ChanRa- Rima : Láncon tartva

Hatodik fejezet

Seo Might

Édesanyám kedves, óvó érintései próbálták a lehető legkevesebb fájdalmat okozni, így nagyon fel sem tűnt, hogy babrál a kezemmel. Egy darabig nem is nézett az asztal felé csak a kezemet fertőtlenítette, hogy ne essen bajom. Fertőtlenítés után megnézte, hogy mennyire is lettek mélyek a sebek. Apám általában nem nagyon foglalkozott a magánéletemmel, de azért ellenőrizte, ha olyasmit kértem, mint a mostani, hogy valaki után nyomozok.

Apám elhagyva a helységet ment ki a hátsó ajtón, ami szinte mindig zárva van, hogy a váratlan vendégek ne próbáljanak olyan helyekre tévedni, ami nem lenne nekik való. Anyám közben a kezemet nyugtázta, hogy nem történt nagyobb sérülés, majd az asztal felé nézett. A képek keltették először fel érdeklődését, amin a kicsi gyerek látszódott, kit oly nagyon bálványozott. Sejtettem, hogy fel fogja ismerni és így is lett.

- Miért nyomozol MinHo után? –kérdezett rá, mire az akta tartalmát is maga elé vette. Olvasgatta ő is, miközben a fejemben ismétlődtek azok a mondatok amiket a rendőrség feljegyzett.

- A negyvenöt évvel idősebb férfi a sértettet a szobájában kapta el. A sértettet övével kötötte ki nyakánál fogva a radiátor csövéhez ahol először kezével hatolt be a gyermek ánuszába, utána köv...... -olvasta fel anyám a rendőrségi jelentést, de nem bírtam hallgatni, így az asztalra csapva fojtottam anyámba a szavakat. A törékeny nő ijedten nézett fel rám, mire látva rajtam érzelmeimet fogta meg nadrágomat.

- Bármit is tervezel, ne tedd. Nem éri meg és ez az ő élete. –próbált anyám vissza fogni, ami zavart nagyon is, mivel azaz öreg fasz simán megúszta a börtönt, míg MinHo teljes roncs lett valószínűleg lelkileg.

- Might! –emelte fel hangját anyám, ami egész hamar vissza hozott a valóságba, de azok a sorok nem tűntek el a fejemből és ott lebegtek a lelki szemeim előtt, ahogy elképzeltem mégis min mehetett keresztül MinHo kilenc évvel ezelőtt. Ha találkozok valaha azzal az öreggel, biztos lehet benne, hogy azok lesznek élete utolsó percei.

Estére próbáltam magam lenyugtatni és rá vettem magam, hogy be menjek MinHo –hoz. Látni szerettem volna, illetve elnézést akartam kérni tőle, amiért úgy bántam vele ahogyan az étteremben, persze ő is ingerelt engem, így ő is hibás részben, de jelenleg nem hánynám a szemére.

Mikor már a csillagok is feljöttek az égboltra és a Hold világította meg az eget, uralkodva felette, míg a Nap nyugovóra tért, felöltözve vettem fel cipőmet. Fekete pólóban és egy Dolce Gabbana fekete nadrágban indultam a kórház felé, amit Bae kiderített nekem. Apám Lexus-ába szálltam be, amivel hamar a kórház elé értem. A mellette lévő kis boltba be mentem és a legegyszerűbb dolgot vettem meg. Egy tábla csoki és egy zacskó gumicukor, ami szerintem felvidítja a beteg embert, hiszen az édességet senki sem utasítja el. Kifizetve a két kis dolgot vettem az irányt a kórház bejárata felé.

Ahogy be léptem az ajtón a portás szólt, hogy látogatási időben jöjjek vissza.

- Rendben, elnézést és további szép estét. –fordultam vissza, de persze ennyiben nem hagytam. Telefonon megkerestem a kórház hátsó bejáratát. Elsétálva odáig néztem körbe, majd az ajtónál egy orvosi köpenyt elvéve vettem fel. Az üvegben megpillantva nyugtáztam, hogy ez is mennyire jól áll rajtam, utána a sürgősségi bejáratnál lévő portánál megnéztem, hogy MinHo hol is van.

- Hatodik emelet, 646-os szoba. Jövök MinHo. –mosolyodtam el akaratomon kívül, majd öles léptekkel haladtam a lift felé. Megnyomva a gombot vártam, közben pedig az édességeket az orvosi köpeny zsebébe raktam, hogy ne bukjak le olyan könnyen. A lift hamar meg is érkezett, amibe be szállva nyomtam meg a hatos gombot, ami a hatodik emeletre vitt. Ott ki nyílt az ajtó és már kerestem is a szobát, amelyben a kis vörös vadóc pihengetett.