𝐓𝐮́𝐥 𝐦𝐞́𝐥𝐲𝐞𝐧 [Szünetel]

3. Fejezet - Bíztam benne

A gondolatmeneteimet egy furcsa hang zavarta meg az éjszaka közepén... valami féle... állat?

Rögtön felpattantam alvóhelyemről és kimentem megnézni, hogy mi volt ez. Mikor kiértem maruinkból, nem láttam semmit, se senkit. Lopakodni kezdtem. Guggolás szerű pózban mentem, s egyszer csak hallottam egy hasonló hangot, mint amit 5 perccel ezelőtt hallottam. A hangot követtem. A vendégek maruia felől hangzott. Ez gyanús. Vajon mi lehet ez?
Amikor odaértem Lo'akék maruijához, megláttam Lo'akot. Nem láttam teljesen, hogy mit csinál ezért kicsit közelebb mentem.
Az a repülő izé... *reccs*... baszki ráléptem egy faágra.
Felém kapta a tekintetét a fiú. Lebuktam.
Felálltam és közelebb mentem Lo'akhoz, amire kicsit ideges lett az állat.

• Te meg mit csinálsz itt ilyen későn?! - Kérdeztem suttogva a fiútól - És ez.. micsoda?

• Ő az én ikránom. - Válaszolta, miközben az állatra pillantott.

• Hogy mid? - Néztem értetlenül.

• Ő egy ikrán. Otthon ilyenekkel szoktunk repülni. Majdnem olyan, mint itt nálatok az ilu, amiről meséltél... Érted, hogy értem. - Magyarázta, miközben mosolygott.

Bólogattam, majd kicsit közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem a teremtményt.

• Jó nagy... - Jegyeztem meg tátott szájjal. Gyönyörű volt.

• Eljössz velem egy körre? - Nézett rám vigyorral a száján.

• Óh, én n-nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne...
- Hátráltam közben, mire a fiú csak odajött hozzám, megragadta a kezem és lassan odahúzott az ikránhoz.
Féltem. Sosem láttam ilyen közelről, ilyen állatot. Csodaszép volt, azt meg kell hagyni.

• Gyere! Csak egy kicsit! - Győzködött a legény.

• Ahj, na jó! De csak egy kicsit! - Végül megadtam magam. Csak nem lehet olyan nagy baj.

A fiú önelégülten felmászott az állatra, majd összekapcsolódott vele. A kezét nyújtotta felém, amire én néhány másodperc gondolkozás után, odaadtam neki az enyém.
Szorosan megfogta és felhúzott maga mögé.
Elhelyezkedtem, az egyik kezemmel Lo'ak oldalát fogtam meg, a másikkal a vállát. Még mindig féltem, de amint közelebb tudtam magam Lo'akhoz, azonnal csökkent a félelmem. Bíztam benne. Biztonságban éreztem magam. Azt gondoltam, hogy ő vigyáz rám.

• Mehet? - Kérdezte tőlem izgatottan a fiú.

• Igen! - Válaszoltam én is izgatottan.

Felszálltunk. Nem tudom mit mondhatnék. Gyönyörű volt fentről a tenger. Sosem láttam még így a falut. Csodálatos volt!
Az elején kicsit aggódtam, mert még soha nem repültem ilyen magasan. Sőt, életemben nem repültem még, de hamar hozzászoktam. Nagyon élveztem! Főleg azért, mert Lo'ak ott volt. Mentünk néhány kört a falu körül és egy kicsit messzebb is a zátonynál.

Kb. 10 perc után leszálltunk.
Jelenleg az ikránon ülünk, mindketten. Nem szálltunk le. Még mindig Lo'akot fogtam a kezeimmel.
Út közben, egy kanyarnál elvándorolt a kezem a hasára, ezért ott is maradt.
A fejem a nyakhajlatába döntöttem.
Megszólalt.

• Na? Élvezted? - Hallatszódott a hangján, hogy elmosolyodik, miközben mondta.

• Igen! Nagyon jó volt! Sosem láttam ilyen szemszögből se a falut, se a tengert! Gyönyörű volt! - Lelkendeztem, közben leszálltam az állatról.

Utánam ő is leszállt. Megsimította a nyakánál a lényt, majd felém fordult.
Hirtelen nagyon közel voltunk egymáshoz.
Szerintem mindkettőnkön látszott, hogy meglepődtünk azon a pár centi távolságon ami köztünk volt. Egyikőnk sem számított arra, hogy ilyen közel leszünk egymáshoz.
Kalapált. Konkrétan kalapált a szívem. Ilyen tempóban még soha nem zakatolt ennyire. Izzott köztünk a levegő. Vagy a szemét, vagy az ajkait néztem a fiúnak, aki ugyanígy tett.
Majdnem... majdnem...

• Liyanin! Liyanin, merre vagy? - Szólalt meg egy ismerős hang.

Lo'ak elfutott a legközelebbi bokorba, majd onnan figyelte az eseményeket.

• Hát itt vagy! Még is mi a jó istent csinálsz te ilyenkor?! - Kérdezte tőlem Aonung.

• É-én csak sétáltam! Nem tudtam aludni, ezért tettem egy jó hosszú sétát! - Mentegetőztem bátyámnak.

• De hisz jól tudod, hogy ilyen későn nem kéne ólálkodnod a parton! Szerencséd, hogy nem köplek be apának! - Mondta a fiú idegesen.

Elindult vissza fele. Amíg háttal volt, én gyorsan megfordultam és intettem egyet a bokorban rejtőző Lo'aknak, majd a bátyám felé vettem ez irányt.

Gyorsan álomra hajtottam a fejem, ugyanis eszméletlen fáradt voltam. Nagyon kimerültem a mai nap után. Volt vagy hajnali 2 mire visszaértünk Aonunggal a maruinkhoz.
Nagyon elszaladt az idő Lo'akkal és a repüléssel. Lehet nem is 10 perc volt az a néhány kör...
Az a lényeg hogy ez volt életem egyik legszebb időtöltése! Sosem fogom elfelejteni!
Ki nem találnátok, Lo'akkal álmodtam.
Újra repültünk. Csodálatos volt még a képzeletemben is. Izgatottan várom, hogy mikor lesz legközelebb olyan, hogy repülhetek Lo'akkal!

Bocsi, hogy ez most egy rövid rész lett, de nagyon remélem, hogy eddig tetszik a könyv! Ha van kedved, írj véleményt vagy javaslatot kommentben,
vagy akár vote-olhatsz is! Bármelyiket megteszed, hálás leszek érte! Már épp elég hálás vagyok azért is, hogy ezt olvasod, mert ez azt jelenti, hogy belekukkantottál/olvasod a könyvem!😁
Remélem elnyerte a tetszésedet ez a rész! Kicsit be akartam indítani ezt az egészet Lo'ak és Liyanin között!😏
Szeretlek titeket! Puszi!❤️