Hurrikán

Hurrikán 1. fejezet

Carolyn

Oliver hirtelen befejezte a beszédet, kiszáradt száját megnedvesítette egy korty vörösborral. Remek, már azon gondolkodtam, hogy a poharammal ráverek az asztal szélére, és a kezemben maradó csonkot a combomba szúrom. Soha nem tennék ilyet, valamivel azonban le kellett kötnöm magamat, mielőtt sikítani kezdek. Még egy adag ömlengést nem bírnék ki a lakása csodálatos elhelyezkedéséről.

Ölemben – az asztal takarásában – az okosórámon pittyenés nélkül váltakoztak a messenger üzenetek. A barátnőim igencsak belelendültek az esti buli tervezgetésébe. Akár velük is tarthatnék, ehelyett...

– Eleget beszéltünk rólam – helyezte vissza a talpas poharat az asztalra. Hosszú ujjaival kissé megforgatta vékony szárát, a fehér terítőn bíbor árnyak játszottak. – Mi lenne, ha mesélnél magadról?

Eszembe jutott a Hófehérke és a hét törpe, mesének megfelel? Végül is, kitalálhatok valamit, a valóságot kicsit keverem a Grimm fivérek egyik történetével, és máris izgalmasabb lesz a vacsoránk. Mi az, hogy „mesélj"?!

– Nem, maradjunk csak nálad – csaltam egy mosolyt az arcomra. – Nagyon izgalmas a munkahelyed! Sokáig gondolkodtam rajta, hogy inkább én is a politikában helyezkedem el – hajoltam közelebb hozzá megerősítés gyanánt. – Milyen egy napod az irodában?

A srác tanácstalanul beletúrt göndör, vörösesbarna hajába.

– Hát... – kereste a választ a plafonon –, a múltkor eldugták a bögrémet. Az egyik kollégám nagyon pikkel rám, de nem tudok rájönni, melyik lehet. Jacob nem, vele együtt járunk szerepjátékozni – elnyeltem egy ásítást, végigsimítottam hosszú hajamon. A kinevezésről beszélj már! –, talán Charlie. Azóta szúrósan bámul rám mindennap, hogy megkaptam a kinevezést. De múltkor még az ebédemet is megette valaki!

Ne, ne kanyarodjunk el!

– Hogyan is érdemelted ki a kinevezést?

– A kinevezést? Sok munkával. Van dögivel, de ezt, gondolom, nem neked kell magyaráznom: folyamatosan a színen kell lenni. Ebben a világban mindig reagálni kell – igazította meg lábain a kockás kordnadrágját. – A Maltesers csomagom is megdézsmálták! El tudod képzelni – könyökölt fel az asztalra, kis híján feldöntve a led gyertyát. A sírokon láttam mostanában ilyeneket. – Beviszem magamnak, erre van olyan sötét suttyó, aki direkt rájár. Nem érdekli kié, az sem, hogy ez lopás, simán beletúr és megeszi a fél dobozt!

– Ez igazán... szörnyű – suttogtam elhűlve. Mit tenne, ha az egész dobozt megenné ez a suttyó? – Tehát, visszatérve a kinevezésedre. Nagyon nehéz lehet Harry Scott sajtófőnökének lenni, nem?

– Aljasság! – csapott tompán az asztalra. Eszelős fejjel dörzsölte meg vékony állát. Még úgy istenigazából odaverni se tud... ez szomorú. – Ki fogom deríteni ki volt az. Vagy még jobb, hashajtót fecskendezek mindegyik süteménybe!

Szeplői beleolvadtak arca vörösödő árnyalatába.

Nagyot sóhajtott, megigazította inge gallérját. A felháborodástól már levegőt is nehezen kapott, hosszan fújtatott.

Újabb üzenetek úsztak át az órám kijelzőjén. A csajok... akár velük is lehetnék.

Megpiszkáltam félig elfogyasztott salátámat, aztán hagytam a villát középre hullani. A pincér tőlünk két asztalnyira elszántan ütögette az iPadjét.

– Hát ez iszonyatos – hüledeztem. – Ha már Scottnál tartottunk, hallottam, hogy egy családtámogatási programtervezetet nyújtott be nemrég, ami...