Hangod után (BL)

Hangod után(BL) Pt.4.

Előző este még egészen addig beszélgettek, míg végül Tyler azon kapta magát, hogy hazaért és az ágyában fekszik. Megígértette Dylannel, hogy nem csak akkor jelentkezik, amikor hívja, hanem rendszeresen, naponta többször is, hogy tudja, a körülményekhez képest rendben van a fiú.

Így már reggel arra ébredt, hogy Dylan „csenget", teljesítve a kötelező reggeli bejelentkezést. Röviden megbeszélték, hogy nem történt semmi az éjjel, azután elköszöntek. Tyler letusolt, majd el is indult az aznapi próbájára, miközben már a taxiban felhívta Owent, hogy tud-e valami új információval szolgálni. A barátja viszont csak azt tudta elmondani, amit előző nap is, hogy folyamatosan nyomoznak az ügyben, és bármit találnak, azt egyből közölni is fogja Tyler.

A délelőtti próba első szünetében Tyler szólította Dylant, aki késlekedés nélkül válaszolt is. Ismét pár perc beszélgetés következett, amíg Tyler kifújta magát, és átöltözött, hogy a stúdióba menjen. Délben is beszéltek, illetve mikor Tyler végzett a javításra várt felvételekkel szintén váltottak pár szót. Mindig tudtak valamiről beszélni. Mindig volt egy téma, ami feljött, és általbán Dylan hozta fel. Tyler sokszor el is csodálkozott rajta, hogy a fiú mennyire tájékozott a világ dolgairól, hogy mennyire reálisan látja a világot maga körül, és hogy milyen választékosan tudja kifejezni a saját érzéseit, amiket sosem rejtett véka alá, hanem egyenesen ki is mondott.

Így ment még két teljes napon keresztül. Amikor csak tudtak beszélgettek, és Tyler azon kapta magát, hogy alig várta az estéket, amikor végre szabad lett. Amint belépett a lakásába, már szólította is Dylant. Egyikük sem mondta, de mind a ketten biztosak voltak benne, hogy a másikban is ott volt a szorongás, a félelem és az aggodalom, mivel a nyomozás ugyan haladt, de kézzelfogható bizonyíték, egy név vagy egy cím sem volt fellelhető sehol, ahogy Dylan apját sem találták. Az öregnek már rutinja volt a bujkálásban. Az idő szorított, egyre közelgett a huszonharmadika és másnapi koncert időpontja. Esténként pedig különösen gyorsan telt az idő. Amikor Tyler a csendes szobában feküdt, ahol csak Dylan hangját hallotta. Sokszor azon kapta magát, hogy az ébresztője már egy újabb nap elteltére, és egy másik kezdetére figyelmezteti.

Gyorsan a rutinjukká vált, hogy ki mikor keresi a másikat. Szerencsére nem is adódott több gond Dylan körül és Tyler remélte, hogy ez így is marad egészen addig a pillanatig, amíg ki nem hozzák onnan.

Tyler éppen ebédelt egy kisbüfében, jól beöltözve, hogy még véletlenül se ismerjék fel, amikor Dylan váratlanul jelentkezett.

- Valami történt. – hallotta meg a fiú hangját, ami izgatottan csengett.

- Mi történt? – kérdezett is rá azonnal Tyler, és az izgatottság rá is ráragadt.

- Különös zajokat hallok kintről, ami elég szokatlan, mivel általában mindig csend van. – magyarázta Dylan.

- Talán a rendőrök!? – mondta ki Tyler a kelleténél kicsit hangosabban, így magára vonzva minden szempárt a kis helyiségben.

- Fogalmam sincs, hogy mi ez, de határozottan olyan, mintha sokan lennének, de nem tudom, hogy mit csinálhatnak. – közvetített Dylan folyamatosan. – Jön valaki...

Tyler egész testében megfeszült. Addig a pillanatig semmi gond nem volt, de bármikor történhetett valami váratlan. Naponta egyszer előfordult, hogy valaki megjelent Dylannél, de általában csak valami ehetetlen dolgot adtak neki, hogy ne haljon éhen. Tyler csak remélni tudta, hogy most is csupán ennyiről lesz szó.

A csend hosszúra nyúlt. Túl hosszúra, legalábbis Tyler szerint, miközben csupán egy perc telt el, mire Dylan hangja újra felcsendült a fejében.