Kísérlet (18+, Erőszak)

Káosz fehér hálóingben

-Hogy képzeled ezt? A legfontosabb feladatot bíztam rád, te meg ekkora hibát mersz elkövetni? Tudom, hogy ki akarod szöktetni! Most mit csináljak veled? Rúgjalak ki? Verjelek meg? Ölesselek meg? Kirúgni nem rúghatlak, mert kipofázol mindent amit tudsz, te kis szaros! - lépett oda Viktor, majd egy hatalmasat behúzott Mattnek. Felálltam, és visszarántottam Viktort.

-Matt nem csinált semmit, végig a dolgát tette, hozzám se szólt soha! Én törtem fel a zárakat, már csak az az egy volt, és te akkor jöttél! - kiabáltam, miközbe szívem a torkomban dobogott.

Viktor elnevette magát. Ez a nevetés nem a jókedve miatt volt. Kérdőn néztem Mattre, de ő ijedt tekintettel megrázta nekem a fejét.

-Chara, Matt. Ti ketten? - kérdezte -TI KETTEN? - Ordította Viktor dühtől fortyogva, én meg ijedtemben bebújtam a takaróm alá, mint egy kislány, aki a szülei veszekedése elől menekül, hogy a legkevesebbet hallja belőle.

-MATTHIAS, TE MEG MI A FASZT KÉPZELSZ? MIT MONDTÁL NEKI? MIT CSINÁLTÁL VELE? BESZÉLJ, BASZOD! - ordított Viktor, közbe püfölte Mattet, majd lerántotta rólam a takarót. Fogtam a fejemet, arra számítva, hogy következő ütését rám méri, de e helyett óvatosan állam alá helyezte ujjait, és maga felé fordított.

-Honnan tudod a nevét? - kérdezte higgadtan, ami jobban meglepett, mint maga a kérdés.
-Chara, kincsem, honnan tudod a nevét? Mattnek hívtad a nélkül, hogy tudtad volna - nézett mélyen a szemembe, én meg elkaptam a tekintetem.

Matt a földön feküdt szétvert fejjel. Levegőért kapkodva, akadozva próbáltam megmagyarázni Viktornak, hogy egész héten faggattam őt, és elmondta végre a nevét. Semmi több.

-Chara, őszintén mondd meg nekem, tényleg nem mondott többet? -

-Nem, tényleg. Ígérem. Kérlek ne bántsd őt. Ő az egyetlen barátom, hozzá beszéltem, mert annyira magányos voltam, kérlek csak őt ne vedd el! - könyörögtem sírva. Viktornak látszólag megesett a szíve. Felküldte Mattet anélkül, hogy kinyírta volna, vagy egyéb komoly sérülést okozott volna neki.

Viktor leült mellém. Próbált vígasztalni, de jelenléte csak rontott a helyzeten.

-Túlmentem a határon, Chara. Tisztában vagyok vele, de innentől nem így lesz. Tartja a mondás, hogy a legjobban úgy lehet a börtönben tartani a rabot, ha az nem tudja, hogy börtönben van - nevetett Viktor, de látta, hogy nekem nem esett valami jól ez a kis vicce, szóval gyorsan témát váltott.

-Nyertél, Viktor. Én feladtam. Azt teszel, amit akarsz - mondtam ki a végső ítéletemet.
Tényleg csak így hagyom magam földbe tiporni? Elnyomni magam, mint egy elszívott cigarettacsikket? Úgy akarok én meghalni, hogy nem tudom ki is vagyok valójában? Nem. Nem tehetem ezt magammal, biztos jó ember voltam, mielőtt idekerültem. Ahhoz, hogy Charat legyőzzem, életben kell tartanom Evát.

Viktor lassan felállt, majd elhagyta a pincét, otthagyva engem egymagamban.

Rengeteget gondolkodtam az este. Egy percet se hunytam le a szemem, csak a sötét helységbe rágtam a körmöm, és erősen agyaltam jövőmön, mely meglehetősen nem feltétlen fényes kilátásokat ígér.
Lépteket hallottam. Gyorsan alvást színleltem, és vártam, hogy beszédet halljak, Matt reményében.
Viktor volt az. Megismertem lépteit, ahogy lassan megáll mellettem, és mély levegőt vesz.
Úgy néz ki, hogy a szerencse ma az én markomat ütötte. Nem vette észre, hogy ébren vagyok, mekkora mázli!
Egyszer csak valami hangosat kattant. Viktor felém lépett, és pont felettem megállt. Várt. Nem csinált semmit, csak hosszasan várt. A vér megfagyott bennem, szívem hevesen pumpált, és vaciláltam. Maradjak nyugton, vagy támadjam meg?
Legördült egy könnycsepp az arcomon, és vártam a megváltó fegyverdörrenést, mely nem jött el egyhamar. Halk nyögés hagyta el a számat, már nem bírtam tovább tartani. Viktor meghátrált, majd vállamnál fogva átfordított a másik oldalamra. Könnyeimtől csak foltokban láttam Viktor szőke haját, majd lejjebb eresztettem tekintetem, és megláttam fegyverét. Eltakartam szemem és hangosan zokogni kezdtem, mire Viktor idegesen fel-alá járkált a szobában.