Sad Yes | Ollie Bearman ff. |

eight

Ollie-nak viszonylag jól sikerült a szabadedzés. Miután vége lett átsiettem Sophiékhoz. Nővérem odaszaldt hozzám, és megölelt.

- Végre itt vagy. Hiányoztál.

- Te is nekem. Fred hol van?

- Elment kávéért.

- Ohh. Tud hozni nekem fekete kávét?

- Feketét nem.

- Miért?

- Tudom, hogy mire megy ki a játék. Már napok óta nem ettél semmit.

- De ettem.

- Mit?

Kérdésére nem kapott választ. Lebuktam.

- Na látod. Nem ettél semmit. Úgyhogy most enni fogsz, vagy szólok Dr. Marta-nak.

- Nem.

- Mit nem? Enni fogsz és kész. Szerinted Bearmant nem nézték hülyének, hogy egy csontvázzal jelenik meg?

Aucs. Ez fájt. Nem vagyok csontváz. Sőt. Mindenhol csak háj van rajtam. Fogyni akarok. Nem vagyok elég vékony. Hátat fordítottam Sophienak és visszamentem a Prema csapathoz. Olliet kerestem mindenhol, de nem találtam sehol. Odafordultam az egyik szerelőhöz, hátha ő tudja.

- Ollie hol van?

- Valamilyen Olive-ot keres.

Tehát engem keres. Dejó. Megfogtam a telefonom és tárcsáztam a számát. Hármat csengött, mire felvette és beleszólt.

- Hol vagy?

- Ezt kérdezem én is. Én a Premánal vagyok.

- Akkor várj meg ott - mondta és letette.

Leültem egy fehér kis székecskére, és ott vártam a brit pilótát. Elbambultam, és a kusza gondolataim utat törtek maguknak. Vajon Ollie miért keresett fel? Miért nem írt eddig? Miért pont most kellett találkoznom vele? Ezekhez hasonló megválaszolatlan kérdések hagyták el a gondolataimat. Hírtelen két kéz telepedett a szememen, majd a tulajdonosa megszólalt:

- Találd ki, ki vagyok.

- Hmmm... Nem is tudom - gondolkodtam el. - Talán Zane?

Kezét hírtelen levette a látószervemről, majd elém állt.

- Olive, ki az a Zane?

Hangjában féltékenységet kezdtem felfedezni.

- Mondd, hogy nem Zane Maloney!

Íriszei az enyémeket kémlelték, miközben legugolt hozzám.

- Olive, ugye nem ő.

A nevetésemet már nagyon nehezen bírtam visszatartani, így ajkaimra mosoly ült.

- Arthur! - kiabált csapattársának. - Olive megcsal!

- Együtt se vagytok - csapódott hozzánk Jak.

- De attól még én vagyok az egyetlen férfi az életében.

- És ha nem? - mondtam ki meggondolatlanul.

Ollie szemei elkerekedtek. Nyakán az erek látszódni kezdtek, és a öklét összeszorította. Hírtelen felállt, majd a hajába túrt.

- Tudtam én, hogy van itt más is a képbe! Hisz a mai világban egyik lánynak sem elég egyszerre egy fiú.

Megfordult, és a pihenőjét vette idegesen célirányba.

- Ollie! - kiálltottam utána.

Felpattantam a székről, és utánaszaladtam. Előttem becsapta az ajtót, és bezárta. Kopogni kezdtem az említett nyílászárón, sikertelenül.

- Ollie, nyisd ki kérlek!

- Minek? - jött bentről a mondat.

- Nem gondoltam komolyan.

Hangomból megbánás, és szégyenérzet sugárzott.

- Mégis mit nem gondoltál komolyan? Elhívlak egy fontos versenyemre, és ezt kapom cserébe. Az arcomba mondod, hogy van más is a képbe. Legalább tartottad volna magadba.

Hangjából feszültség áradt.

- Nincsen senki más a képbe.

Érzetem, hogy a szememet a könnycseppek égetni kezdik. Nem sírhatom most el magam. Erősnek kell lennem. Csak a gyengék sírnak, és én nem vagyok gyenge. Megfordultam, és a hátamat az ajtónak döntöttem. Lecsúsztam egészen a földig, majd kezemet a hajamba túrtam. Miért cseszek el mindent? Végre itt lett volna a lehetőség a megbicsátásra, erre elszúrom megint. Ollie engem nem érdemel meg. Sokkal jobbat érdemel nálam. Aki megbecsüli, támogatja, és ott van vele. Nem jártatja a száját fölöslegesen, figyel rá. Én ezeket nem tudom neki megadni. Még a barátzónába se tartozok.

Pillanatokkal később éreztem, hogy lassan nyílik az ajtó. Én még mindig összekuporodva, megsemmisülve ültem a padlón. A brit fiú térdropogását hallottam, ezzel jelezve, hogy legugolt. Két kezét a derekamon éreztem, és az érintett területet kellemes bizsergés járta át. Hasam liftezni kezdett, az arcom pedig pírba borult. Homlokát a nyakhajlatomba helyezte, majd azt suttogta:

- Bocsánat. A kirohanásomért.

- Semmi baj.

Magafelé fordított, és szorosan közelebb húzott magához. Nem tudom mennyi ideig lehettünk úgy. A brit fiú edzője szakította meg a pillanatunkat, mivel Ollienak mennie kell edzeni. Felálltunk a földről, majd egy gyors puszit hintett az ajkamra. Mivan? Ő most puszit adott a számra? Visszafordult, és ajkain nagy mosoly ült.

- Jól áll a vörös, Olive.

Hangjából kellemes nevetés hallatszott. Most komolyan elvörösödtem? Visszafordult az ideges edzője felé, és folytatták az útjukat.

🐻🇬🇧

Tudom, tudom régen raktam ki már részt (pontosan január elsején), és ez is viszonylag rövid lett. Mostanában nem vagyok lelkileg a toppon, de megpróbálok visszatérni.
Addig is jó olvasást :)