szabadkozott a hang.

- Várj! – mondta ki hangosan Tyler, amin még ő is meglepődött, a sofőr pedig értetlenül nézett hátra a visszapillantóban. Az agya szélsebesen forgott, hogy mitévő legyen. Beszélnie kell vele. Választ kell kapnia a kérdéseire, de anélkül, hogy másnap megjelenne a cikk róla, miszerint az énekes Tyler McLeannek elmentek otthonról, mert magában beszél egy taxiban. Gyorsan körülnézett, hogy merre járnak éppen. – Kérem, itt álljon meg! – szólt előre a sofőrnek, aki azonnal tudomásul vette, és lehúzódott az út szélére. Tyler kifizette az utat, megtoldva egy kis borravalóval, majd összehúzta magán a kabátot, és gyalog indult tovább, miközben válaszolt. – Itt vagyok. Mondhatod.

Egy megkönnyebbült sóhaj volt az első, amit hallott. – Köszönöm! Emlékszem, hogy mit ígértem, de az az igazság, hogy engem kicsit sürget idő.

- Ezt meg, hogy érted? – kérdezte Tyler, és igyekezett minél halkabban beszélni, miközben csak a maga előtt lévő járdát nézte, hogy ne keltsen feltűnést.

- Csak azt akartam kérdezni, hogy elmentél-e a rendőrségre?

Tyler már majdnem magára vette a kérdést és megsértődött, mikor tudatosult benne a kérdés. – - Azt akarod mondani, hogy te még mindig...

- Be vagyok zárva. – vágott közbe az igencsak csalódott hang.

Tyler megállt a járda közepén és a zsebre dugott kezei ökölbe szorultak. – Nem talált meg a rendőrség? – tette fel az egyértelműen hülye kérdést.

- Szóval elmentél. – vette tudomásul a csüggedt hang.

Tyler még mindig a járda közepén állt, ahol a karácsonyi előkészületeket intéző forgatag sietősen hömpölygött körülötte. Egy hátulról érkező lökés, és egy odahányt „bocsánat" hatására kezdett el újra gyalogolni. – Igen, elmentem.

- Mit mondtál nekik? – tudakolta a hang.

- Nagyvonalakban elmondtam, amit tudtam, meg egy csomó dolgot kérdeztek. – válaszolta Tyler szűkszavúan.