Néha..máshogy is történhet

1. Egy régi ismerős

Kávé, kávé,kávé! Ez az egyetlenegy dolog ami reggel eszembe jut. Addig nem tudok másra gondolni amíg nem ittam egy jó meleg, frissen őrölt finomságot. Kell a koffein hogy fel tudjak készülni a napra és annak szörnyű gyötrelmeire. Majdnem lezúgva tíz lépcsőfokon, és egy fél pár zoknival a lábamon, kócosan slattyogtam be a fürdőszobába. Ez a része mindig nehéz, mert fel kell oltani a villanyt, ami súlyos reggeli vakuláshoz vezet. Fél szemmel néztem magam a tükörben amíg lassan hozzá nem szoktam a fényhez. Szokásosan rendbe szedtem magam ami annyit jelent: fogmosás, fésülködés. Semmi extra, az a nagyvárosi embereknek való, vagy azoknak akik nincsenek késésben mindennap. Gyorsan felkaptam a munkás ruhámat amit még azelőtti nap dobtam a kanapé háttámlájára. Ezután csak úgy a megszokott sorrendben bementem a konyhába ott a kezembe vettem egy almát, amivel aztán kifutottam az autómhoz. Hyundai Tucson -t vezetek, aminek nem igazán örül senki errefelé. De nem az autóval van a bajuk, hanem velem. Nem vagyok az a kifejezetten türelmes típusú sofőr. Mint mindig, akkor is hatalmas nagy sebességgel parkoltam le a kedvenc kávézóm előtt. Gyorsan betipegtem, majd kértem elvitelre egy lattét.
-A szokásosat szeretném. -raktam le az előre kiszámolt pénzt a pultra. Ezután türelmetlenül nézelődni kezdtem, amíg kézhez nem kaptam amit kértem.
- Egy perccel hamarabb jöttél, mint szoktál. -mondta gúnyosan a legjobb barista a városban.
-Aha, szóval ezért kellett várnom ennyit? Általában már itt a kávé mire ideérek.- Kacsintottam egyet, és a sietségem ezzel hivatalosan is folytatódott. Nincs nagy forgalom errefelé... pontosabban mi az hogy forgalom? Azt itt nem ismerni. Kutya futtában ugyan, de beértem alig-alig húsz perc késéssel.
-Jó reggelt Evi! -üdvözöltem kollegámat egy nagy mosollyal az arcomon. Ő már tudta hogy rám nem lehet számítani nyitáskor. Nem mintha olyan sokan tolonganának vagy mintha olyan nagy kígyózó sor állna ennek a kisvárosnak a könyvesboltja előtt.
-Szia Donna! -köszönt vissza kissé kedvtelenül.
-Baj van?- sétálgattam egy kicsit a sorok között.
-Nincs, dehogy..csak mire ideérsz én addigra mindent is elintézek helyetted.- Evi hatalmasat sóhajtva forgatta meg a szemét, és sétált a mosdó felé. Én kínomban megigazítottam pár könyvet, átnéztem a papírokat, és megittam a kávémat, amikor vissza jött a durcizásból kedves kolleginám.
-Te egésznap csak kávét iszol. -fintorgott.- nem vagy rosszul ennyi koffeintől? -szegény Evi mindig aggódik értem.
-Az életemben mindennek köze van a kávéhoz. Érzem hogy egy másik életben kávé voltam.- Mindezt kimondva annyira használtam a kezeimet, hogy levertem a pultról az összes szórólapot.
Mire ő csak annyival válaszolt.
-ahhaa! a klasszikust idézve, klasszikus dolgok történnek veled. Tipikus.... igazából egyáltalán nem meglepő. -Forgatta meg a szőke hajú leányzó a szemét . Össze kapartam a földre hullott szórólapokat, majd a pultnak támaszkodva vártuk a nap végét. Nem volt sok vásárló. Eléggé unalmasan telt a műszakom, de inkább legyen unalmas mint megterhelő.

***

Később azon a napon, körülbelül három óra lehetett mikor hazafelé beugrottam az élelmiszer boltba. A megszokott Donna tempóban pakolgattam bele az otthonra szükséges dolgokat a kosaramba, amikor egy régi ismerőst véltem felfedezni magam mellett.
-Oo...oh! Haha, nahát...Szia! -habogtam össze - vissza, miközben a kezemmel a cukrot kerestem.
-Szia! -intett egy aprót a kezével a férfi. Magas volt, de nem azért mert én épp csaknem térdeltem a cukrok előtt, hanem valóban magas volt. 188 centi , férfias alkat. Kedves arc. Nagyjából így kell őt elképzelni. A haja világos barna, szeme hol zöld- hol barna, és Natt-nek hívják. Eléggé kínos csend telepedett ránk, így kénytelen voltam megtörni azt.
-Na és? Hogy vagy mostanság? -egy extrém kellemetlen kacaj hagyta el a számat, de úgy tűnt hogy hatásos volt, mert elmosolyodott rajta. Nem tudom hogy szánalomból tette vagy mert tényleg vicces voltam.
-Jól-jól. Egész jól. -mondta.
-oh, szóval jól vagy? jól van. -a kellemetlenség ilyenkor már a plafonon volt. -Tudod, Natt..nem kell ám hogy ilyen legyen köztünk egy beszélgetés.
-Ezt meg hogy érted? Egész jó köztünk a feszültség, már harapni lehetne. -Na ez volt az a pont ahol hivatalosan is megtört köztünk a jég... legalábbis olvadozott.
-Volna kedved átjönni hozzám ma este?megnézhetnénk egy filmet, és nem kellene cukrot fogdosva, klisé kérdésekre válaszolni egy bolt közepén. -Natt felajánlotta ezt a lehetőséget, és én boldogan éltem vele.
-Rendben, akkor nálad hatkor. -Ezzel a mondattal hagytam el az élelmiszerboltot, és a mögöttem álló exemet.