Az érzelmek fogságában

Part VI

Miután haza hoztunk levettük a nyakadból és elraktuk. Úgy terveztük apáddal, hogy ma adjuk oda.
-Tudod mit kicsim? Menj le a konyhába és én addig előveszem a nyakláncot, na meg apád is felkeltem. -Mondta miközben rám mosolygott.
-Rendben. Ti kértek kávét? - Kérdeztem tőle. Szeretem hogy anyu mindig itt van nekem, annak ellenére, hogy van amikor az éjszaka kellős közepén ébresztem fel őt. Apura is mindig számíthatok.
-Igen az jól esne. -Indultunk el mind a ketten le.
Amint kész lett a kávé beízesítettem és ki vittem az étkezőbe. Anyuék már ott ültek és beszélgettek.
-Jó reggelt kicsim. -Köszönt apu is.
-Jó reggelt. -Mosolyogtam rá. Miután ők is leültek és meg itták a kávét anyu elővett egy kis lila ékszeres dobozt a köntöse zsebéből és oda tolta elém.
-Tessék kicsim. Ebben van a nyakláncod. -Mosolygott rám anyu szomorkásan. Kinyitottam és tényleg az a nyaklánc volt benne amit az álmomban láttam. Gyönyörű volt. Rá mosolyogtam apuékra és meg fogtam a kezüket.

-Köszönöm hogy el mondtátok, és hogy tudjátok bárkik is az igazi szüleim én attól még rátok is úgy fogok tekinteni, mintha az igazi szüleim lennétek. -Mondtam a szemükbe amit gondoltam.
- Ez rendes tőled. -Mosolygott rám végre apu is. Eddig olyan komoly képet vágott, amilyet még soha. Még beszélgettünk és anyu csinált közben reggelit. Miután meg reggeliztem fel mentem a szobámba, elvégeztem a reggeli rutinom és leültem a sminkes asztalomhoz. Mivel vasárnap van ezért úgy döntöttem el hívom Em-et és Márkot fagyizni és elmesélem nekik, hogy mi történt. Tudom nem rég ismertem még csak meg, de úgy érzem, hogy neki bármit elmondhatok, na meg biztonságban éreztem magam mellette. Írtam nekik és megbeszéltük, hogy olyan 30 perc múlva tali a Széchenyi téren a dzsáminál. Gyors fel dobtam egy egyszerű sminket, ami egy kis csillogó szemhéjpúderből, szempillaspirálból és egy a szettemhez passzoló rúzsból állt
a szettem pedig egy fekete rövid ujjú felsőből egy fehér farmer rövidnadrágból és egy kockás ingből állt amit a derekamra kötöttem. Kinyitottam az ékszeres dobozt és kivettem belőle a nyakláncot. Miután sikerült felraknom a nyakláncom fura érzés kerített magába. Olyan volt, mintha ellepne az erő, ami eddig is az enyém volt, csak aludt bennem. Tényleg fura volt ez az egész, de pár perc után elmúlt ez az érzés. Fogalmam sincs mi volt ez, de most nincs időm ezzel foglalkozni, mert hanem el fogok késni. Gyors leszaladtam, felvettem a fehér fila cipőm és elköszöntem anyuéktól.
30 perc múlva már mind a hárman ott voltunk a Széchenyi téren, de ahogy azt sejtettem megint én értem oda utoljára. Elindultunk a fagyis felé. Tegnap pont ez az utca maradt ki a körutunkból Márkkal, hiszen miután neki mentem annak a férfinak haza mentünk. Pár perc után oda is értünk az olasz fagyizóhoz. Emmával mindig ide járunk, amikor csak tehetjük, mert itt a többi helyhez képest olcsó és nagyobb gombócot is adnak. Én egy sztracsatellás és citromos fagyit kértem, Em is ugyanezt, Márk pedig egy vaníliásat kért. Nekik is én fizettem, mert Emmának úgy is lógtam egy fagyival, Márk pedig ugye tegnap meghívott egy mekire, szóval így fizetem azt vissza. Miután megkaptuk a fagyikat kerestünk egy padot és leültünk.
-Márk neked tegnap ugye már írtam, hogy mi történt, de úgy vélem tudnod kéne a részleteket. -
Kezdtem bele. Úgy döntöttem, hogy nem hagyok ki belőle semmit, mert biztos voltam benne, hogy Márk se egy sima ember. -Mivel már mindketten tudjátok az alap storyt, így könnyebb lesz.
-Könyörgöm Zoé kezd már el, mert már kiváncsi vagyok. -Mondta Em a tőle már megszokott türelmetlenséggel.
-Este volt egy érdekes álmom az igazi szüleimmel. Az volt, hogy anyukám tart a kezében tartott, míg apukám hátulról ölelte át anyukám. Ez után anyukám megszólalt és azt mondta, hogy bocsássak meg nekik, de ha meg akarnak védeni akkor muszáj lesz elengedniük, ezt követően apukám pedig egy nyakláncot akasztott a nyakamba és átadtak egy nőnek, de neki nem láttam az arcát. -Osztottam meg velük az álmom egy szuszra. Mindkettőjük álla a padlót súrolta.
-Azt ne mond, hogy az a nyaklánc ami a nyakadban van az az amit az álmodban láttál. -Mondta Márk a nyakláncra mutatava.
-..... De az. -Böktem ki végül. Ha lehet akkor még ennél is jobban meglepődtek.
-Ja és azt el felejtettem mondani, hogy a férfi akinek neki mentem, azt láttam az álmomban apámnak.
-Szóval ha jól értem akkor mostmár tudod kik a szüleid? -Kérdezte Em.
-Részben igen. -Válaszoltam neki higgadtan. -Már csak egy kérdésem lenne. Segítetek megtalálni az igazi szüleim? -Kérdeztem tőlük azt amire most a legkiváncsibb voltam.
-Persze. -Vágták rá egyszerre a választ.
-Köszönöm. Tényleg, Márk te amúgy mi vagy? -Kérdeztem miközben rá néztem. Elég hülyén nézett ki ahogy nagyokat pislogva nézett rám.
-E.. ezt meg hogy érted? -Kérdezte nagyon is meglepve.
-Hát tudod tegnap láttam, ahogy a szemed vörös lesz, na meg a bőröd is olyan hideg mint a jég. -Soroltam fel az okokat.
-Zoé. -Szólt rám Emma.
-Hagyd csak. Előbb vagy utóbb úgy is fény derült volna rá. Zoé én vámpír vagyok. -Mondta Márk higgadtan. Nem is értem, hogy eddig hogy nem jöttem rá.
-És hogy hogy át jöttél a sulinkba, mert gondolom akkor van valami oka. -Nem mintha zavarna, csak kiváncsi vagyok.
-Hát ennek titokban kellene tartanom, de mivel közöd van hozzá ezért elmondom, de egyikőtök sem mondhatja el senkinek. Az van, hogy apámtól kaptam egy megbízást, hogy védjek meg egy félvér lányt és mint utólag kiderült te vagy az a lány. -Hát erre már tényleg nem számítottam.
-De mért kell engem megvédeni? -
Kérdeztem kiváncsian, igaz egy kicsit féltem is attól, hogy mit fog mondani, de ki ne tette volna.
-Azért mert a félvérek nagyon ritkák, főképp egy angyal és egy démon gyereke. -Mondta rezenéstelen arccal. Elsőnek furcsáltam, hogy tudja mi vagyok pontosan, de később leesett, hogy valószínűleg ezt is az apjától tudja.
-Hahó én is itt vagyok ám, ne hagyjatok ki engem a beszélgetésből. -Hívta fel magára a figyelmet Emma. -Nem mintha olyan sokat hozzá tudnék szólni a beszélgetéshez, de mi van azzal a fickóval akinek neki mentél? -Még jó, hogy felhozta, majdnem el is felejtettem. Amúgy megeshet az, hogy ő az apám, hisz eléggé hasonlítottunk.
-Az meglehet, mert mikor ott voltunk éreztem egy kis démoni jelenlétet felőle. Ami érdekes még, hogy el akarta rejteni az erejét, erre pedig csak a nagyon erős vagy idős démonok képesek. Na meg a szeme is ott van, hisz a démonoknak nincs kék szeme, egy kivétellel aki nem más mint Lucifer. -Fejezte be Márk a mondandóját.
-De hogyha el akarta rejteni a kilétét akkor te, hogy tudtad érzékelni? -Na ez volt az a dolog amit teljesen nem értettem.
-Hát tudod minden vámpírnak vannak képességei, és nekem az egyik az hogy tudom érzékelni a természetfelettit. Így tudom azt is, hogy Emma egy boszorkány. -A mondat közben meg vakarta Márk a nyakát, mint aki kínosan érzi magát.
-Ahj pedig azt hittem, hogy mostmár megy annyira ez a bűbáj, hogy ténylegesen mindenki elől el tudjam rejteni a kilétem.- Szomorkodott Em. Még beszéltünk egy olyan fél órát, aztán mikor indultunk haza megláttam a tegnapi férfit akinek neki mentem.
Legszívesebben oda mennék hozzá és leszólítanám, de fogalmam sincs mit mondhatnék, de azért még gyors oldalba böktem Márkot és mikor rám nézett a férfi felé mutattam.
-Figyel szerintem ők is téged keresnek, hiszen nem vagy a legbisztonságosabb helyzetben. Lehet hogy ő is rájött arra amire mi is. Nyugi tudom oda akarsz menni, de mivan akkor, ha tévedünk? Meglehet hogy örültnek hinne.-
Mondta Márk, hogy még véletlenül se próbáljak oda menni és az a legrosszabb, hogy teljesen igaza van, mivan akkor, ha nem ő az és az én szüleim nem is keresnek engem.
Miután ki értünk a buszmegállóba jött is Em busza, utána pedig Márké. Ma is haza akart kisérni, de én azt mondtam neki, hogy egy kis magányra van most szükségem, így ő is elment. Pár perc után az én buszom is megjött. Felszálltam, bedugtam a fülesem és elindítottam valami zenét. A zene miatt majdnem fennmaradtam a buszon. Hát igen ehez nem tudok semmit se fűzni. Az idő csak úgy szaladt, mire haza értem már sötét volt. Gyorsan elvégeztem az esti rutinom és lefeküdtem. Szerencsére gyorsan sikerült elaludnom.