A krém

51 1 0
                                    

Az tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem az arcápolási termékeket. De ez most itt nem a reklám, hanem egy történet, ami nem a legkellemesebb élmény lesz. Kellett egy kis idő mire túllendültem az eseményeken és feldolgoztam a történteket.  

Egyik hétköznap elmentem a helyi szupermarketbe és vettem pár arcmaszkot. Már nagyon vártam, hogy kipróbáljam. Hétvégén szoktam használni ezeket. Sosem gondoltam volna, hogy ráfüggök bármilyen szépségápolási cikkre, mivel sosem voltam az a cicababa, úgy éreztem ez csak flancolás és semmi szükségem ilyenekre. Amit vettem furcsa volt, mert úgy éreztem mintha nem tudnám leszedni az arcomról és megfulladnék alatta. Lehet allergiás reakciók léptek fel használat közben. Barátnőmnek is vettem, neki hátha más lesz a tapasztalata ezzel kapcsolatban, de sajnos ő is így érezte.

Gondoltam legyártom házilag, nem lehet olyan nehéz és talán más hatást vált ki, mint a tucatmaszkok.. Lehet gazdaságosabb és valamivel egészségesebb lehet ez a megoldás. Tettem bele minden szuper dolgot, amit az interneten írtam. Természetesen magamon próbáltam ki először. Jó illata lett és úgy éreztem mintha teljesen új erőre kapott volna az arcbőröm. Hetente kétszer kentem az arcomat ezzel, amit összekotyvasztottam. 

Jött a karácsony és odaadtam neki a készítményt.
- Mi van benne? 
- Zsálya és egy kis ánizs.
- Nagyon jó az illata és olyan frissítő hatást kelt.

Telt-múlt az idő. Újévi fogadalmaim között nem szerepelt a a krém készítése. Elég volt, amit éppen akkor megcsináltam, nem kellett több. Sosem szerettem fogadalmakat tenni, mert nem tartom be őket és ezt pontosan tudom is magamról! Eljött az újév napja és elfogyott, amit kreáltam előtte pár héttel. Csalódott voltam, mert nem voltak otthon hozzávalók. Úgy gondoltam, hogy amíg nem nyitnak ki a boltok jó lesz, amit a boltban megvettem. Mintha éreztem volna, hogy szükségem lehet rá. Nagyon megörültem, hogy újra a régi volt a bőröm és kap vitamint.

Hetek óta nem találkoztam  és beszéltem Irmával. Próbáltam hívni, de nem reagált, nehezen, de ráírtam. Nagyon sokat vártam, mire visszaírt.

I.: "Szia! Bocsi, hogy nem írtam vissza. Nem érzem túl jól magam. Elfogyott az krém vagy mi, amit adtál. Tudnál még hozni?"
"Nekem is elfogyott, de viszek gyümölcsöt, vitamint vagy bármit, amit szeretnél. Mit vigyek?"
I.: "Úgy érzem, hogy az a krém jó lesz."
"Az nem lesz egy hamar kész. Vigyek valamit addig?"
I.: "Nem kell köszönöm!"
"De mi a baj?"
I.: "Majd gyere át a krémmel és elmondom."
"Ok."

Furcsa volt ez a beszélgetés. Inkább nem is firtattam és választ sem nagyon adtam rá. Megcsináltam neki a krémet, de vittem neki vitaminokat és narancsot is. 

"Szia! Munka után átugrok. 17 óra körül, ha megfelel... persze, hogy neked megfelel."

Munka után indultam is, ahogy tudtam. Mindent eltettem a táskába, ami hasznos lehet. Felkapuztam, nem vette fel. Újra megpróbáltam, megint nem vette fel. Telefonon is hívtam, kinyomott. Újra megnyomtam a csengőt, beengedett minden szó nélkül.  Amikor mentem fel a lépcsőházba elromlott a központi kapcsoló az egész lépcsőházba, úgyhogy a táskámban levő kislámpát kellett használnom. Majdnem felértem, s láttam, hogy kicsit nyitva van az ajtó. Bent égett a villany. Irma a konyhában volt, elég rosszul nézett ki: falfehér arcbőre, beesett, sötét, karikás szemek és lilás száj, mint akinek kiszívták az életerejét. 

- Szia! Hogy vagy? -kérdeztem aggódva.
- Már jobban köszi! Lázam is lement. Meghoztad a krémet?
- Igen és még hoztam narancsot és vitaminokat.
- Köszi! - s egy mozdulattal a kipakolt dolgok közül a krémet leemelte az asztalról és bevonult a fürdőbe, mintha más nem is érdekelte volna. Csak az!

Próbálkoztam a beszélgetéssel, de mintha meg sem hallotta volna, ezért leültem a konyhában. Vártam, míg végez. Észrevettem egy kis csokit a letett narancs mellett, úgyhogy bele is falatoztam, míg az újságot néztem át, ami az asztalra volt dobva. Annyira furcsa, kesernyés, beazonosítatlan íze volt. Torkomon is akadt egy kis darab, ahogy ki akartam köpni a kukába. Légszomjam lett, könnybe lábadt a szemem, azt hittem meghalok. Végük sikerült úgy köhögnöm, hogy kiesett a légzést akadályozó tényező, s így szabad utat kapott a levegő. Beletelt 10-15 percbe, míg feltűnt Irma. Remélem ebből a kis incidensből nem hallott semmit sem, hogy fuldoklom a lakásában. Azt hittem leesik az állam, mintha egy másik ember jött volna ki a fürdőből. Az arca emberi arcot öltött, mint a betegsége, rosszulléte előtt. Közérzete, viselkedése is teljesen megváltozott, mint akit kicseréltek. Betegség volt, nincs.

- Irma, bocsáss meg, de nem érzem jól magam. Hazamegyek! - forgott velem a szoba, a szavaim gubancolódtak. Szédültem, nem tudtam magamról, valószínű elájultam. Barátnőm előszobájában ébredtem fel a kanapéján, ő már nem volt otthon. Jobban lett, s elment dolgozni. Hagyott egy levelet az asztalon:

"Remélem már jobban vagy! Elmentem dolgozni, a kulcsot a postaládába dobd be! Legyen szép napod, majd beszélünk!"

Annyira furcsa volt nekem a későbbiekben, hogy Irma nem is válaszolt az üzeneteimre, nem vette fel a telefont, mintha eltűnt volna. Megváltozott, úgy éreztem egyoldalú lett a barátságunk, nem olyan volt, mint előtte beszélgetős, merengős, sétálós. Csak akkor jelentkezett, amikor a krém kellett neki. Megint hetek teltek el, s ott voltam a bejárati ajtaja előtt. Hezitáltam, hogy bekopogjak-e, olyan régen találkoztunk, hogy örültem volna egy beszélgetésnek, ugyanakkor féltem a vele való találkozástól, hogy tudunk-e még beszélgetni egymással, lesz-e közös téma. Hamar kinyílott az ajtó. 

- Szia! Gyere be! Bocsánat, hogy nem jelentkeztem. Eléggé besűrűsödött minden. - Néztem az arcát és teljesen elhűltem. - Mi az mit nézel? Valami baj van?
- Az arcod! - néztem döbbenten és szóhoz sem jutottam. Az arca tele voltak hegekkel, amik gyulladás alatt voltak. Legalábbis olyan hatást keltettek.
- Ugye milyen szép? - kérdezte boldogan. - Elhoztad a krémet?
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez lenne a legmegfelelőbb idő, hogy bekend az arcod.
- Jaj, ne csináld már! Mindenki kérdezi mivel kenem az arcom, mert olyan szép! Nem hiszem el, hogy te nem látod!?

Az arcából hegeket és csúfságot láttam, amiből bármikor kimászhatnak a bogarak vagy éppen a kukacok. Nem volt már közös téma, nem tudtunk beszélgetni. Csak a krém bűvöletében élt már hónapok óta. Már bánom, hogy megalkottam azt a mérget, a barátságunk mérgét. 

Hetekig nem láttam Irmát. Már a barátságunkat is kétségbe vontam. Ismételten eltelt pár hét, amikor újra keresett, ha én kerestem megint csak nem reagált. Úgy gondoltam, hogy én sem fogok visszareagálni. Időközben közös ismerőseinktől jöttek üzenetek, amiket nem tudtam a helyére tenni.

"Láttad Irma arcát? Mi történt vele?"

"Tartjátok a kapcsolatot rég láttalak titeket együtt. Nagyon lepukkant Irma."

"Barátok vagytok még? Miért nem segítesz neki?"

"Szerintem megbolondult. Nem tudom elérni én sem. Az arca valami borzalmasan néz ki. Folyamatosan valami krémről zatyvál, amitől ilyen szép az arcbőre. Halloween-ra már nem kell sminkelnie!"

Mivel nem tudtam, hogy mi van vele, a meglevő üzenetekre sem tudtam mire reagálni. Ismételten mentem fel a lépcsőházba, elmondhatatlanul nyomasztó érzés lett úrrá rajtam, nem tudom, hogy miért. Éreztem, hogy valami baj van vagy lesz. Bekopogtam. Nagyon nyomott a mellkasom. Kinyílott az ajtó, félhomály volt a lakásban. Beléptem, majd betettem az ajtót.

"Irma! Merre vagy?" - kiáltottam el magamat.

A fény a szobában hirtelen neki állt pislákolni.

"Mindjárt megyek! Csak a lámpa bekrepált!" - szólt ki a szobából. 

Lekapcsolta a villanyt. Ahogy jött ki a szobából rosszat sejtettem. Az arca teljesen eltorzult. Nagy sebhelyek tátongtak rajta. Mintha valamiféle váladék jött volna ki a hegekből. 

- Mi történt veled? - kérdeztem teljesen ledöbbenve.
- Ezt hogy érted? Minden rendben! Elhoztad a krémet?
- Igen, de nem adom oda. Szerintem nem jó ötlet, hogy rákend az arcodra. Van fogalmad róla hogyan nézel ki? - rettegtem, féltem ránézni. 
- Nem tudom miről beszélsz! Még nem volt ilyen szép a bőröm, olyan sima, mint egy bababőre.
- Igaza van a többieknek! Borzalmasan nézel ki.
- Add ide a krémet!
- Nem adom. 

Fordultam az ajtó felé, hogy elmegyek, de ahogy ezt kimondtam megfogta a karom visszarántott, s az üvegcse kiesett a kezemből, összetört. A szobában megint elkezdett villogni az olvasólámpa égője. 
Teljesen elvesztette a fejét. A földre vetette magát, s elkezdte bekenni a bőrét a krémmel, mintha bármit is segítene rajta. A krémben üvegdarabok voltak, amik bekerültek a sebbe és elkezdett vérezni. Láttam rajta ahogy keni az arcára megnyugszik, de annyira elkapta a gépszíj, hogy elkezdte magába tömni a krémet. Ette, zabálta, tömte magába. Közben pedig folyt a vér az arcából. Mint, aki megveszett úgy viselkedett. Otthagytam, iszonyat megrémültem. 

Hetek óta nem beszéltünk, nem tudom mi történt vele. Él-e, hal-e. Nem mertem felkeresni. Ismerősök sem kérdezgetnek. Teljesen elszigetelődtem tőle. 

Semmi sem az, aminek látszikDonde viven las historias. Descúbrelo ahora