Gyönyörű és mérgező / Befejezett

Ötödik fejezet

Arthur Leclerc

Október 14. szombat

A születésnapom alkalmából, a telefonom szinte felakart robbanni reggel óta. De én egyelőre csak Luisanak írtam vissza, aki miután tegnap elváltak útjaink állandóan írt. Persze egyáltalán nem bántam, kimondottan élveztem amiért kereste a társaságomat. Éppen anyu házába léptem be, amikor újabb üzenet jött tőle, de mivel a családtagjaim a nappaliban ültek, így nem volt esélyem elolvasni mit is írt.

- Boldog születésnapot, drágám! –jött oda hozzám anya és szorosan megölelt.

- Köszönöm –öleltem vissza, majd Charles és Eloise is köszöntöttek. Marc pedig a kanapén aludt.

- Mit szeretnél a szülinapodon? –kérdezte Eloise.

- Semmit –vontam vállat.

- Jaj, ne már! Ünnepelnünk kell!

- Nem annyira fontos –vontam vállat.

- Ez nem igaz! –mondta Charles, majd hirtelen egy személyit tolt elém.

- Most mindenkinek végig fogod mutogatni? –kérdezte Eloise, de Charles nem foglalkozott vele.

A plasztikkártyán Marcról volt egy kép, és az adatai voltak ráírva. Marc Leclerc Blanche.

- Megkapta a nevem! –közölte, és annyira izgatott volt, mintha a lottón nyert volna.

- Várjunk, ti összeházasodtatok már? –kérdeztem, mivel a nevét nem igazán értettem.

- Nem, de felvettük előre egymás nevét—magyarázta Eloise.

- Még nem –javította ki Charles.

- És mikorra akarjátok az esküvőt? –pattant le az egyik fotelba anyu.

- Tavaszra gondoltuk, de még a szezon kezdete előtt –felelte Eloise, én pedig úgy döntöttem, hogy előveszem a mobilomat, ha már úgyse én vagyok a téma.

Luisa Grimaldi: Nézd milyen aranyos! *kép*

A képen egy avokádóba öltöztetett plüss malac volt, és úgy tűnt egy üzletben fotózhatta. Annyira pici volt a keze, de mégis feltűnt a képen a rózsaszín körmei miatt.

Arthur Leclerc: Hol találtad ezt?

Luisa Grimaldi: A plázában vagyok anyuval, ott láttam.

Arthur Leclerc: Szóval bejönnek az avokádós malacok?

Luisa Grimaldi: Igen, hát milyen édes már!

- Min mosolyogsz? –kérdezte Eloise, mire kiszakított a világomból és rögtön lezártam a képernyőt.

- Semmit –ingattam meg a fejem.

- Mondd, hogy Luisaval beszélgetsz! –mondta, mire bosszankodva zsebretettem a készüléket.

- Nem –tagadtam, bár nem tudom miért. Vagyis igazából, de mivel senki nem tudhatja meg, hogy Luisa és én jóba vagyunk. Elég bonyolult lenne a helyzet, meg a pasija, aki nem a pasija pattogna nekem ott egy sort.

- Akkor Lucy? –kérdezte Charles.

- Nem, magánügy, jó? –bosszankodtam.

- Jó-jó –biccentett Charles, majd anyu más témát dobott fel, amiért nagyon hálás voltam. Egy ideig hallgattam a beszélgetést, majd úgy döntöttem, hogy kimegyek a hátsó udvarba és leülök a teraszra. Felvettem a szürke kapucnis pulóveremet, majd kimentem a konyhán keresztül hátulra. Leültem a padra, ahonnan csak a bokrokra lehetett rálátást nyerni, majd elővettem a telefonomat ismét.