Túl sok véletlen

2. Fejezet 2. Rész

Bálint

8 évvel korábban

Belenéztem a félig nyitott ruhásszekrényem ajtajába, amit tükör fedett, hogy szemügyre vegyem magam. Elégedetten néztem a mai szettemre. A fehér oversize pólóm remekül kiemelte a barna bőrömet, és a fekete farmer rövidnadrágomhoz is jól ment.

A velem egykorú srácokkal ellentétben engem érdekelt a kinézetem. Nem véletlenül járok heti ötször edzeni a terembe.

Nem tagadom, élvezem, hogy a csajok a lábam előtt hevernek.

Beletúrtam a hajamba, hogy álljon valahogy, bár tudtam jól, fölöslegesen próbálkozom. Annyira göndör, hogy esélytelen beállítani, így hamar feladtam. Felcsaptam a napszemüvegem, zsebre tettem a telefonom és a pénztárcám, fújtam magamra a kedvenc parfümömből és a következő pillanatban már lent is voltam a földszinten.

– Anyu, elkérhetem mára a kocsit? – fordultam a konyhában főző édesanyámhoz. – Leventéékhez megyek ma, a húga ma ballagott és lesz egy kisebb parti náluk. Az anyukája megkért, hogy vigyázzunk rájuk.

– Ti? Vigyázni? – húzta fel a szemöldökét, miközben a vállára hajította a konyharuhát, hogy mindkét keze szabadon legyen. – Drágám, a saját életedre sem tudsz vigyázni. – mondta ki a nyilvánvalóan igaz tényt. – De tudod mit, adok egy esélyt, hogy bebizonyítsd képes vagy normális férfiként viselkedni. – emelte fel a mutatóujját. – ha azoknak a lányoknak egyetlen haja száluk is meggörbül, én fogom kitekerni a nyakad, és remélem, mondanom sem kell, hogy egy korty alkoholt sem ihatsz, ha vezetsz. – fejezte be a mondandóját. Odasétált az előszobában lévő táskájához, kivette a fekete slusszkulcsot és odadobta nekem, amit ügyesen el is kaptam.

Alkoholt biztos nem iszom ma és semmi más, erősebb cuccot sem tolok. Kevés szabály van, amit magamnak állítottam fel, de ez beletartozik. Ha vezetek, akkor azt csakis józanul. Nem magam miatt, leginkább a körülöttem lévő emberekre vagyok ezzel, tisztelettel. Ne az én baromságaim miatt haljon meg egyetlen ember is akár.

– Köszönöm! Ezer hála. –mutattam fel a kocsi kulcsot – Szeretlek anyu! – küldtem felé puszit a kezemmel. A bejárati ajtó felé vettem az irányt.

– Bálint! – szólt utánam.– Vigyázz magadra! – meredt rám aggódó tekintettel.

Erre nem tudtam mit reagálni, úgyhogy inkább szó nélkül kimentem. Soha nem ígérek olyat, amit aztán nem tudok betartani.

A barátomékhoz érve leparkoltam a fehér opelt a kocsi beállón. Ellenőriztem magam a visszapillantó tükörben, miután mindent rendben találtam, fogtam és kiszálltam. A kapun belépve meglepett a látvány, ami fogadott. Én egy kisebb összejövetel féleségre gondoltam ahol majd unoznak, társasoznak vagy akármi, ami szolidabb. Ehelyett legalább száz tizenévest láttam, akik úgy táncoltak, hogy a legmenőbb night klubok is megirigyelnék.

Miután elhűltem a látottakon és belegondoltam, hogy talán mégis jobb lett volna az eredeti szombat esti tervem, megkerestem a tekintetemmel Leventét és a haverjaimat. Egy kerti asztalnál ültek. Ahogy közeledtem feléjük mind rám nézve füttyögtek és tapsoltak, mint akik nem hiszik el, hogy itt látnak engem. Valójában még én sem hiszem el.

– Figyeljetek már, szellemet látok vagy ez tényleg idetolta a képét? – Fordult nevetve a többiekhez Bence miközben rám mutatott.

– Most mit kell ezen így meglepődni? – horkantottam.

– hát haver, ha így néznék ki, mint te biztos lenne jobb programom ennél. – jegyezte meg Ábel – mondjuk már az is fél siker, hogy vannak itt csajok. – tolta feljebb középen a szemüvegét mutatóujjal, közben pedig a tömegre mutatott – Általában szombat esténként a gépemen szoktam játszani, nem igazán szeretem az ilyen bulikat. Amikor utoljára voltam lehányt egy lány és még csak észre sem vette, hogy ott vagyok. – fintorodott el. – Közben meg én vettem a piáját már egy órája kb. szar érzés, ha az ember láthatatlan. Aztán ott volt, azaz eset is, amikor elrángattatok a gépem elől. Hú, pedig az a játék milyen baró, – visszatartott nevetéssel néztem rá a többiekre. Mind lehajtott fejjel néztek kirobbanni készülő röhögéssel. Tudtuk, ha Ábel egyszer elkezdi, a jóisten se tudja elhallgattatni. – az a zombis, biztos meséltem már róla, az a lényeg, hogy időre megy és minél több zombit megölsz annál nagyobb ajándékot dob ki a kör végén. Ami fontos, mert azokban az ajándékokban lehet találni nagyon király cuccokat, mondjuk meg is lehet venni őket, de én azt, szeretem inkább, ha egy játékért kapom. Az valahogy jobb érzéssel tölt el. – magyarázta még mindig komolyan, anélkül hogy észrevette volna a reakciónkat – pl. tegnap is szereztem egy atom jó puskát, csak az a baj hogy rózsaszín és arról mindig a nők jutnak eszembe. Én nem értem miért kosaraznak ki állandóan. – sóhajtott – Hiába vagyok egy normális srác, aki nem baszná át őket. Neem, nekik az olyan csávók kellenek, akik még a telefonszámukat se kérik el, – nézett fel rám – sőt van, aki még a csaj nevét se tudja. – Csodálkozott el őszintén – Ti amúgy tudtátok, hogy...

– Állj már le, haver! – robbant ki elsőként belőlem a nevetés – Nem lehet, hogy az a baj hogy túl sokat pofázol? – kérdeztem még mindig a nevetéstől rázkódva. – tudod, a csajoknak jobban bejönne, ha a szádat másra használnád. – kacsintottam rá amire mindannyiunkból hangos nevetés hallaszott fel ismét.

– Bocs srácok én csak... – kezdte – áhh hagyjuk, mindig ez van. Mostantól csöndben maradok. – jelentette ki elszontyolodva.

– Na, jól van, elég ebből – csapott az asztalra Levente, majd egy hirtelen mozdulattal felállt. – ez itt – mutatott körbe a szórakozó társaságra – katasztrófa lesz, ha mi csak itt ülünk. Anyám megöl, ha valakinek valami baja lesz. Szerintem az lenne a legjobb, ha szétszóródnánk, úgy jobban látnánk többfelé, hogy mi történik. Nem ihatnak alkoholt és nem szexelhetnek. – mutatta felénk mindkét mutatóujját – ja és ez rátok is vonatkozik. semmi pia, semmi szex. – emelte rám a tekintetét, hogy csak én lássam, ez bizony rám vonatkozik.

– Most komolyan pia nélkül kell ezt túlélnünk? – nyafogott Bence.

– Mozgás! – szólt rá erőteljesebben Levente.

Én nem vártam meg hogy engem is lebasszon, inkább elindultam az egyik irányba, ami a legszimpatikusabb volt. Folyamatosan csak egyvalamin járt az eszem akármennyire is nem akartam.

Látni akartam őt.

Azóta is csak arra a csókra tudtam gondolni. Hiába tudtam, hogy nem lehet semmi közöttünk, es nem is akarnék semmit. Mármint semmi komolyat. Mégis érzek valami vonzalmat, amit korábban még nem tapasztaltam.

Kell nekem.
Le akarok vele feküdni.
Meg akarom dugni.

Hogy eltereljem a perverz gondolataimat az üdítős asztalhoz mentem. Elvettem egy üveges kólát, de sehol nem találtam hozzá bontót. Az asztalt nem akartam felsérteni, öngyújtó nem volt nálam, a telefonom meg rohadt drága volt egy kóla kibontásához. Így kiemeltem egy másik üveget a rekeszből és azzal bontottam ki. Ezzel mindkét kupak lepattant az üvegről. Fogtam a kólákat, és elindultam a kertben táncoló társaság felé, közben pedig nézelődtem.

Nagyon pofásan megcsinálták az udvart, mindenhol színes fények lógtak, a zene nem túl hangosan szólt, így beszélgetni is zavartalanul lehetett. Egymástól kellemes távolságra székek és asztalok álltak, amin sütemények és rágcsálnivalókkal teli tálcák lettek kihelyezve. Ha esetleg valaki elfáradt volna a táncolásban vagy szimplán csak szívesebben ült és beszélgetett az megtehette. Épp ment le a nap, így pont annyira volt világos, hogy még mindent lehetett látni, de a fények remek hangulatot varázsoltak.

Megtorpantam. Ott állt előttem, körülbelül öt méter lehetett köztünk.

A tömeget vizslatta, mintha keresett volna valakit. Most volt egy kicsit alkalmam alaposabban is szemügyre venni őt. Mivel háttal állt nekem nem láthatott engem. Látszott, hogy készült a mai estére. Gyönyörű volt. A szőkésbarna haja a háta közepéig ért. Egy magasított derekú kék farmerszoknya volt rajta ami a combja közepéig ért, egy fehér rövid felsővel. Bár szemből nem láthattam, felizgatott a tudat, hogy a lapos hasa szabadon van. Viszonylag teltebb lány volt, de pont ott ahol kellett.

A szemem a combjára siklott, éreztem, hogy már ennyi is elég ahhoz, hogy éledezzen bennem valami.

Bele akarok harapni.

A kerek fenekén olyan feszes volt a szoknya, hogy máris tudtam, iszonyat veszélyben vagyok.

Gondolkozás nélkül leraktam a két kólát, ami a kezemben volt a legközelebbi asztalra, és elindultam felé. Reméltem, hogy nem fog megfordulni, amíg odaérek hozzá.

Amilyen halkan csak tudtam a háta mögé léptem. A jobb kezemet a dereka és a lógó karja közötti résen becsúsztattam és a meztelen hasára tettem, de nem húztam magam felé. Nem akartam, hogy érezze a máris keményedő farkamat. Éreztem, ahogy megfeszül az érintésemre, szinte levegőt sem vett. A másik kezemmel a füle mögé tettem a selymes haját, hogy biztosan hallja, amit belesúgok.