Hóangyal

5.

Nem fogok átmenni. Nem fogok átmenni. Mindenki alszik. Erzsébet békésen szuszog, egész nap Évával beszélgettek. Miután visszavittem a létrát, arra értem a konyhába, hogy együtt főznek ebédet. Hagytam őket. Mostanra a ház elcsendesedett. Mátyás csak este jött haza, a kapu csapódását már megismerem. Felsóhajtok, és a másik oldalamra fordulok. Vajon Máté sem alszik? Vajon engem vár és virraszt egész hajnalig, hátha átmegyek és bemászom mellé az ágyba? Ki kell takaróznom, mert megsülök. Mennyire jó lenne bebújni Máté mellé. De akkor ugrik a pénz, és az egy nagyobb cél érdekében kell. Nem mintha Máté nem lenne fontos, csak... Ha tudnám, hogy eljön velem, miután a munkának vége, bizisten átmennék. Bele akarok szagolni a nyakába. Ez valami új fétis lesz. Meg belesimítani a hajába és...

– Menj már át hozzá – szólal meg Erzsébet álomittas hangon. – Nem tudok aludni tőled, úgy dobálod magad.

Azonnal visszaalszik. Engedélyt adott, igaz? Sőt, ő küldött! Megyek, megnézem, mi van Mátéval. Megmondom, hogy aludjon, mert nem jövök. Az, hogy megyek, úgyse jelent semmit. Attól, hogy átmegyek, még nem kell történnie semminek.

Hangtalanul surranok be. Sötét van, a nagy ablakokon lehúzták a redőnyt. Sosem volt még ilyen a szoba, mióta megérkeztem. Máté készült, és ettől zsibongani kezd a gyomrom. Most én is vak vagyok, de nem sokáig állok egyedül. Máté átkarol, a mellkasához simulok, aztán megcsókol. Nincs erőm nemet mondani, nem tudok elhúzódni, végre kapaszkodót találtam a sötétben, épp, mint ő.

A nyaka bőrébe szagolok, újra megcsókolom, ő pedig a pólóm alá nyúl, a gerincemen húzza végig a kezét. Szeretném megkérdezni, el tudja-e képzelni, látja-e a szemei előtt, hogy mi történik, ki hová simít, vagy csak érez. Ha a hallása jó, lehet az érzékélése is fejlődött. Óvatosan érint, sehol egy unalomig ismételt mozdulat. Minden új. Lihegünk, csókolunk és persze, hogy bebújok mellé az ágyba. Csak el ne aludjak, csak itt ne maradjak reggelig, mondogatom magamnak, miközben meztelen teste hozzám simul. Aztán elveszünk egymásban.

Simogatásra ébredek. Még sötét van, a szobát ki kellene szellőztetni, de Máté újabb csókja elfeledteti velem a gondolkodás képességét. Nem tudom mennyit aludtam. Lustán csókolózunk, de közben arra készítem magam, hogy itt hagyjam és kikeljek az ágyból.

– Holnap látlak? – kérdezi. Összeszorul a szívem a szóválasztása hallatán, pedig ez jó, ha ő így tudja mondani, ha neki ilyen természetes, az csak jó. A picsába, olyan rég volt, hogy így elérzékenyültem szex után. Évekkel ezelőtt. Az is rég volt, hogy ennyire élveztem volna valakivel a szexet.

– Mennem kell – súgom, és könyörtelenül itt hagyom, mert ha most nem, akkor soha sem.

Nem bírok befeküdni Erzsébet mellé az ágyba zuhanyzás nélkül. Mivel a telefonom a szobában van, a sütő óráját csekkolom a konyhában. Hajnali három.

Fél négy, mire lefekszem Erzsébet mellé. Csendben szuszog, de nem lehetek biztos benne, hogy nem ébredt fel, míg nem voltam itt. Vagy, hogy nem hallotta a zuhany hangját. Talán tudja. Elnézem hosszú haját, ami most sötétnek látszik a szobában. Odakintről a még mindig el nem olvadt hó fénye világítja meg a félig lehúzott redőnyök alatt a szobát. A kinti hóangyal fénye rávetül Erzsébet békés arcvonásaira. Felkavarodik a gyomrom, ahogy rájövök, mit művelek. Egy terhes nő és a gyereke életével játszom. Még sincsenek elveim.

Bebújok a takaró alá és a fejemre húzom. Nem tudom, mikor nyom el az álom. Reggel kiabálásra ébredek. Magzatpózba gubózva hallgatom a takaró alól:

– Hol van a kereszt a falról? – üvölti Mátyás.

Máté hangját nem hallom, de valami kemény csattan a földnek. Hozzávágta a keresztet?