Az érzelmek fogságában

Part V

-Szia kicsim te már itthon
vagy? -Kérdezte anyu kedvesen.
- Igen nemrég értem haza.- Válaszoltam neki. - Apu merre van?
- Éppen beáll a kocsival a garázsba. Miért kérded? -Kiváncsiskodott anyum.
- Áh csak csináltam nektek vacsorát ezért kérdem. -Válaszoltam és oda mutattam az asztalra.
- Mi az a jó illat? -Kérdezte apum.
-A lányunk csinált nekünk
vacsorát. -Mondta anyu.
-Mi jót csináltál? -Kérdezte apu kiváncsian.
-Melegszendvicset, de ha nem siettek ki fog hűlni. -Mondtam nekik és oda kísértem őket az asztalhoz. Észrevettem anyu kezében a szatyrot ezért elvettem tőle, hogy ki pakoljam.
- Te nem eszel velünk
kicsim? -Kérdezte anyu.
-Nem köszönöm, én már ettem.- Válaszoltam neki mosolyogva.
Míg anyuék megették a kaját, én addig gyors bepakoltam a hűtőbe amit vettek.
- Ez nagyon finom volt. -Mondta apu. Erre én rájuk mosolyogtam.
- Na és milyen napotok volt? -
Kérdeztem tőlük, mert annak ellenére, hogy szombat volt dolgoztak. Az anyukám fodrász ként dolgozik bent a városban, apukám pedig egy rendőr. Így van olyan amikor anyu egyedül jön haza, mert apu sokkal később végez.
-Nekem jó volt. Nem volt annyira sok munka most, csak az irodában kellett bent ülni. -Apu mindig azt mondja, hogy ezek az unalmasabb napjai, és ezt én meg is értem, hisz ilyenkor egész nap egy gép előtt ül.
-Nekem is jó volt. Szerencsére nem volt mára annyira sok vendég.-
Válaszolt nekem anyu is. -Na és neked kicsim.
-Hát ...... nekem elég érdekes volt. Elmentem körbevezetni az új osztálytársamat a városban, és véletlenül nekimentem egy idegennek akire nagyon hasónlítottam. -Mondtam nekik. Ez után beállt a kínos csend, úgy éreztem, hogy valamit nem akarnak elmondani nekem. Anyu és apu egymásra néztek, és végül anyu megszólalt.
-Kicsim, valamit el kell mondanunk. Mi valójában nem a rendes szüleid vagyunk, hanem örökbe fogadtunk. Tudjuk ezt már előbb el kellett volna mondanunk, de nem mertük. -Momdta anyu miközben megfogta az asztalon fekvő kezem.
-Sajnáljuk, hogy eddig még nem említettük, de nem tudtuk, hogyan kéne el mondanunk. -Szólalt még végül apu is. Nem tudom mit mondjak, de az az egy biztos meg szeretném találni az igazi szüleim és megkérdezni őket, hogy mért tették ezt.
-Semmi baj. Azt nem tudjátok véletlenül, hogy kik adtak örökbe? -
Kérdeztem kiváncsian. Persze rosszul eset, hogy ezt eddig nem mondták, de egyrészt meg is értem őket.
-Sajnálom kicsim, de nem. Nekünk csak annyit mondtak, hogy nem vagy átlagos gyerek, de még azt se magyarázták el, hogy miért. Viszont mikor Luna egyszer, csak megjelent az ajtónkban, akkor már tudtuk, hogy igazuk van. Úgy védett téged akkoriban, hogy még minket se akart közel engedni. -Mesélte anyu szomorú mosollyal az arcán.
-Na meg mindenhova jött velünk. -
Tette hozzá apu. A mondat végére megjelent mellettem Luna és hozzá dörgölte a fejét az oldalamhoz, én pedig elkezdtem simogatni őt.
-Azt el ne felejtsük, mikor a hajad vége elkezdett magától ki fehéredni. Egyáltalán nem tudtuk mitől van. Ekkor te még, csak 5 éves voltál. -Folytatta anyu a mesélést. Legalább egy órát lent ülhettünk és beszéltünk, mire arra jutottunk, hogy menjünk aludni. Miután fel mentem lezuhanyoztam és elvégeztem a többi rutinom. Egy fél óra eltelte után feküdtem le, mikor megrezzent a telefonom. Gyors el vettem az éjjeli szekrényemről és megnéztem ki írt. Meglepetésemre Márk volt az.
,, Szia. Örülök hogy
eljöttél ma velem, igazán
jó volt ez a nap, igaz kicsit fura."
                     ,, Szia. Nekem is tetszett
                      a mai nap. Amúgy meg
                      nekem még furább volt,
                      mert kiderült, hogy a
                     szüleim nem is az igazi
                     szüleim. "
,, És jól vagy? "
                          ,, Igen, csak egy kicsit
                         meglepődtem."
,, Akkor ki tudja lehet, hogy
az a férfi akinek neki mentél
az az igazi apád, hiszen
nagyon hasonlítottatok
egymásra."
                         ,, Meglehet. Anyumék
                      nem tudnak semmit se
                     róluk, szóval igen lehet."
,, Ha gondolod segítek majd,
ha ki szeretnéd deríteni, hogy
kik a szüleid. "
                       ,, Azt megköszönném.
                    Na de én most megyek,
                    mert álmos vagyok.
                     Jó éjt. "
,, Jó éjt. "
Ki is kapcsoltam a telóm és vissza raktam a kis szekrényre. Még egy fél órát forgolódtam, mire el tudtam aludni.

~Márk szemszöge~

Miután el köszöntem Zoétól leraktam a telóm az író asztalomra. Nekiálltam felbontani a levelet, amit apától kaptam. Azt írta, hogy vigyázzak magamra, mert a lány akit keresek egy nagyon erős démon lánya, na meg meglehet, hogy ez a démon keresi őt. Végre azt is leírta, hogy mért kell meg keresnem. Eddig azt hittem, hogy meg akarja ölni, vagy valami ilyesmi, de mint kiderült meg kell védenem őt, azt viszont nem tudom, hogy mitől. Mire végig olvastam a levelet eszembe jutott, hogy mit írt Zoé a szüleiről. És ekkor esett le, hogy lehet, hogy egész végig őt kerestem. Ez meg magyarázná az érdekes haját és szemét, na meg a démont akinek nekiment ma. Hisz arról a démonról alig lehetett megmondani, hogy az, ahoz pedig, hogy elrejsd a kiléted nagyon erősnek kell legyél, na meg sokat is kell gyakorolj. Ha jól tudom ez, csak Lucifernek megy, a pokol urának.
Szóval, ha jól sejtem, akkor Zoé az a pokol urának és egy angyalnak a lánya, de ő erről nem tud, más szóval, ha felébred az ereje és rossz kezekbe kerül, akkor bajok lesznek. Gondolom ezért adták őt örökbe, hogy megvédjék. És ami a legjobb Zoé ebből mit sem sejt. Az egyszer biztos, nem lesz könnyű dolgom.
Legalább még fél órát gondolkodtam, miután nekiálltam az esti rutinomnak. Zuhanyzás után pedig még már mentem lefeküdni, mert elég fáradt voltam. Lehet hogy vámpír vagyok, de attól még szeretek aludni. Olyan tíz perc után el is nyomott az álom.

~Zoé szemszöge~

Ennél furán álmom még sose volt. Én szerepeltem benne mikor még baba voltam, egy angyallal és egy démonnal, és ha jól vettem ki belőle ők voltak a szüleim. Ami érdekes az az, hogy a démon az az ember volt akinek véletlen neki mentem tegnap. Vissza térve az álomhoz, az angyal a kezében fogott, a démon pedig éppen őt ölelte, mikor megszólat, hogy bocsáss meg nekünk, de ha meg szeretnénk védeni muszáj lesz elengednünk. Mire az angyal befejezte a mondandóját addigra a férfi a nyakamba akasztott egy fehérarany láncot, amin volt egy szív alakú medál. Az álmom vége pedig az volt, hogy odaadnak egy nőnek, miután mindketten adtak egy egy puszit. És felébredtem. Gyors fel álltam és keresni kezdtem az ékszereim között, de nem találtam azt a nyakláncot. Anyuék valószínűleg meghallották, hogy keresek valamit, mert bejöttek a szobámba.
-Jó reggelt kicsim. Mit keresel ennyire kora reggel? -Kérdi anyu, miközben a kócos haját igazítja. Biztos most keltek fel.
-Jó reggelt anyu. Egy fehérarany nyakláncot keresek, amin van egy szív alakú medál, amiben van egy drágakő. Nem tudod hol van? -
Válaszoltam anyunak és még is kérdeztem azt ami most a legjobban izgatott.
-Honnan tudsz a nyakláncról kicsim? Hisz még nem is láthattad azt soha. -Anyu nem kicsit tűnt meglepetnek és még is értem, hiszen igaza volt. Úgy döntöttem, hogy elmesélem neki az álmom.
Vissza ültem az ágyamra, ő pedig leült mellém. Körülbelül 10 percbe került mire elmeséltem neki, igaz azt kihagytam belőle, hogy mik is valójában az állítólagos szüleim.
-Tudod kicsim az a nyaklánc a nyakadban volt akkor is mikor örökbe fogadtunk és azt mondták, hogy az igazi szüleid hagyták rád.
Miután haza hoztunk levettük a nyakadból és elraktuk. Úgy terveztük apáddal, hogy ma adjuk oda.