Csók egy platánfa alatt

8. fejezet

A másnap reggel csodálatos volt, a karjaim közt alvó Peti haját simogattam. Imádtam az illatát, és ahogy hozzám bújt. Később elkezdte nyitogatni smaragdzöld szemeit, majd rám nézett.

-Jó reggelt!-mondta kicsit fáradt hangon.
-Jó reggelt drágám!
Jaj, annyira szerelmes vagyok! Imádom ezt a fiút.
Beletúrtam kezeimmel a kis göndörkés fürtjeibe, amitől kirázta a hideg. Száját a vállamhoz nyomta majd elkezdett puszilgatni. Egyre feljebb haladt, egészen addig míg puha ajkai az enyémet nem súrolták.

Ránéztem a telefonomra, amin 25 nem fogadott hívás volt. Anyáék biztosan aggódtak hogy hol vagyok, hiszen nem nagyon konkretizáltam hogy hová is indultam előző nap.

-Sz-szia, anya!
-Szia Barni! Hol vagy? Nagyon aggódtunk érted hogy hova mentél!
-Csak a barátomnál aludtam.- ez a mondat egészen véletlen csúszott ki a számon, most először történt meg hogy Petit hivatalosan is a pasimként emlegettem.
-Hogy hol?
-Hát anya, ez lehet hogy nem telefontéma, majd személyesen megbeszéljük!

Letettem a telefont, és a mellettem fekvő fiú felült mellém.
-Jól hallottam hogy párodként emlegettél anyukádnak?
-Jaj, bocsánat! Nem tudtam hogy zavar, hogy így hívlak.- Peti ekkor a kezét a számra tapasztotta, ezzel jelezve hogy ne is folytassam a sajnálkozásomat.
-Egyáltalán nem zavar. Sőt! Köszönöm!- nyomott egy puszit az orrom hegyére, majd kikelt az ágyból és felvette a tegnap ledobált ruháit.

Kitaláltam hogy ha már így beharangoztam anyáéknak hogy együtt vagyok valakivel akkor menjünk le hozzájuk, és töltsünk a családommal pár napot.

.................................................................................

Egyre jobban izgultam mikor a vonaton ültünk, ami egyenesen a szülőházam felé tartott.
Peti a vállamra hajtotta fejét, és kezét összekulcsolta az enyémmel. Így utaztunk egész úton, mígnem a vonat egy hatalmasat fékezett.
Felhívtam édesanyámat hogy nemsokára ott vagyunk, aki rögtön rám is szólt hogy ne is mozduljunk az állomásról, mert eljön értünk kocsival.
Míg várakoztunk Peti derekamat átkarolta, és egy kissé a kabátom alá bújt. Így melegítettük egymást, hiszen kb. 5 fok volt.
-Mi lesz, ha nem leszek szimpatikus a szüleidnek? Mi lesz ha...- ekkor elcsuklott egy kissé a hangja.
-Biztos hogy el fogadnak, nagyon kedvesek, és elfogadóak a szüleim. Meg amúgy is, ha elutasítóak veled szemben én akkor is melletted fogok állni, hiszen te vagy a mindenem.

Ebben a pillanatban egy ismerős kocsinak a zúgására lettem figyelmes.
-Itt van anya!
Peti úgy nézett ki mint egy hulla mikor elindultunk az autónk felé. Éreztem hogy a teste remeg, és kapkodja a levegőt.
-Nyugi semmi baj nem lesz.- súgtam a fülébe, amire ő csak egy alig észrevehető bólintással válaszolt.
A kocsi ajtajához lépve csak egy puszit nyomtam az arcára és kezemmel intve jeleztem hogy szálljon be.
Behuppantunk a hátsó ülésre.
-Sziasztok fiúk!- köszöntött minket anya, miközben hátrafordult.
-Jó napot, Gaál Péter!- nyújtotta kezét anya felé aki mosolyogva megrázta azt.
-Szia anya!
-Milyen volt az utatok?
-Semmi különös, csak aludtunk...

Ezután full csöndben kocsikáztunk hazáig. Gondolom anya nem itt a kocsiban akart minket a kérdéseivel elárasztani, de Peti emiatt a csönd miatt még jobban elkezdett parázni.
Nem mondott semmit, de láttam rajta...
Arca, akár a frissen hullott hó, és teste, mint a remegő nyárfalevél.
Meg szerettem volna valahogy nyugtatni, de nem mertem hozzá érni. Nem tudom miért voltam ilyen szégyellős, hiszen anyukám nagyon elfogadó és a kapcsolatunk is tökéletes.

Csendben kocsikáztunk hazáig...
Nem az a kínos csend volt, inkább ilyen feszült hallgatás.
Megérkeztünk a házunk elé, és édesanyám vezetésével becsörtettünk a kapun, egészen az előszobáig.
Egy lélek sem volt otthon.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem egy kissé aggódva anyát.
-Mamádhoz mentek...
-Értem....

Eközben Petit úgy szorította a karomat hogy azt hittem hogy leesik a helyéről.

-Gyertek fiúk, üljünk le beszélgetni.-ekkor egy kicsit megfagyott bennem a vér... Nem szégyellem magam anya előtt, de most azért izgultam, hogy mit szól majd hozzá hogy egy fiút vittem haza.
-Anya, mielőtt megkérdeznéd, Petivel együtt vagyunk...-hatalmas kő esett le a szívemről. Iszonyatosan jó érzés volt ezt kimondani.
Szemem sarkából láttam hogy Peti a könnyeivel küszködik, és már nem olyan sápadt mint eddig.
-Jaj, nagyon örülök nektek!-és ekkor anya, szorosan magához ölelt mindkettőnket.

Na hát sorry hogy ilyen régen nem volt új rész, de most itt van és remélem hogy tetszik...

Na puszika!<333333