Egy erdő közepén sétálok, egy olyan elhagyatott sínpár mellett, melyet már régen belepett a fű. Lassan a sínekre léptem és futni kezdtem a szabadság felé.
Követtem a síneket egészen egy hosszú átjáróig, mely teli volt sötétséggel. Abban a sötétségben mégis láttam azt ki voltam s, hogy merre tartok.
Mikor be léptem, erős félelem kapott el, s mindenem remegni kezdett. Vajon a sötétség ilyen ijesztő, vagy az amit a sötétség mutatott nekem akkor?
Hirtelen egy éles hangra lettem figyelmes. A sín, melyen sosem közlekedtek, most egy vonat száguldott felém. Gondolataim riadtan szaladtak ki fejemből, s én csak álltam.
S mikor már könnyeim törölve, s őrülten futva kerestem az alagút végét....
Rájöttem, hogy ennek az alagútnak sosem volt és nem is lesz vége!
YOU ARE READING
Törékeny lelkem
PoetryÉletem egyes szakaszai és pillanatnyi érzései megfogalmazva versekben. - Szárnyát vesztett őrangyalom - Rémálmok - Ablakból visszanéző én - Száguldó vonat - Hófedte magányos emlékek - Érzelmek
