Vékony jégen táncolsz

Prológus - Song for the Little Sparrow

– Csalódtam benned.

Ez az első mondat, amit felfogok, mióta leléptem a jégről.

Csalódtam benned.

Az eddigi némaság hirtelen mindenféle zajok kavalkádjává válik. A távolban éljenző tömeg, a hangosbemondók recsegő harsogása, a körülöttünk sürgölődő emberek beszélgetésének zaja egy pillanatra kitölti mindenem, aztán már csak Yana Andreyevna és én vagyunk.

Az öltözők előtti folyosón állunk, a korcsolyámban fél fejjel az edzőm fölé magasodom, mégis magamat érzem kisebbnek. Yana Andreyevna még csak rám sem néz, úgy intézi hozzám a szavait. Izzadtság és sós könnyek keveréke jégpáncélként hűl az arcomra, mintha megvédhetne a tetteim következményétől, ám túl vékonynak bizonyul. Yana Andreyevna megvetése úgy tör át rajta, mintha ott sem lenne.

– Nem ennek a versenyzőnek neveltelek, Arusha.

Sosem becéz. Most vajon miért teszi? Újabb könnyek gyűlnek a szemembe, megpróbálom visszanyelni őket, de néhány csepp óhatatlanul is végiggördül az arcomon, és szipogni kezdek. Nem merek megmozdulni, hogy letöröljem őket.

– Nem gondoltam volna, hogy épp te fogsz összetörni.

Rázkódni kezd a vállam, csendben sírok, de képtelen vagyok tovább visszatartani. Yana Andreyevna szavai olyanok, mint a méreg, végigkúsznak az ereimben, felégetnek maguk után mindent, amit valaha kettőnkről hittem.

Tényleg minden egyedül az én hibám? Nem neki kellett volna megvédenie?

– Sajnálom – súgom magam elé. Nem tudom, hogy Yana Andreyevnától, vagy saját magamtól kérek-e bocsánatot.

A válasz először néma csend. Kissé megemelem a fejem, nem merek egészen a szemébe nézni. Mégis hajt a kíváncsiság – valahol mélyen abban reménykedem, hogy az arckifejezése megenyhült, és a szemében megértésre, vigaszra találok. Hogy letörli az arcomról a könnyeket, átölel, és azt mondja, minden rendben.

De Yana Andreyevna tekintetében nincs semmi, csupán egy méreggel átitatott jégcsap.

– Sajnálattal nem lehet olimpiai aranyat nyerni.