Törékeny lelkem

Szárnyát vesztett őrangyalom

Védő angylom, hogyan kérhetnék bocsánatot mind azon sérelmekért, amit elszenvedtél miattam. Isteni lényként a poklot jártad értem, és oly sok fájdalmas szenvedést viseltél el miattam.

Feladtad szárnyad s ezzel azt is, hogy repülni tudj, csak értem. De bár ne tetted volna! Én nem akartam fájdalmat adni, s mégis ami számodra a világot jelentette azt vesztetted el miattam!

Ha te, drága anyalom, ha te nem vagy boldog én, hogy lehetnék az? Hogy tudnék mosolyogni,ha tudván tudom szenvedsz, és érzem én vagyok mindennek az okozója, ezért kérlek bocsáss meg nekem!

Az anygali könnyek a földetérésnél fekete méreggé változnak, megmérgezve lelkem,de ez renben van, hisz oly sokat szenvedett miattam. Adj csak nekem is a fájdalomból!

Megmérgezett lelkem erőtlenül, sírva bolyong a kétségek erdelyében, ott ahol teljes a sötétség és nagy a magányosság! De engem már nem érdekel, hisz tudom, meg érdemlem!

Bár én is le vághatnám szárnyaimat, hogy ne repülhessek többé... hogy szívem többé ne láthasson vidámságot! S miután le vágtam szárnyaim felmásznék egy magas hegyre... és levetném onnan magam azért, hogy utoljára mind a ketten érezhessük a szabadságot!

Nem teszem meg, mert nem hagyhatom, hogy az a sok szenvedés kárba vesszen! Az a sok kín amin te, drága angyalom át mentél miattam! Igérem nem adok több fájdalmat, de cserébe te is ígérj meg valamit!

Ha újra fájdalmat okoznék... enekülj el és ne gyere vissza többé! Légy boldog és ne szenvedj többé miattam!