Álomfogók

Epilogus

„Searching, for something more

Searching, for something right

Searching, for a sense of clarity

Searching, for a place to die!"

Five Finger Death Punch - A Place To Die

***

Nem emlékezett arra, mi történt azután. Talán a saját álmaiba süppedt öntudatlanul, de lehet, hogy megfáradt agya teljesen kikapcsolt, és kiürülve, súlytalanul lebegett a mélyalvásban, és úgy sodródott előre az időben. Nem tudta, csak azt, hogy a lángszóró tüze odaát, valahol túl az anyagi világon, ahová az elméjükkel az éjjel hidat emeltek, egy talán valaha létezett lángszóró tüze felemésztette a városra boruló és azt megmérgező fenyegetést. Megszabadultak tőle, a rémálomtól, amelyen vele osztoztak, és amint felpattant a szemhéja, azonnal kristálytiszta gondolatok villantak fel az agyában, melyekhez újabbak csatlakoztak, és hosszan kígyózó láncolatuk döntéseket és cselekvéseket szült. A mobiljáért kapott, hogy megnézze, mennyi az idő, meddig aludt, és amikor felvillant a lezárt képernyőn a 11:34, az elméje máris továbbszáguldott, és vele futott a teste is ki az ágyból a saját akarata alatt, ami Niki és Iris felé húzta.

Szinte biztos volt benne, hogy ők sem ragadtak odaát, hogy az életük nem tört bele a rémálomba, ami felkavarta, és kiragadta szokásos folyásából, hogy nem szakadt el a fonala, és nem fulladt bele egy holtág mocsarába, hiszen a végsőkig szorította a volt mentora kezét, aki mellette rohant tocsogva és botladozva annak a halálos lehelete elől, ami végül a lángszóró tüze szülte perzselő fájdalom, és a rekedtes sikoly alatt az anyagtalan híddal együtt darabokra nem hullott. A fenyegetés, ami láthatatlanul a városra telepedett elégett, tudta, mert az utolsó pillanatban még érezte a diadalmas elégedettséget, amely a terem közepéből, Niki jelenlétéből és lényéből végighullámzott a lidércnyomás romjain. De mégis azonnal hallani akarta a hangjukat, a válaszaikat és bennük a gondolataikat és érzéseiket, amik végre nem feszültségtől fűtve sercegnek. Újra beszélni velük, de nem idegen álmokról, hanem sajátokról, ahogy azelőtt mindig is tették, és csinálni valamit, amit csak akarnak, és csak azért, mert épp azt szeretnék: önmagáért és önmagukért.

Nem gondolkodott, csak hagyta, hogy a lüktető vágya vigye magával: nem hagyott üzenetet, hanem egyből hívta Niki Discord fiókját, amely pulzálva csengett ki, olyan volt, mintha lassú, szabályosan ütemezett szívverést hallgatott volna, amíg hirtelen meg nem szakadt, mintha elvágták volna. A pillanatba a múlt feszültsége robbant, áthullámzott rajta és az egész szobán, rászorult a srác torkára, és a gyomrát is görcsbe rántotta. Elhalt félelmei feltámadtak, és kántálva táncolták körbe, mint az árnyak, melyek a félhomályban fölé hajoltak, mikor bénultan feküdt két napja az idegen rémálomból kiszakadva, azonban azonnal szerte is foszlottak, mikor a mobilja képernyőjén felvillant a lány rövid üzenete.

- Meló van, nem tudom most felvenni – aztán gyorsan, elgépelve még utánadobta – Öt után dumálunk majd.

És ekkor Kevin agya teljesen visszasiklott a valóságba, belezökkent a megszokott lagymatag ritmusába, amiben csak távol, de tisztán, jól kivehető és értelmezhető fenyegetések lappangtak, és amiben a legidegenebb, legfurcsább, legszokatlanabb töredékek azok voltak, amiket ő maga kavart bele szándékosan és vágyakozva, hogy a részei lehessenek, és elmerülhessen bennük. Hirtelen teljesen megértette, hogy valóban vége van, a láthatatlan, anyagtalan és szinte felfoghatatlan, ami beitta magát annyi elmébe, úgy hogy a legtöbben észre sem vették, végleg elégett Niki lángszórójának tüzében, és vele együtt a városra boruló árnya is szertefoszlott, és már csak keserű emlékek maradtak utána.