Álomfogók

Prologus

"There's something inside you that isn' t right

There's something that haunts your dreams at night"

Starset – Bringing It Down

Prologus

Mikos László megfeszített, hosszú léptekkel haladt a föld gyomrába vájt mesterséges járatban, mohón falta a belepréselt hűvös, dohos levegőt, mintha a fulladás szélén egyensúlyozna. Követte a porba fektetett sínpárt és a falon futó vezetéket a sárgás fényű koszos villanykörtékkel egyre beljebb. A csákányok ütemesen ismétlődő, kemény koppanásai mindössze tompa neszekként szivárogtak be zsongó elméjébe, melybe temetkezve mindössze futólag biccentett az ismerős arcoknak, melyeken a szájak szokásos köszönéseket formáltak. Magába fordulva menetelt megállás nélkül, görcsösen szorítva a táskáját, és az agyán átfutott a halvány gondolat: a többiek még most sem sejtenek semmit. Nem érzik, naiv, langyos és kásás nyugalomba süppedve nem érzékelik a törést, a látszólagos átlagosság mögött lappangó abnormalitást. Az ösztönös előérzet nélkül csak a dolgára siető munkatársat látják benne, aki határozott utasítást kapott, és most céltudatosan igyekszik, hogy végrehajtsa azt...

László egészen biztos volt benne, hogy ezt hiszik a többiek, de valójában hiába fűtötte lázas elszántság, fogalma sem volt, hova tart. A célja kristálytisztán lebegett előtte, egyszerű volt és magától értetődő, és mégis megfoghatatlan.

Nem tudta, hol keresse, hogy elérje, hiába érezte maga körül állandóan, nemcsak a bányában, a tárnák mélyén lengte körül a jelenléte, akár egy láthatatlan árny, hanem követte a felszínre, a nyílt utcákra, a sarki ABC-be, és haza, az otthonát adó, apró panellakásba. Ott kísértett a szürke panelek falai között, László szinte látta, ahogy a gyárak füstjétől sűrű levegőben tekereg, a kemény aszfalton kúszott, és László már hallani vélte ezer meg ezer karmos féreglábának szapora kaparászását rajta. Vele volt a boltban, a vállán érezte, és elképzelte, ahogy szemek nélkül, hideg, számító tekintettel az anyagi világ mögül figyeli, miket pakol a kosárba, a tejet, a kenyeret, meg a lisztet és a cukrot; a háztartás vérkeringését fenntartó darabokat, meg a Balaton szeletet a kisfiának, és valami más apróságot a feleségének. Beférkőzött az otthonába, a fülében sercegett a fekete-fehér képű TV-ből áradó bemondók, kommentátorok és színészek recsegő hangja mögött. Amikor átölelte Ildikót, a feleségét, és beszívta testének olcsó parfümjével keveredő, édesen megnyugtató és természetes illatát, akkor ott bűzlött mögötte. Sose hagyta egyedül, présként nyomta, összeszorított marokként fojtogatta, de össze nem roppantotta. Satuba fogta, lepelként borult rá, betöltötte minden egyes percét, de tovább nem ment. László nem tudta, mit akar, nem értette, csak ösztönösen érezte a jelenlétéből sugárzó fenyegetést.

Meg kellett szabadulnia tőle, már nem bírta tovább, majdnem teljesen felőrölte már a tudatát mardosó kérdés: mi lesz, ha a szunnyadó fenyegetés felkel, veszéllyé változik és rázúdul? El akarta pusztítani, kitörölni a létezésből, keserű kétségbeesés fűtötte, lázas hévvel szorította táskáját, amelyben a bánya ipari robbanótöltetei rejtőztek. Azok, amelyekkel számtalanszor nyitott már utat pontos parancsok alapján a föld gyomrába, hogy kibelezhessék, felszínre rángathassák értékes tartalmát, és a város táplálhassa vele forró kazánként égő szívét. És azok, amelyek nem érhetik el azt - környékezték a kétségek, ahogy rendületlenül lépdelt a szabályos párhuzamosságban futó sínek között – hiszen nincs ott a szemcsék között, a kemény kövekbe zárva, nem a szénnel kerül ki a felszínre, nem a szüntelen, ösztönös levegővétellel szívod magadba a tárnákban, hiszen nincs ott.

László megtorpant az alagút közepén, hirtelen, céltalan és tétova mozdulat volt: feltűnően nem képezte a bánya megkonstruált rendszerének részét, a fogaskerék elakadt, kicsorbult. Máris magán érezte a körülötte rutinszerű, monoton ütemességgel mozgó, kezeslábasba bújt alakok átható tekintetét, melyek égették a bőrét, akár a kétségei, melyek már lángokként nyaldosva ostromolták: de ők itt vannak, és te is itt vagy. A táskát tartó keze megremegett, lábán az izmai megfeszültek, kész volt visszarohanni a raktárhoz, bezárni a tölteteket az acélajtója mögé, de az nem engedte. Alaktalan és anyagtalan testének számtalan állkapcsa nyílt rá és árasztotta rá a jelenlétét, amely ködfelhőként terítette be. László szinte látta a fogak erdejét, és a tátott szájakból csöpögő nyálat, hiszen mégis ott volt, vele, lent a bányában, és bárhol, ahová még csak ment.

És bármikor beléd marhat, szétszaggathat, felfalhat – hadarta sziszegve egy hang az elméjében, hevességének huzata kioltotta a kétségek nyaldosó lángjait, és László bal keze a táskába csúszott. A bánya anyagi világa messze úszott tőle, az égető tekintetek pislákoló, alig langyos fénypontokká váltak, a hozzá közeledő emberi alakok érzékelésének határán túlra sodródtak. László átmeredt rajtuk és a rájuk boruló tömör földtömegen, egészen az otthonát jelentő panellakásig. Bencét látta a gyerekszobában a földön ülve a játékautójával. A látszólagos mozdulatlan csendben a barna szőnyegpadlón gördülő kerekek nyikorogtak, szokásos zajuk furcsán csengett: idegen kaparászás vegyült közéjük. Aztán Ildikót látta a nappaliban, vele járta lassú léptekkel az öreg rádióból torzan szivárgó lágy dallamokra a táncát. Kezük összekulcsolódott, László kérges tenyerében érezte Ildikó csontos, tisztítószerektől száraz kezét, hosszú, vékony ujjait, miközben figyelte, ahogy a pillanat fókuszánakjótékony, hamis feledésében kisimulnak a ráncok az arcán, és mosoly formálódik rajta. Meg az árnyat, ami felkúszik mögötte a szakadt tapétán, és kettejükre vetül...

- Tűnj el! – tört fel a torkából az üvöltés, és érezte, ahogy az ujjai a táskában életre kelnek, gyakorlott mozdulatokkal ösztönösen cselekednek.

Tetszik a content? Dw ez a sztori nem marad félkészen, mert már totálisan végigírtam, szóval minden kedden és szombaton fixen jönnek a frissek. ;) De amúgy ha tutira nem akarsz lemaradni semmiről, dobj egy follow-t itt Wattyn, vagy Instán vagy a Féjszbúkon, mert mindhárom platformon nyomatom a promot meg az infózást ezerrel.

Insta: https://www.instagram.com/supraroxie_official/

Féjszbúk: https://www.facebook.com/profile.php?id=100090343255569

Sidenote: ha pedig úgy érzitek, kajak real next level művészetet olvastatok itt, dobjatok egy csillagot a fejezetekre. ;)