Szia, Todoroki. / FORDÍTÁS

Hogy

Szia [név].

Emlékszem mikor először lógtunk együtt, igen, a plázába hívtalak el.

A sportfesztivál után volt, olyan egyedül voltál, magányos, ezt nem tudtam tovább elnézni és végre boldognak akartalak látni. És mikor az voltál, nagyon örültem és úgy éreztem, az örömöd megmelengeti a szívem.

Emlékszem arra is, mikor ignoráltalak. Ezt megelőzően mégegyszer megpróbáltam veled őszintén beszélni mindarról, amiről eddig hazudtál, de ismét megtetted, pedig én még az apámról is beszéltem neked. Egy nyitott könyvnek éreztem magam számodra, te mégis bezárkózva maradtál, azt éreztem, még mindig nem érdemlem meg a bizalmad. Úgy éreztem minden lépést megtettem feléd és teljesen felesleges volt minden próbálkozásom.

Azt hittem megbízhatunk egymásban.

Bárcsak türelmesebb lettem volna és akkor talán elmesélted volna, mi is történt veled, mióta az édesanyád elhunyt és mit kellett átélned azóta és persze a betegséged, amit a végsőkig sikerült titkolnod. Talán ketten el bírtuk volna azt a súlyt, ami a válladra nehezedett.

Midoriya-nak ezután elmondtam mindent, aki szintén csak a hazugságokat és a bizalmatlanságot látta, ezért volt olyan veled.

Nem sokkal később pedig úgy döntöttem, hogy nem törődök többet veled és kihasználtam Yaoyorozu közeledését, inkább hozzá kerültem közelebb. Nem akartam többet elviselni azt, hogy hazudsz nekem.

De ha csak tudtam volna min is mész keresztül, soha nem viselkedtem volna így, esküszöm.

Azon a napon pedig tudtam mikor van a szülinapod, Aizawa sensei árulta el nekem.
Ezért is ajánlottam fel pont akkor, hogy Shotonak szólíts. Soha nem akarom elfeledni azt az örömöt, ami akkor volt az arcodon.

Látni akarom azt a mosolyt ismét, bármit megadnék érte, pedig tudom, ehhez már késő.