Hurrikán

Hurrikán 4. fejezet

Carolyn

Egész életemben fontosnak tartottam a pontosságot. Zavart, ha elkéstem, tiszteletlenségnek tartottam a másikkal szemben. A Grace Hotelnél pontosan nyolc óra előtt öt perccel szálltam ki a taxiból, de inkább kint álldogáltam még tizenöt percet.

Először pulcsiban és farmerben akartam eljönni, de végül egy nagyon szűkre szabott ruhánál maradtam. A fekete vékony anyagot a V-alakú dekoltázsnál apró kristályokkal rakták ki, és a vége az alsó bordáim vonaláig tartott.

Amikor tíz perccel elmúlt nyolc, betopogtam a magas sarkú csizmámban az üvegajtón, megálltam az egyik csavart mintájú, hófehér oszlop mellett. Több biztonsági őr is strázsált a kijelölt helyén, ráadásul kamerák lestek minden négyzetcentit.

Fél perc múlva a lift ajtaja is kinyílt: megjelent William Malto, farmerben, sportcipőben, egyszerű fekete pólóban, kapucnis pulcsiban. Leuralta a teret, az emberek eltörpültek mellette, még a nagyra nőtt biztonságiak is jelentéktelenné és szürkévé váltak. Kék szeme lefejthetetlen matricaként tapadt rám, arcának kemény vonásai mégsem enyhültek meg a látványomra.

Megállt előttem, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy mennyivel magasabb. Legalább fél fej volt közöttünk úgy, hogy én tűsarkakon illegtem. Zavaró nyomást gyakorolt rám a jelenléte, sérülékeny halacskának éreztem magam a cápával szemben.

Tüzetesen szemügyre vett. Minden porcikájából sütött az öntelt arrogancia, a legszívesebben felpofoztam volna.

– Gyere! – azzal elfordult és elindult vissza a liftekhez.

Nem, visszafogom magam, igen, visszafogom magam...

– Nem vagyok a kutyád!

– Pedig remekül állna a nyakörv – villantott rám egy félmosolyt a válla fölött.

Összeszorítottam a fogam, annyira szerettem volna valami frappánssal visszavágni, de nem tettem. Információra van szükségem, márpedig nem fogok semmit kihúzni belőle, ha ellenségesen viselkedek.

William belépett a liftbe, én pedig követtem. Az ajtók szűk cellába zártak. Fél méterre állt meg tőlem, mégis átsugárzott a belőle áradó energia, fojtogatott a közelsége. Széles háta eltakarta előlem a lift ajtaját.

A legszívesebben azonnal kiszaladnék a helyiségből.

Interjú! Biztos, hogy van valami nagyon mocskos titka, amiért megéri még pár órát ráfordítanom.

– Hova megyünk? – Hátamat a fémnek vetettem, hidege hűtötte hevülő testemet.

William értetlenül felém fordult.

– A szobámba – válaszolta úgy, mintha ennek egyértelműnek kellene lennie.

Ez nem túl jó hír. Kettesben egy zárt helyen? Beharaptam az alsó ajkam.

A lift kijelzőjén gyorsan nőttek a számok: öt, hat...

– Miért? Azt hittem, vacsorázni fogunk.

– Nem mondtam, hogy vacsorázni fogunk. Azt mondtam, öltözz ki és legyél itt nyolcra. Egy szóval sem említettem vacsorát – felelte tárgyilagosan. – Miért vinnélek randizni? – vidult fel.

Oh, hogy rohadnál meg!

A lift megállt, kitárta a szárnyait.

– Az információk alapján feltételeztem valamit. Hidd el, én se repestem egy randi ötletétől veled!

– Akkor még szerencse, hogy meg se fordult a fejemben – szállt ki. Hátra sem nézett, hogy követem-e.

Követtem bizony, nincs az az erő, ami megakadályozhatná, hogy megszerezzem, amit akarok.