Sport a jövőm

Talán a vég

Ahogy említettem közel 2 éve csinálom az atlétikát de valahogy nem érzem olyan jól magam. Eléggé meg szaporodott így a középiskolában a tanulnivaló. És valahogy az edzők sem olyan pozitívok velem mint azt remélném. 3 edzőm van vagyis hivatalosan egy, de mégis mind a 3 javítgat. Ami nem lenne baj, de el szakítottak a barátnőmtől ami annyira nem tetszik. Nem szeretek a nagyokkal lenni annyival jobbak nálam és mindig bennem van a félelem, hogy el szúrok valamit és ki nevetnek. Már sajnos ez se a régi. Az elején még én is ki nevettem saját magam, ha el rontottam valamit, de most már csak szégyellem és szidom magam miatta. Egyre több olyan dolog van amit nem szívesen  csinálok. Egyre több edzést hagyok ki, versenyeken se úgy teljesítek mint ahogy elvárnák és ahogy én elvárnám magamtól. Nincs szívem itt hagyni őket, de annak nincs értelme, hogy ne érezzem jól magam és szinte már kényszer legyen az életembe. Azt hiszem alszom rá még egyet. Ezek a gondolatok egy verseny után meg változtak. Végre jól éreztem magam, támogattak, de nem tartott túl sokáig. Talán 1 hónap után újra jöttek a gondolatok, hogy hagyjam ott. Egy darabig maradtam, mert legalább el terelte a szakítás okozta szomorú gondolatokat a fejem felől. De tudtam, szünetet kell tartanom. Egy hónap szünet után se változtak az érzéseim, nem mentem vissza. December környékén oda jött hozzám a helyettes tesi tanár és csodálkozva tette fel a kérdést " Te télleg ott hagytad az atlétikát?" szomorúan feleltem kérdésére, melynek hatására nem is kérdezett többet csak annyit felelt, ha vissza akarsz menni mért nem próbálod meg? Én határozottan ráztam a fejem. Majd azt mondta, hogyha abba a csapatba nem is, de máshova szívesen mennék atletizálni mért nem próbálom ki az egyetemi csapatot. Ezen el gondolkodtam. A beszélgetést avval fejeztük be, hogy én még át gondolom és meg beszélem anyával. Sokat gondolkodtam rajta majd 2 hétnyi gondolkodás után végre beszéltem anyával.