ÓCEÁNIA - drew starkey

Negyedik

JUNE

Az eget apró, fényes pontok díszítik a félhold körül. Már tíz óra múlt és minden sötétbe borult. Az idő lehűlt, de az alkohol valamelyest felmelegít. Fintorogva emelem el a számtól az üres feles poharat. Jay ugyanolyan szerencsétlen viszonyban van az itallal, ezért az orrát befogva, öklendező arckifejezést vágva tudja csak lehúzni. Reszelős hangon felnevetek.

– Ez kurva szar volt – Savanyú képpel hátrasimítja szőke tincseit és elgondolkozva rám pillant. – Na, még egy kör?

– Nem. Nekem ennyi elég volt – rázom a fejemet és körbetekintek, hátha megjöttek már a többiek. De a sötét partszakaszon alig lehet beazonosítani az arcokat. Csak a tűz körül ülőket ismerem fel, vagy akik a Shelly kivilágított teraszán füveznek.

– Félsz, hogy ha túl sokat iszol a végén még rám mászol? – vigyorog a szőkeség. Szeme csillogásából könnyű leszűrni, hogy ő se az első kört járta a felessel.

– Fogd be!

– Tudom, hogy imádod amikor ilyeneket mondok – duruzsolja, de sikerül figyelmen kívül hagynom, mert Avis és Marvin épp akkor érkeznek oda hozzánk. Mögöttük Eli battyog, mint valami életunt harmadik kerék.

– Sziasztok! – köszönnek. Avis pironkodó arccal mosolyog, amit nyílt bámulásom okoz Marvin-nal összekulcsolt ujjaikra.

– Eli te voltál a gyertyatartó? – vigyorog Jay. – Amúgy kértek piát? June nem hajlandó berúgni velem.

– Mi egy kicsit kettesben leszünk, de majd dumálunk – mondja Avis mosolyogva, mire felszökik a szemöldököm és Marvin felé fordulok.

– Remélem tisztában vagy vele, hogy ha bármi rosszat csinálsz vele, átadlak Poszeidónnak! – Bírom Marvin képét, de mégis csak srácból van. És mind tudjuk mekkora rohadékok.

– Ne már June – forgatja a szemeit és sértetten felhorkan. – Tudod, hogy kedvelem. Eszem ágában sincs megbántani. – Avis arcára pillant és gyengéden elmosolyodik.

– Oké – veregetem meg a vállát. – Tartsd magad ehhez és jók vagyunk!

– A gumit el ne felejtsétek! – kiált utánuk Jay amikor elindulnak sétálni. A vállára ütök, mire ártatlanul megvonja azt.

– Tapló vagy!

– Te meg dögös ebben a rövid cuccban! – néz végig rajtam, meg se hallva megrovó szavaimat. A szememet forgatva arrébb lököm, ami kicsal belőle egy gyermeteg kacajt.

– Én is itt vagyok – sóhajt fel Eli. – És eszem ágában sincs újra gyertyatartó lenni. Csak úgy szólok.

Letelepszünk az egyik plédre, beszélgetünk, iszunk, néha ráírok Avis-re, hogy érdeklődjem minden rendben van-e, aztán amikor mások is csatlakoznak hozzánk, ivós kártyajátékokat játszunk. Én igyekszem nem bénázni, mert nem akarok sok alkoholt bevinni. Jay szerencsére a segítségemre van és bevállalja helyettem a legtöbb rám eső kört. A játék végéhez közeledve megpillantok néhány újonnan érkezett sznobot, és eszembe jut, hogy nekem van még egy kis elintéznivalóm. Drew-t kerestem köztük, de nem láttam. Pedig ő erősködött, hogy ma este adjam neki vissza a telóját.

– Mindjárt jövök – mondom a többieknek, majd felállok és elindulok a tűz irányába. Végigsétálok a part mentén, az arcokat fürkészem, hátha meglátom egyikben Drew vonásait. Odaintek az ismerősöknek és gyönyörködöm a tájban. Az óceán gyönyörű ilyenkor, és még a szokásosnál is ijesztőbb. Tincseim táncot lejtenek a gyöngéd szélben, talpam alatt besüpped a homok ahogy egyre csak lépkedem.