csak neked rúdtáncolok [jikook]

7. rész

Ahogy telt az idő egyre többen és többen lettek. De ő nem volt sehol. Kissé csalódott volt a fiú valahogy azt érezte hogy eljön ma is. De hát nem, és nincs mit tenni, el kell fogadnia. Már így is 5 perc volt a kezdésig. Az az öt perc egy szempillantás alatt elröppent, és arra lett figyelmes hogy már a függönyt húzza el, majd egyszerre a tompa hangok válnak élessé. Szokásos lassú tempójában oda sétált a rúdhoz majd beállt kezdő pózba. Kicsit szomorú volt amit most a táncával is átakart sugározni az embereknek. A tánc volt az melybe menekülni tudod, legyen az bármilyen műfajú. Mindig nagy odaadással fogja mozgatni a testét és átadni magát a zenének. Énekelni is imádott, sokan mondták már hogy gyönyörű hangja van de a tánc mint mindennél ennél is fontosabb volt számára.

Felcsendült egy új, más fajta zene hiszen még ilyen számmal nem állt elő eddig
Ez a zene az érzelmeihez kapcsolódik melyeket tökéletesen át is tud adni. Sugárzott a tekintetéből a fájdalom, akarata ellenére is eszébe jutottak a szülei. És ez nagyon nagy hiba volt. Mindig ha csak valami miatt szomorkodott eszébe jutott élete megkeserítői. Mint ha hozzá lennének láncolva hogy ne hagyják nyugodtan élni. S eszébe jutott anyja szavai mikor az apja először ütötte meg életében csak is miatta hogy hogy tudott egy olyan elbaszott fiút szülni mint ő.
Miattad romlott meg a kapcsolatunk apáddal, nem igau jogy nem tudsz normális lenni mint minden más ember, de ne aggódj az ilyenek mint te megkapják ami nekik jár, és intétkedek róla hogy sose legyen nyugtod miattunk.
Ahogy törekedtek fel az emlékek a fiúban, sírni, őrjöngeni tudott volna de nem tehette. Nem akarta hagyni magát, nem akarta hogy azok az emberek kik életet adtak neki elérjék azt amit akarnak.

Jimin előadása alatt egyszer se nézett fel az őt bámulókra, feleslegesnek tartotta. Nagy részben a szeme csukva volt vagy a földre pillantgatott. Nehéz volt hogy egy könnycseppet se ejtsen meg, amit persze elbukott. Az érzelemmentesnek tűnő arcán folyt le pár könnycsepp miközben belül tombolt. Utálta az egész helyzetet, ő csak szeretetre vágyott a szüleitől. Sajnos ezt sose kaphatta meg kivéve mikor mér igen kicsi volt. Talán úgy 14 éves korában kezdődött minden, fordult fel fenekestől az élete. Volt mikor szerették, mindent megadtak neki és óvták mindentől. De semmi se tarthatott örökké.

Táncolt tovább, a gondolatai nem befolyásolhatták a tetteit, ki kelet mindent zárnia magából. Mikor nagyjából sikerült is neki és már a könnyei se folytak tovább fel pillantott de nem tudta abban a pillanatban eldönteni hogy most egy nagy hibát követett el, vagy hogy boldog hogy újra itt van és láthassa. Amint a szőkeség felkapta a fejét egyszerre tekintetük összetalálkozott. Az idő, s minden körülöttük lelassult, mint ha már egy jó ideje szemeztek volna de ezt Jiminnek egy mozdulat miatt félbe kelet szakítani ugyanis egy pördülés következett, majd egy gyönyörű mozdulatba érve befejezte a mait. Mindenki őrjöngőt, tapsolt, sikított. Persze hogy nem láttak semmit elvégre is nem sz arcát nézték meg azért a maszk is takarja szépséges arcát. Félénken a férfire pillantott kinek ezer érzelem ült ki az arcán amit nem értett, összezavarta. És ekkor tudatosult benne hogy valószínűleg ő az egyetlen aki felfigyelt az érzéseire, hiszen lehetett rajta látni hogy aggódik és szomorú. De miért? Nem ismerik egymást, most ha életükben másodszor látták egymást. Akkor miért kell aggódni érte és sajnálatot mutatni? Látta a szemeiben, és Jimin nem igen szerette ha sajnálják. Mivel már egy jó ideje ott állt így már muszáj volt elvonulnia. A férfinek még egy szomorú mosolyt ejtett aki ezt viszonozva azonnal fel kelt, magához kapta a kabátját, majd el ment. A fiú eközben vissza ment a színfalak mögé. Sírni tudott volna de nem ment neki. Így hagyta és inkább összekészülődött majd haza ment. Nem volt már semmi kedve se ott maradni, megvolt azzal amivel meg kellett lennie így már semmi se akadályozhatta meg. Bár tudta hogy jövő héttől bele csap a fekete levesbe de nem bánta már. Talán így ha nem is teljesen de valamennyire kitudja adni a gőzt. Már elégé sötét volt s hideg, csípte az arcát a hideg szellő, és megborzongatta a fiú vékony, karcsú testét. Ahogy belépet szintén nem talált senkit se sehol pont mikor hazajött. Ledobta a cuccait a saját szobájába majd elment a konyhába magának valami ennivalót csinálni. Nagyon éhes volt, és nem volt nála jellemző hogy több dolgot töm be magába de most erre volt szüksége. Össze készített magának több dolgot is majd fittyet hányva arra hogy tartania kell magát elkezdet jó ízűen falatozni.

Már olyan hajnali egy óra is elmúlt mikor megrezzent a telefonja. Yoongi hívta így habozás nélkül felvette.

- Szia Jimin~ - mondta nehezen forgó nyelvvel barátja amiből egyből kivette hogy haverja részeg. - El tudnál értünk jönni? Úgy sincs messze a bár! - Értünk? Ki lehet még vele? Gondolta Jimin és ennek szót is adott.

- Ki van még veled?

- Nyugi csak Taetae! Bár még voltunk pár fazonnal tök jó fejek voltak bár az egyik elég rideg és folyton csak ült és nézet ki a fejéből miközben piált de nem lényeg. Nos jössz? - Jimin sóhajtott egyet, ha már befogadta és munkát adott neki akkor ez a legkevesebb amit megtehet érte.

- Jólvan megyek, nagyjából 10 perc és ott vagyok. - Bontotta a vonalat, majd gyors magára kapkodva néhány göncét elindult.

Az idő még mindig ugyan olyan volt, talán még hidegebb is. De majd a fiúknak jót tesz, segít nekik előbb kijózanodni. Mikor odaért a bárhoz pont a két barátját pillantotta meg egymásba kapaszkodva kisétálni. Azonnal oda szaladt hozzájuk, majd közéjük furakodva karolta át a vállukat.

- Jiminie~ mi lenne velünk nélküled! - Kacagott fel Tae amit Jimin meg is mosolygott.

- Így van, de most induljunk már haza szétmegy a fejem. - Jimin bólintott majd lassan elindult a két férfivel a vállán haza.

Amint haza értek a két jó betyár le is dőlt a kanapén majd el is nyomta őket az álom. Jimin megmosolyogta az egész jelenetet, hisz a kanapé nem elég ahogy hogy ketten férjenek el rajta, így ágymásba gabalyodva aludtak békésen. Nagyon aranyos, de vicces látványt nyújtottak. A kis szőkeség őrült hogy barátai boldogok és hogy így egymásra találtak. Sose lehet nekik elég hálás.
Végül betakarta őket, majd elment a saját szobájába ahol le is dőlt. Nem olyan könnyű az a kettő, így kellőképpen elfáradt. Sikeresen hamar el is elnyomta az álom.