YEOBO | JIKOOK

•F•I•R•S•T•

Jimin a mólón ült, lábait lógatta a tó zöld vize felett. Szomorú volt, amiért egy olyan családba született, ahol nem értik meg egymás érzéseit. A nagymamája fél éve halt meg, egy két éve tartó betegségben. Jimin belül teljesen összetört, amit nem engedett a kívülállóknak látni, így mindenki erősnek, és megtörhetetlennek tartotta.

Szülei megdorgálták, amiért megütötte az öccsét. Leszidták, és addig fajult a szócsata, amíg szóba jött Jimin és a nagymamája kapcsolata. Sosem voltak olyanok, mint egy unoka a nagymamájával. Jimin feleselt, és látszólag nem szerette az öreg nőt. A nagymama azonban már felnevelt 5 gyereket, így tudta, hogy Jimin csupán csak a kamaszkornak köszönhetően viselkedik úgy ahogy.

Jiminben felelevenedtek a szavak, amiket a nagymamája fejéhez vágott. Nagyon sajnálta, és ha tehette volna, a mostani fejével térden állva kérne bocsánatot tőle, amiért tiszteletlen és hálátlan volt vele, amíg élt.

Hát ezért ül olyan szomorúan az a szőke fiú a mólón egymagában. Egy barna hajú, magas fiú, nevezetesen Jungkook vette észre a magányos teremtést. Elszakadva családjától kezdett közeledni a látszólag megtört fiúhoz. Amint odaért, csendben leült a kissebb mellé, és ő is csak bámult a semmibe.

Jimin észrevette, hogy társasága akadt, de egyből nem érdeklődött a másik iránt. Amikor viszont a tó vize megmozdult egy kósza vízcsepp miatt, ami vészesen közel esett le a másik fiú arcától, rávezette a takintetét a másikra.

-Miért sírsz?-kérdezte meg lágyan és halkan.

-A húgom utál engem. És te, miért szomorkodsz itt egyedül?-vezette könnyes szemét az előtte már régen itt ülőre.

-Nem ért meg a családom.-húzta el a száját a szőke.-Szabad?-kérdezte meg lágyabb, ha lehet így mondani, és halkabb hangon.

A barna hajú fiú nem egészen értette, hogy mit szeretne a kissebb, de a szíve azt súgta, hogy bólintson rá a kérdésre, ezért így is tett. Nagy meglepettséggel töltötte el, amikor a kissebb elővett a zsebéből egy papírzsebkendőt és óvatosan letörölte  a könnyeket az arcáról.

-Ne sírj, látod, én sem sírok.-mosolyodott el halványan a kissebb, majd eltette a zsebkendőt.

Jungkook csak nézte, és nézte. Nagyon meglepte az előbbi tett, de őszintén megvallva, nagyon tetszett neki a gesztus. Már most aranyosnak találta a szőke fiút, pedig csak öt perce hogy ismeri. Arca arra vágyott, hogy csak kizárólag Jimin törölgesse élete hátralévő részében a könnyeit.

-Sétálunk?-tette fel a kérdést a magasabb, mire Jimin rábólintott.

Jungkook állt fel először a móló régi, ócska farönkjeiről, majd a kezét Jimin felé nyújtva segítette fel a másikat is a koszos faszerkezetről.

Mindketten lehúzták a cipőiket és feltűrték a farmernadrágjuk alját és úgy indultak el a tó szélén, hogy lábuk éppen csak beleért a vízbe. A cipőket a kezükben tartva vitték magukkal. Csendben voltak, hagyták, hogy az érzések kibontakozzanak közöttük.

Végül aztán mégis a kis kíváncsi törte meg a kellemes csendet, amin a magasabb kényleten volt halványan elmosolyodni.

-Mi a neved?-nézett a mellette sétáló magas fiúra Jimin.

-Jungkook vagyok. És te?-tekintett a kontaklencse által kékre festett íriszekbe a magasabb.

-Jimin.-mosolygott Jimin és tekintetét az elé teruló kilátásnak szentelte ismét.

Ismét csend telepedett a két fiú közé. Mindketten elfeledtették egymással a bánatukat. Mindkettőjük esze a másik körül forgott. A családjuk által megjelent mázsás súlyok is lehulltak a vállukról.

-Jimin?-szólalt meg most a barna.

-Hm?-nézett kíváncsian a nála egy fejjel magasabb fiúra Jimin.

-Lenne kedved eljönni velem holnap egy randira?-mosolygott a magasabb.

-Randira? Én?-állt meg Jimin, és magára mutatott hitetlen fejjel.

-Igen te.-kuncogott a magasabb.

-Biztos vagy benne?-próbálta megygőzni magát Jimin abban, hogy valóban ő kell ennek a szépfiúnak.

-Igen. Szóval eljössz?-lépett közelebb a kissebbhez.

-A-azt hiszem, hogy hülye lennék neked nemet mondani.-hajtotta le piros pofiját Jimin.

-Aranyos vagy.-karolta át a kissebb vállát Jungkook és fejére puszilt.

Így mentek tovább az aranysárga és paradicsompiros színekben keveredett naplementében...