Gyönyörű és mérgező / Befejezett

Első fejezet

Luisa Grimaldi

Szeptember 30. szombat

Beléptem az erkélyről, és pont abban a pillanatban anya is belépett a szobámba Monicával együtt, aki általában a különleges eseményekre szerzett nekünk ruhákat. A mai napon rendezik meg az éves Monacói bált, amire minden féle híres embert meghív az apám, és próbálja a legjobb oldalát mutatni. Anya pedig szintén ezt tette, csak még lelkesebben. Én pedig próbáltam láthatatlannak tűnni (elárulom sohasem ment). Apa után én veszem át a hercegséget, azaz én leszek a „A hercegnő" akinek mindig, minden pillanatban tökéletesnek kell lennie. E-miatt is van a nyakamon Leonard Lennington, Franciaország második leggazdagabb emberének a fia. Senki ne is gondolja azt, hogy a srác egy főnyeremény, mert azon kívül, hogy gazdag és talán, de nagyon talán jól néz ki, semmi pozitívumot nem tud felmutatni, azt hiszi együtt vagyunk, ami miatt nem tud engem békén hagyni és hozzá tenném ez mind a szüleim miatt van. Könyörgőm a huszonegyedik században élünk mégis miért akarják anyuék kiválasztani nekem, hogy kivel járjak? Mindegy is, igazából csak néha húzom fel magam ezen a témán.

- Luisa, szeretlek, de borzalmasan nézel ki –közölte anya, majd három báli ruhát raktak az ágyamra.

- Anya, hiszen most keltem fel és hajnalig tanultam –néztem rá kiakadva.

- Ez nem valami jó kifogás! Mi lenne, ha nem magántanár járna hozzád, hanem minden reggel felkellene kelned a suliba?

- Sosem mondtam, hogy itthon akarok tanulni –morogtam az orrom alatt, de ezzel már nem foglalkozott.

- Melyik ruhát akarod felvenni az este?

Egyik ruha hosszú volt, bézs színű, de a nyaka az egész mellkasomat takarta volna és a nyakamat szorította volna, így azt rögtön kilőttem. A második egy rózsaszín darab volt, térdig érő és spagettipántos. A harmadik pedig egy lila és fehér átmenetes hosszú ruha volt, a felső része pedig hátul kivágott volt és elől v alakban kicsit dekoltázs mutató volt. Érdekesnek találtam, hogy anya lerakta ezt a ruhát elém, mivel szigorú dresszkód van a hercegségben, amibe talán ez a ruha nem annyira fér bele.

- Ezt –mutattam a harmadik ruhára, és anya egy szót sem szólt, csak a másik kettőt Monica kezébe nyomta.

- Hozok hozzá cipőt –szaladt ki a negyvenes éveiben járó nő, majd anyuval kettesben maradtunk a szobában.

- Kérlek, legyen jobb kedved az este és ne kelljen magyarázkodnom senkinek se, hogy mi bajod van –nézett rám anya komoly tekintettel.

- Ja, és kérlek Leonarddal sokat mutatkozz!

Nem reagáltam egyik mondatára sem, hiszen abból csak összetűzés lett volna, így csak hagytam, hogy kimenjen a szobámból és Monica visszaérjen a cipőmmel, ami egy ezüst színű magassarkú volt. Még csak délután négy volt és a bál hétkor kezdődött, így nem zavartatva magam lementem a konyhába egy szendvicsért, elég nagy nyüzsgés volt, vagyis helyesbítek, bolondok háza volt, de ez nem gátolt meg abban, hogy egyek pár falatot.

Arthur Leclerc

- Nem sok kedvem van ehhez a bálhoz –néztem Charlesra, aki éppen igazította a nyakkendőmet.

- Szerinted nekem?

- De legalább benned Eloise tartja a lelket –sóhajtottam.

- Jó, igaz –biccentett, majd hátrébb lépett ahogy sikerült megkötni a nyakkendőmet.

- Nem lehetne, hogy én ne menjek?

- Ne már, Arthur! Hátha találsz valami csajt magadnak.