Spiderbunny [Yoonkook]

322 12 2
                                    

Ebben az univerziumban lassan minden országban megjelent egy-egy új szuperhős, mivel a rendőrök és az állam emberei már nem tudták kordában tartani a bűnözést. 

Dél-Koreában is feltűnt egy, de ő nagyon fiatal volt még és nem mert beavatkozni senkinek az ügyeibe. Ám amikor éppen az orra történt volna egy rablógyilkosság, azonnal tette a dolgát. Mindössze 17 évesen.

Ennek a szuperhősnek olyan képességei voltak, mint egy póknak. Csuklójából előhívott hálójával különböző trükkökre volt képes, emelett ereje és ügyessége a magasságokban szárnyalt. 

Azon nap után tudta, hogy ideje lenni védenie városát, mivel gyerekkorában valószínűleg nem véletlenül pont őt csípte meg az a radioaktív pók. Viszont egy idő után nem csak Busanban volt rá szükség. Átutazgatott a nagyobb városokba is. Szöülba, Daeguba stb.

A ruháját eleinte maga készítette, de amikor már sokat köszönhetett neki országa a nemzetközi hősök is támogatni kezdték. Így történt az is, hogy Vasember Amerikából készített neki egy speciális ruhát, hogy segítse munkáját.

Ezek után Jungkook még keményebben dolgozott. Teljes nevén Jeon Jungkook, elsőéves egyetemi hallgató, Dél-Korea pókembere. 

Úgy érezte élete teljesen jó úton tart. Arra az egyetemre járt, amire mindig is szeretett volna, és hazafias lehetett, ami mindennél többet jelentett neki. Nem is gondolt a szerelemre.

Hétköznaponként Busanban tevékenykedett, ahol egyetemre is járt, hétvégente járta a nagyobb városokat. Szüleinek, barátainak úgy magyarázta, hogy szeret utazni és vannak barátai, akiket látogat. Ez aztán igaz is lett.

Daegu városában ugrált az épületek között, amikor egy gitár hangját hallotta meg az egyik nyitott ablakából. Mindig szerette ezt a hangszert, így arra gondolt bekukkant az ablakon.

Óvatosan támaszkodott meg a párkányon, egy hang nélkül. Az íróasztalnál egy szemüveges, fekete hosszabb stílusú göndör hajú srác ült. Lelkesen pengette a húrokat és vitte fel gépébe az új akkordokat.

Jungkook még egy ideig ücsörgött ott, de amikor a zenélő fiú megérezte, hogy mintha néznék és az ablak felé kapta a fejét, gyorsan elillant. 

Másnap a fiatal szuperhős erős késztetést érzett, hogy újra meglátogassa az ismeretlent. Viszont amikor ugrálva elhaladott a fekete hajú ablaka előtt az éppen az kifelé nézegelődött. A sötét szemei annyira elterelték Jungkook figyelmét, hogy rosszul irányította ugrását és lefejelte az útjába kerülő oszlopot.

Az ablakban álló figyelmét ez természetesen nem kerülte el - bár a kongást valószínűleg az egész kerületben hallani lehetett - és kikiabált az enyhén szédülő felé.

- Jól vagy pókica?

- Soha jobban. - kiabált vissza a fejét fogva.

- Gyere be! - állt el az ablak elől és teljesen kitárta azt.

Aggódott, hogy a másik esetleg agyrázkódást kapott. Jungkook kapva az alkalmon, most már egy jól irányzott ugrással a fekete hajú szobájába teremt. Azelőtt nem fedte fel senki előtt személyazonosságát, de nem hitte, hogy probléma lenne belőle, mivel nem ismerték egymást korábban. Lekapta az arcáról a maszkot. A szemüveges első benyomása nem volt más, minthogy a híres szuperhős a barna gombaszerű frizurájával elég gyerekesen néz ki, ezzel együtt imádnivalóan aranyos. 

- Ülj le! - szólt rá, majd letérdelt mellé - Nem szédülsz?

- Csak minimálisan. - karolta át a térdeit, és hagyta, hogy a szemüveges kezei közé fogva arcát nézegesse. - Hogy hívnak? - kért bemutatkozást.

Kpop Bl story'sTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang