Legyen Folytatása? •-•'

Ezer egy pont

- Ha én szeretlek te is szeretsz, ha én  írok egy pontot te kettőt írsz, ha én mosolygok akkor te is mosolyogsz. Mi ez ha nem szerelem? De mondjuk lehet csak egy csodás álom kép. Mi lenne a legszebb álmod ha nem ez? Nem azt mondtad hogy szeretsz? Akkor? Most mégis mire vársz? - hallatszodott a kérdés.

Majd könnyedén szállt tovább a szellek szárnyán. A nikotin mely a kérdésel szadabult fel vidáman futott versenyt a széllel. Egyik percben volt másikban már nem. Pont mint ez a csodás tájkép. Történeteket írunk gondolatban melyeket sosem éltünk át.

Nekem is van ezer meg ezer ilyen mesém. Hol fürdünk a pompában hol pedig szomorkodunk mint a nyári zápor. Így vissza gondolva minden alkohollal át itatot éjszaka vicces akkor azonban méreggel töltőt el.

Azok a véletlen puszik melyek csókoká nőttek ki magukat azok az édes érintéssek. Akárcsak egy kanál méz. Az a test mely úgy olvad kezeim közé mint egy csodás trófea. Mindenki csodálhatja de senki sem érhet fel hozzá.

Azok a vér vörös szemek izzódtak a gyűlölet lángjától valahogy rám mégis úgy nézett mint az egyetlenére. Szárnyai voltak mégis rejtegete őket. De valyon miért? Miért nem szállt könnyedén a szelek kecses szárnyán?

Ahogy titkon csodáltam talán azt gondolva számára csak egy eltiporható jelentéktelen kis csúszó mászó vagyok. Vagy mikor kezeit lendítette de fájdalom helyet Édes meglepetést kaptam.

Az ilyen rejtett boldogságok tartották össze szét tépett szívem. Hiába én uralom azt a testet és lelket valahogy mégis szerelme tart életben. Ahogy esténként hozzám bújt, ahogy érzem mámorító illatát úgy érzem ő érte kell élnem.

Mikor hajnal tájt csak miattam kell föl főzni, vasalni olyan érzés költözik üres lelkembe hogyha tudnám az egész világot két kis csöpp kezébe adnám. Minden alkalommal mikor nevemen szólít föl falnám mint a világ legfinomabb dolgát.

Vagy mikor édes ízű nyelvével zavarában pőszén kezd el hadarni. Vállig érő haját sapkája alá rejti de ha kérem nekem ki engedi. Olyan akár a vér vörös zuhatag, egyenes akár a személyisége és fényes mint a nap az illatáról meg inkább nem is beszélek.

Ahogy kecses lábait egymás után rakosgatja közben csípőjét ringasa. Szinte biztos vagyok benne hogy az is utána fordul aki nem lát semmit. Ezzel csak egy baj van. Nem tudják hogy az enyém.

Pont olyan gyönyörű mint egy szépen kidolgozott szobor. Különleges hiszen nincs belőle több. Ha más szomorú ő boldog de ha én vagyok szomorú ő ezerszer szomorúbb bárkinél. Az a szeretet mely körbe lengi bárkit magához vonz.

Akárcsak egy mágnes. Nem is tudnám melyikünk lenne boldogabb ha elé térdelnék. A szavak biztosan nem jönnének a számra pont mint nyáron mikor eper ízű fagyiját nyalja szája sarkából.

Egyszerűen minden tette, szava, parancsa vonzó számomra mint Évának a bűnbe esés. Imádom mikor beszél. Bele éli magát akárcsak egy könnyed játékba. Mutogat, felviszi hangsúlyát és minden egyes cukin hegyes fogát meg mutassa.

Ragaszkodó akárcsak egy gyerek az első ovis napja előtt. Ahogy cicásan búj simogató kezembe és ahogy édesen nevetve mondja el a hülyeségeimet. Hiába esik eső, fúj a szél vagy netán süt a nap ő mindig is csak engem nézett.

Sürgőtt forgott körülöttem ha beteg voltam és csókolt ha én lusta voltam. Szerettem vagyis még most is szeretem minden egyes kis bolondságával együtt. Szeretem ahogy behajol a hűtőbe mutatva nekem imádatom tárgyat, szeretem mikor az ingemben flangál vagy mikor reggel te szemét dörzsölve áll a tűzhely előtt.

Vagy mikor mezítláb áll a neki combjáig érő hóba és kinyújtva nyelvét próbálja elkapni a lehulló hó pelyheket vagy mikor mosolyogva szedegette össze az őszi faleveleket. És ahogy titokban tervezgeti a gyerek szobákat.

Az ilyen apró dolgai teszik boldoggá és széppé az életem. Mikor legelőször megpillantotta őt az oviban már akkor akartam hogy az én barátom legyen. Nem engedtem mással játszani.

Otthon sokat hallottam akkoriban hogy a fiúk is szerethetik egymást így másnap természetes volt hogy elveszem. Mindenki tudta hogy ő az én mindenem, az egyetlenem, a feleségem. Bárcsak most is mindenki tudná.

Olyan szívesen a világ képébe ordítanám hogy ő az enyém! Nézzétek milyen szép! Úgy szárnyalna a szívem utána. Csak te és én olyan szépen hangzik igaz? Bárcsak nekünk is olyan rövid életünk lenne akkor csak tényleg az enyém lennél.

Ha tehetném elzárnálak és az ágyhoz kötöznélek. Hallgatnám a hangodat ahogy nekem énekelsz, veszekszel velem, vagy ahogy édes hangon nekem nyögdécselsz. Hallgatnálak lesném minden kívánságod pont úgy mint régen.

El bújnák a bokrolban bűnös csókokért megfognám ebéd közben a kezed, hagynám hogy pólóm alá Ted fejed és úgy aludj, hagynám hogy a tányéromból egyél és mindig csúnyán néznék arra aki veled beszél. Régen mindent meg oldottuk együtt.

Lehetne ezt mind megcsinálnám veled újra vagy hagynám hogy azt tegyél amit szeretnél.

- Soviet szerelmem kelj fel. Már a reggelid is kész. - keltegetet Nazi.

Majd arcomat kezdte piszilgatni. Erről beszéltem istenem de imádom!

- Biztos hogy nem! A puszijaid túl édesek. Kérek belőle még jó sokat! - jelentettem ki. Mire Nazi kuncogva csókolt meg.

- Na Soviet mostmár kelj fel. - mondta Nazi a levegőt kapkodva. De hiába kért szépen én csak csókoltam tovább.

- Miért hiszen én már fel lettem keltve. Már nem is szeretsz? - kérdeztem duzogva. Majd le gurultam az ágyról.

- Sose szerettelek most pedig vigyél enni! - parancsolt rám Nazi. Mire hátamra kapva vittem le a konyhába

- Te vagy az én mindenem. - mondtam mosolyogva. Majd az asztalra könyökőlve kezdtem nézni őt.

~•~•~•~•~

Sziasztok. Itt egy új rész remélem érdekel valakit is.

~•~•~•~•~