Szabályaim megszegője {+18}

1.

Raven:
- Ezt a mi Ravenünkre, akivel mostantól hivatalosan is boldogíthatjuk egymást ugyanazon a kampuszon! - emeli a levegőbe a poharát a legjobb barátnőm. - Annyira büszkék vagyunk rád! - néz rám mosolyogva, majd mielőtt reagálhatnék magához szorít.

Mosolyra görbülnek az ajkaim a szavaitól és melegség önti el a mellkasom.

Két év közösségi fősulira járás után sikerült átjelentkeznem a Borostyán Ligás Brightonra. Anno a szüleim is idejártak és a gimiben én is ide készültem, mielőtt az élet közbeszólt volna és elrontottam volna a dolgokat. Kénytelen voltam a közösségi suliba menni, ami sajnos így is necces volt, hogy felvesznek-e. Nem tagadom, hogy elcsesztem, de összeszedtem magam és saját erőmből és tudásomból átkerültem ide. Megérdemlem a helyem itt, a közösségi iskolában végig a legjobb eredménnyel rendelkeztem az évfolyamon és a belemet is kidolgoztam, hogy eljussak a Brightonra, úgyhogy ma este nem csak a szemeszter megnyitását ünnepeljük, hanem azt is, hogy végre itt vagyok.

- Mostantól nincs megállás, kiélvezzük rendesen, hogy együtt vagyunk itt - ígérem végignézve a barátaimon. - Nélkületek nem biztos, hogy eljutottam volna ide, ezt nagyon köszönöm.

Sem a barátaim, sem a családom támogatása nélkül nem lennék most itt, sőt valószínűleg észre sem vettem volna, hogy mekkora is valójában a baj, ha nincsenek mellettem végig.

- Ne folytasd, mert mindjárt elérzékenyülök - cukkol a legjobb fiú barátom, mire ráöltöm a nyelvem.

- Tudom, hogy örülsz, hogy itt vagyok.

- Ezt nem is tagadtam soha - karol át rám kacsintva, majd koccint velem és lehúzza a röviditalát, ami a poharában van.

Már nem is emlékszem, hogy mit öntöttünk bele, de az biztos, hogy kellően felperzseli a belsőmet, amíg leér a gyomromba. Nem vagyok egy nagy ivó - persze azt mondani, hogy sosem iszom, hazugság lenne - de ez most határozottan jól esik.

A magabiztosságom eléggé változékony, vannak dolgok, amikben tudom, hogy jó vagyok és még csak azzal sincs gondom, hogy lássam, hogy hogyan nézek ki, tudom, hogy mire vagyok képes, viszont a belső értékeimmel néha erősen hadilábon állok, többek között azért, mert nem egyeneságon jöttem ide. Büszke vagyok magamra, amiért összeszedtem magam, de valahol hihetetlenül szégyellem még mindig a múltat és ezért ebben az új környezetben nem érzem magam teljesen biztonságban, hiába vannak velem a barátaim. És jelen pillanatban itt jön képbe az ivás. Nem viszem túlzásba soha, de ez most segít annyira ellazulni, hogy ne hagyjam, hogy a negatív gondolataim túlságosan felszínre törjenek.

- Ha tagadnád, sem hinném el - jegyzem meg, s most én kacsintok rá.

- Na jó, lépjünk túl az érzelgősségen - szól közbe Lincoln, a másik jómadár, akivel együtt nőttem fel szinte - és ünnepeljük meg rendesen azt, hogy Raven itt van, mégpedig tudod, hogy mivel - mutat rám vigyorogva.

- Megint ki akarsz kapni? - vonom fel a szemöldököm és az én arcomra is vigyor görbül.

- Maximum álmaidban, szépségem - nevet fel, miközben elindul a sörpong asztal felé, mi pedig mindannyian követjük.

Amíg nagy nehezen elvergődünk a tömegen át az éppen üres asztalig, egy rakat pasi bámulja meg és méri végig magának a két barátnőmet és engem, és legalább ennyi lány nézi meg a fiú barátaimat is. Ez van, ha az ember a hokicsapat tagja. Márpedig Cody, Lincoln és Wyatt is hasítanak a jégen és igyekeznek győzelmet hozni idén a Brightonnak. Régen apa is a csapat tagja volt, ahogy a barátaim szülei is, együtt arattak sikereket a pályán és azon kívül is. Wyatt szülei mondjuk annyira nincsenek oda ezért, mint a másik két fiúé, de ő nem csak ebben tűnik ki közülünk, ugyanis ő csatlakozott a legkésőbb a társaságunkhoz, a gimiben. Ma már ugyan elképzelni sem tudnám nélküle az életem, de volt idő, amikor azt nem tudtam elképzelni, hogy szóba álljak vele. Ő azon kevesek táborát erősíti, aki elfogadta a szabályaimat és azok mellett lett fontos nekem és én neki.