Vonzerő

Tizedik rész

Kapálóztam,azt sem tudtam mi történik,majd a fiú végre adott ki hangot:

-Sssh!

Ezután ellazultak a kezei és én kiszabadultam,majd idegesen megfordultam és már lendült a bal kezem,arca felé,viszont megláttam hogy William volt az.

-Uram isten ez most komoly?!Ez mire volt jó??-emeltem meg a hangom,de ő csak huncutul mosolygott és felnevetett.

-Ahhh,hogy megilyedtél!Látnod kellett volna magad!-gúnyolódott kuncogások kíséretével.

-William Miller,most legszívesebben fel tudnálak pofozni!Lehet nem kellett volna megállnia a kezemnek...-néztem rá összevont szemöldökkel,karjaimat összefonva.

-Inkább menjünk haza,ne itt csináld!-nevetett fel megint.-Legalább most lesz aki haza kísér nehogy elraboljanak itt nekem.

-Hidd el senki nem rabolna el.Rossz pénz nem vész el.-néztem Miller íriszeibe mosolyogva.

-Hát pedig,ha valaki rádtámadna,nem igen tudnál tenni ellene,úgy veszem észre...-fürkészte  cipőit,majd komoly arckifejezéssel rámpillantott.

-Ahh ez akkor is rossz vicc volt William!-háborogtam.

-Nyugi,csak teszteltelek!-vigyorgott rám.-Én csak...-mire kimondta volna a mondat utolsó szavát,lihegve és kiabálva odaszólt valaki.

-Saraaaah,állj meg!Saraaah!
Hátrafordultam és kit látnak szemeim?...James Davis volt az,az új osztálytárs.Megálltunk és kíváncsian vártam mit szeretne.

-Végre megálltál!Ezt csak oda szerettem volna adni,mert ott hagytad a suliba!Megjegyeztem hogy ez a tiéd,mindig rajtad látom.Mikor beszéltem a tanárokkal,bementünk az osztálytermünkbe mert...(lihegések,fújtatások)megmutatta hol leszek és láttam hogy ez az egyik padon volt.-magyarázkodott kifulladva,majd beletúrt a hajába és át nyújtotta nekem a karkötőmet.-Öhm,heló!-vette észre a mellettem álló Millert.

-Szia!...-nézte bizarul Miller az előttem álló srácot.

-Davis vagyok!Az új osztálytársatok.-nyújtott kezet udvariasan,de mintha kissé fura lett volna a tekintete mikor Williamre nézett.

-Oké!Én William.-méregette flegmán Miller, Davist és még kezet se fogtak.

-De Davis,te ma megint nem voltál suliba...-pillantottam rá.

-Ahh,hagyjuk,bonya...-William már elég ellenségesen nézett szegény Davisre,már kissé kínos volt ...

-Öhhmm...jobb lesz ha mostmár be megyünk Miller!-tanácsoltam a mellettem tornyosuló fiúnak.-Davis neked pedig köszönöm,hogy elhoztad a karkötőmet!-vetettem egy mosolyt az arcomra.

-Nincs mit Sarah!-vette le szigorú tekintetét Millerről és kedves arckifejezésre váltva,rám pillantott.

Mindezek után Davis elköszönt,felpattant a biciklijére,majd elment,mi pedig bementünk a kapun és egy szót sem szóltunk egymáshoz Williemmel,csak azon törtem a fejem hogy ez most mi volt.Mindketten eléggé féltékenynek látszottak...Ez lehetetlen...Talán mindkét fiúnak bejönnék?...Nem hiszem ez hülyeség.

-Sziasztok!-köszönt nekünk anyum,mikor beléptünk a folyosóra.

-Szia anya!

-Szia Jenna!

-Megcsináltam a tejszínes,sonkás tésztát,ott lesz majd egyétek!-mosolygott ránk anyám.

-Rendben-válaszoltam.Fel mentünk a szobába és ahogy levetettem a táskát a hátamról megforgattam a szemem és bele gondoltam,hogy te jó ég,még csak hétfő van.
Le vágódtam a kanapéra.Úr isten...Most esik le...Akkor mostantól William és Davis egy osztályban lesznek.Mi lesz ott...nem hiányzik a veszekedés és az összetűzés.
A nap hátralévő részében mindketten tanultunk,bár nem tudom Miller,hogy ír jó dolgozatokat,mert ő sokkal kevesebbet tanul mint én,tanult kb 1 és fél órát,majd rá vetődött az ágyra és el kezdett játszani a telefonján.Én még este is ott szenvedtem a tanulással és csak enni mentem le.A kanapén ülve bújtam a töri könyvet,majd egy mély hang megtörte a csendet.