Semmi sem az, aminek látszik

A sors

Nem régen költöztem egy másik városban, ugyanis állást kaptam. Meghúztam magamat egy apartmanban, míg nem találok egy lakást. Eléggé kicsi volt ez a város, kicsit reményvesztetten indultam neki az albérlet keresésnek, de legalább állásom volt. Nem nagyon ismertem senkit sem ezen a helyen. Egyetlen ismerősöm volt, de ő sem ért rá mindig. Egyik nap találkoztunk volt vele valaki, bemutatta a munkatársát. Nem volt annyira szimpatikus, de reméltem többet nem kell vele találkoznom. Idegesített a személyisége, nem tudom megmondani, hogy miért, de taszított azaz ember. Sajnos ismerősöm elég hamar elment, ketten maradtunk. Vesztemre a munkatársa szabadnapos volt, így nem tudtam lepattintani.

Elmeséltem neki, hogy hogyan jutottam ide és, hogy hol dolgozom. 
- Az egy nagyon jó cég! Nem kell attól félned, hogy elveszíted a munkahelyed! És sikerült lakást találnod? Vagy merre laksz? Mikor is költöztél ide?
- Pár hete lakom csak itt. Még nem sikerült albérletet találnom. Egyelőre egy apartmanban lakom.- most úgy érzem túl sok információt adtam meg magamról - Keresgélek aztán lesz valami. - nem szívesen válaszoltam erre a kérdésre! Volt ebben az emberben valami furcsa, valami sunyi, valami undorító, valami gonosz. 
- Ha gondolod körbe nézek vagy körbe kérdezek, ha tudok valamit. Vannak ingatlanos ismerőseim.
- Nem kell köszönöm! Megoldom! - mondtam hárítva. Ránéztem a mobilomra és közöltem - Bocsi, de mennem kell. 
- Elviszlek. 
- Nem kell fáradnod! El kell mennem a boltba is és még van egy kis munka is, amit meg kell csinálnom, sietek!
- Nem fáradtság! Szívesen elviszlek. - Lerázásba mindig is béna voltam. 

Beszálltam az autóba, fura érzésem volt. Elindultunk, közben rákezdett mindenféléről.
- Mondtad, hogy nem régen költözél ide, Nóri mondta, hogy nem nagyon vagy itt ismerős. Megmutatom neked a helyi nevezetességet. Onnan szép ám a városra ránézni!
Úgy éreztem csapdába kerültem. Csak az forgott a fejemben, amit kiskorunkban a szülők belevernek a kölykök buksijába: "Idegenek autójába be ne szállj!" Úgy gondoltam már elég felnőtt vagyok az efféle döntésekhez meghozásához, de úgy vélem elég bizarr és groteszk ez az egész helyzet. Nem tudtam mit csináljak. Próbáltam nyugodt maradni, hiszen valamikor úgyis megáll az autó. Igyekeztem a nyugodtság látszatát fenntartani. Próbáltam megfigyelni, hogy merre megyünk. Azt gondoltam, hogy nem alkoholista vagy díler, még csak csendes pszichopatának sem mondtam volna a külleme alapján. Továbbá magamat sem gondoltam bénának, hogy egy ilyen helyzetet ne tudjak megoldani. Elég sok olyan dologban volt részem, amit megoldottam már. Néztem, ahogy kanyargunk fel a hegybe. Néztem a havas tájat és, ahogy a város felé kerülünk. Egyre jobban helyrehozhatatlan szituban éreztem magam. Senkit sem ismerek a városban, ha elás ki fog megtalálni? Tudtam, hogy nincs akkora baj, mint amilyen ijesztő, horror forgatókönyvek lezajlanak a fejemben. "Nem lesz semmi gond!" - nyugtattam magam.

Megálltunk, pont elállt a hóesés. Minden fehérbe borult. 
- Nézd, milyen szép! - Odanéztem, ahová mutatott. A város fehérbe öltözött és tényleg gyönyörű látvány volt. - Nincs tériszonyod? A kilátóból még jobban látni. 
Elindultunk felfelé a faszerkezetű, öreges hatást keltő lépcsőn. Második lépcső fordulónál megálltam, nyomasztó érzésem támadt. "Mit keresek itt? Ennyire hülye vagyok?" - záporoztak bennem a kérdések.
- Nem megyek tovább. - közöltem vele és megálltam.
- Rosszul vagy? Valami baj van? - kérdi zavartam - Itt még nem látszik rendesen a város.
- Nem baj, de én lemegyek! - mondtam határozottan.
- Rendben.  - és leindult a lépcsőn ő is lefelé.
Gondoltam megvárom, míg odaér, ahol én vagyok. Nem volt kedvem beszélgetni, mondjuk ő akart feljönni ide, nem én. Senki sem kérte erre, még arra sem, hogy elvigyen a boltba, amit persze nem tett meg. Leértünk a kilátóról.
- Sietnem kellene. Indulunk? - kérdeztem magabiztosan.
- Valami baj van? - megpróbálta megfogni a vállam és magához húzni, de én kibújtam a kezei közül. 
- Nem, nincs! De sietnem kellene. Mindjárt besötétedik!
Ahogy mentünk le autóval a hegyoldalból eszembe jutott, hogy ennek rosszabb vége is lehetett volna. Tudja nagyon jól, hogy a munka miatt jöttem ide és a városban nincsen senkim. Simán eláshatott volna, vagy lelökhetett volna a magaslesről. Mire leértünk már sötét volt, a legközelebbi boltnál kitett.
- Nórival üzentetek! - közölte
- Kösz a fuvart!
Becsaptam az autója ajtaját, mint aki nem hallotta, amit mondott. Újra szemerkélt a hó, alig voltak már az utcán. Nem kellett elmennem boltba ez is egy buta ürügy volt, hogy szabadulhassak tőle, de sajnos majdnem a visszájára fordult az egész.