Idol [2Kai]

240 8 14
                                    

Huening Kai (Tomorrow x Together) + Kai (EXO)

Huening Kai:

A szobám ágyában fetrengtem a tiktokot görgetve, mikor Beomgyu bejött.

- Mit csinálsz? – érdeklődött.

- Semmi érdekeset. – mondtam, miközben lezártam a telefonom képernyőjét, mivel a foryou-m éppen egy elég szexi editet adott be a kedvenc idolomról. Vagy talán már annál is több.

- Ugyan már, mutasd! – kérte, ezért odanyújtottam neki a mobilomat és inkább hozzábújtam a nagy plüsshörcsögömhöz. – Tudod jól, hogy ezzel semmi baj sincsen, ugye?

- Tudom, de akkor is...

- Én csak örülök, ha kedvelsz valakit. Mindig bűntudatom van, hogy magányos vagy miattunk.

- Ahj, csak örülni tudok neki, hogy egymásra találtatok Taehyun hyunggal.

- Figyelj, nemsokára lesz az a party szerűség az idoloknak, ott találkozhatsz vele. – jutott eszébe, az a féléventi esemény, amit titokban szoktunk megszervezni, de úgy, hogy még a cégjeink vezetői sem tudnak róla.

- Jó lenne... - motyogtam a plüssbe.

Pár héttel későbbre sikerült is megszervezni ezt az „eseményt". A többiek annyira nem dekorálták ki magukat, mert már nekik nem kell elcsábítani senkit, de én igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni magamból. Az alakomhoz jól illő nadrágot és inget választottam.

- Így tuti sikered lesz! – biztatott 'Gyu, mivel csak ő tudott szívem választottjáról.

Egy hatalmas szórakozóhely lett kibérelve (nem tudom ki pontosan) és olyan volt mintha csak szimpla fiatalok lennénk. Nem engedhettünk meg olyan hibát, hogy lesifotósok képeket készítsenek ezekről az estékről.

Volt vegyesen női, férfi idol, és alkohol bőven. Most szabadon engedve a korlátainkat. Viszont fél szemmel már igyekeztem az EXO tagjait megtalálni.

- Halihó! – jelent meg a semmiből a testvérem, ezzel engem halálra ijesztve.

- Hiyyih! De rég láttalak! – öleltem meg, majd egy rövid szóváltás után visszatért a saját baráti körébe.

Beomgyu megbökött. – Ott, nézd! – biccentett a tömeg felé, ahol meg is láttam Kait, I.M-mel beszélgetni.

- Nem merek odamenni.

- Akkor igyál egy kicsit, engedd el a gátlásaidat. – javasolta, én pedig megfogadtam a tanácsát.

Kai:

- Nézz oda! – intett nekem Changkyun.

- A txt tagokat mondod?

- Pontossabban a maknaet. Már biztos, hogy részeg.

- És?

- Mindig mondtad, hogy be akarsz próbálkozni egy fiúnál, kíváncsiságból.

- Biztos jó ötlet?

- Óvatosan közeledj, abból úgyis le fogod tudni venni, hogy akarja e vagy sem. – vont vállat.

- Egy próbát megér. – indultam el a már vidáman nevetgélő társaság felé. Valószínűleg már a többieknek is lecsúszott pár pohárral. Én jelenleg pont azon a szinten vagyok, hogy még tisztán gondolkodom, de már elengedtem az akadékoskodó gondolataimat.

- Segíthetek? – tartottam a hátánál meg, amikor egy nagyobb nevetés eredménye képpen, majdnem felborult.

Huening Kai:

- Elfogadom. – támaszkodtam meg rendesen a mellkasának. Pontosan tudom ki áll mögöttem. És örülök neki. Biztosan azt hiszi, hogy már teljesen részeg vagyok, de ez nem baj, mert így több mindent megtehetek és foghatom az alkoholra.

- Taehyun hív én megyek. – szólalt meg hirtelen Beomgyu – Biztos ellesztek. – kacsinott, majd tényleg itthagyott.

- Vajon ezt, hogy értette? – tette fel a költői kérdést a fülemhez hajolva.

- Lenne néhány ötletem. – fordultam meg a kezei között. – Persze, ha csak vevő vagy rá. – ignoráltam tovább, majd a kezeimet a mellkasára vezettem.

- Szeretnéd, hogy játsszak veled egy kicsit? – folytatta a flörtölést.

- Minden vágyam. – mondtam szarkazmus nélkül, így egy pár pillanattal később a bár egyik szobájában találtam magammat, kulcsra zárt ajtóval, azzal a személlyel, akire hónapok óta vágyom.

Kpop Bl story'sOù les histoires vivent. Découvrez maintenant