𝐓𝐮́𝐥 𝐦𝐞́𝐥𝐲𝐞𝐧 [Szünetel]

2. Fejezet - Vadul kalapál a szíved

Apa azt mondta, hogy holnap vigyük el őket úszni. Megmutatjuk nekik a tengert! Már alig várom!

Elég jól aludtam, mivel egészen addig azokra a pillanatokra gondoltam, mikor azt a furcsa érzést keltette bennem az a fiú, amíg véglegesen be nem hunytam a szemem. Tényleg teljesen kérdőjeles volt ez az egész. Nem tudom, hogy ilyenkor mi a teendő. Ezzel még barátkoznom kell.

Reggel nagyjából egyidőben keltem fel Alyarával, mivel összefutottunk a maruiknál. Néhány szót váltottunk, aztán elmentem egy kicsit sétálni a parton. Gondolkodtam.
Sejthetitek min... vagy inkább kin.
Nem tudom kiverni a fejemből. Egyszerűen nem tudtam nem az ő pillantására gondolni.
A gondolataimat az Omatikaya kislány köszönése zavarta meg.

• Szia! - Nézett fel rám mosolyogva az aranyos, sárga szemeivel.

• Óh, szia! - Kicsit meglepődtem és lehajoltam hozzá. - Talán eltévedtél? - Kérdeztem aggódva.

• Ja nem... csak gondoltam köszönök neked! - Mondta nekem még mindig szép mosollyal az arcán. A következő pillanatban nem a szemembe nézett, hanem a nyakláncomra akadt a tekintete. - Tetszik a nyakláncod! - Azt hittem menten elolvadok, olyan édes volt.

• Jaaj, de aranyos vaaagy! Köszönöm!
- Válaszoltam neki, miközben a nyakláncomat fogtam a nyakamban. - Ma el fogunk vinni titeket úszni, mit szólsz?
- Kérdeztem tőle mosollyal a számon.

• Uuuuu ez jól hangzik! Már nagyon várom!
- Válaszolta izgatottan, majd integetett nekem köszönésképpen és tovább ment.

Mindig is jól bántam a kisgyerekekkel. Imádom őket. Szeretem őket felvidítani és tudást adni nekik. Ezért várom annyira, hogy anyának megszülessen az új babája. Nővér leszek! Úúh, még belegondolni is még jobban felboldogít.
De elég ebből! Térjünk a következő eseményre!
Délelőtt járunk. Mindenki ébren van már.

Én, Aonung, Rotxo és Tsireya beleugrottunk a vízbe a mólóról. Néhány másodperc után a két fiú is követte a cselekedetünket. Egy kicsit megálltak megcsodálni a látványt amit én nap, mint nap látok. A lányok is jöttek, ők ugyanígy tettek. Hagytuk, hogy egy kicsit kalandozzanak, majd jeleztünk nekik, hogy tartsanak velünk.
3 perc nem telt el, felúsztak a felszínre.
Nem értettük, hogy mi van.
Ez ment még úgy jó párszor, majd gondoltam megkérdezem, baj van-e.

• Minden rendben? - Néztem rájuk kérdően.

• Mi nem vagyunk hozzászokva ehhez a tempóhoz, ahogy a tüdőnk sem. - Mondta az idősebb fiú.

Közben feljöttek a többiek is.

• Vagy csak szimplán bénák vagytok a víz alatt.
- Mondta nevetgélve a bátyám, mire Tsireya adott neki egy kisebb tockost.

• Van erre egyfajta légzési technika. - Mondtam nekik.

• Szerintem akkor először a légzéssel kéne kezdenünk. - Javasolta Tsireya.

• Rendben! Menjünk! - Erősítettem meg az ötletet, majd mindenki elkezdett a part felé úszni.

Amikor már a homokhoz értünk, mellém sétált a helyes fiú. Kicsit jobban kalapált a szívem, sőt
egyenesen zakatolt. Ahogy megállt előttem, jobban realizáltam, hogy kb. háromnegyed fejjel magasabb nálam és ez tetszett. Nem tudom miért. Mikor a szemembe nézett az ő repce sárga íriszeivel, azt éreztem elveszek.

• Szia, megint... - Kicsit nevetgéltünk, majd én is megszólaltam.

• Szia... öhm, még nem mutatkoztam be. Liyanin vagyok. - Nyújtottam felé a kezem.

• A nevem Lo'ak! - Majd megfogta a karom és önelégült mosollyal az arcomon tudatosult, hogy megfogtam a kezét. Egyszer csak azt éreztem, mintha repkedne valami a hasamban. Az örömöm? Nem tudom, de nagyon izgultam!

Pár másodperc múlva elengedtük egymás karját, aztán a többiek felé vettük az irányt, mivel ők már majdnem odaértek a sziklás területhez. Közben még beszélgettem Lo'akkal, bemutatta a többieket is. A bátyját Neteyamnak hívják, a nővérét Kirinek és a húgát Tuknak, de amúgy Tuktirey. Nagyon megkedveltem a kis Tukot! Persze Lo'ak panaszkodott rá, mert majdnem mindig vagy idegesíti őt, vagy árulkodik. Jut eszembe, a szüleit Jake Sullynak, ahogy apa mondta és Neytirinek hívják. Nagyon szép ez a név.

Mikor odaértünk, a többiek már törökülésben a földön ültek és vártak. Helyet szorítottak nekünk és mi is helyet foglaltunk. Egymás mellett, természetesen.
Tsireya megkezdte a megnyugtató, egyben utasító beszédet, közben ki-be lélegeztek a többiek. Kicsit közelebb csúsztam Lo'akhoz és odatettem az egyik kezem a mellkasára és a másikat a hasára, majd megszólaltam.

• Belégzés *vesz egy mély levegőt a tüdejébe*, innen lélegezz. - Utaltam a hasára, úgy is tett.

Arra lettem figyelmes, hogy engem néz. Kicsit összeugrott a gyomrom (jó értelemben), újfent.

• Lo'ak, vadul kalapál a szíved.

• Bocsi...

• Csendesítsd le a szívverésed. - Utasítottam a fiút.

• Oké.. - Majd újra mély levegőt vett, ezúttal oda ahova mondtam.

A szemem sarkából láttam, hogy Neteyam összenéz Rotxoval és úgy vigyorognak, mint akik rátaláltak egymásra.
Kicsit kellemetlenül éreztem magam ebben a helyzetben, de legalább újra közelebb kerültem Lo'akhoz...

Lo'ak szemszöge

Mikor kijöttünk a vízből, elhatároztam magamban, hogy most odamegyek. Csak egy kis bemutatkozás, hogy legalább kicsit megismerkedjünk. Amint odaértem a szemem egyszerűen odatapadt az ő tengerzöld íriszeihez. Ennél szebbet még nem láttam.
Összekaptam magam és sikerült kinyögnöm egy "Sziát".

• Szia, megint... - Kicsit nevetgéltünk, majd ő következett.

• Szia... öhm, még nem mutatkoztam be. Liyanin vagyok. - Közben a kezét nyújtotta felém. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem nekem kell kezdenem a bemutatkozást. Nem vagyok egy nagy beszélgetős típus.
Tudom, hogy hallottam már a nevét, de ahogy ő mondta, úgy hangzott, mintha a világon a legszebb nevet hallottam volna.

• A nevem Lo'ak! - Válaszoltam én is fülig érő mosollyal. Ahogy megfogtam a karját, újra az az érzés fogott el, mint tegnap reggel. Úgy éreztem tudnék futni néhány kört a falu körül.

                            A légzéskor

Ismét megérintett.
Az egyik legrosszabb helyen. A mellkasomnál.
Így érezhette a szívverésem. Próbáltam koncentrálni, de amikor hozzám szólt, megint az arcán akadt a tekintetem.
Hogy Neteyammal el fogok beszélgetni, az is biztos. Végig vihogta az egészet. Esküszöm, pofán rúgom.

Liyanin szemszöge

Azt hiszem mára ennyi elég lesz. Már lassan esteledett, szóval vissza kellett mennünk, vagy különben ki fogunk kapni apáéktól.
Siettünk, mint a roham osztag. Szerencsére még épp odaértünk fogyatkozás előtt.

Abban a tudatban feküdtem le aludni, hogy ma megtudtam a nevét... Lo'ak.
Ismét azokat a pillanatokat idéztem fel amiket vele töltöttem.
A gondolatmeneteimet egy furcsa hang zavarta meg az éjszaka közepén... valami féle... állat?