Sport a jövőm

A kezdet

Olyan volt mint a többi sulis nap. Eltelt pár tanítási óra és jött a legnehezebb mind közül a testnevelés. A 7.évfolyamosok mentek át a torna csarnokba, futottak az öltözőkbe, dulakodtak a szekrényeikhez és öltöztek amilyen gyorsan csak tudnak. A tanárok szokás szerint üvölt öt tekinthető, be az öltözőkbe, hogy minden osztály vonuljon be a terembe és üljenek le a padra ha kész vannak. A C-ek tanára azt mondta, hogy "ma rendhagyó testnevelés óra lesz" és át adta a szót egy másik enyhén ősz hajú fiatalosan mozgó idősebb bácsinak. A bácsi bemutatkozott majd ő is bele kezdett a mondanivalójába "kedves gyerekek én egy edző vagyok, Dobó atlétikát tanítok és akit érdekel az legyen szíves álljon ide mellém" kb. 6-an álltunk mellé és ismét szólt "aki nem áltak ide az a tanára és társai kíséretével fáradjon ki a teremből". Mikor kimentek utána még vártunk pár percet, mert érezte, hogy jönni fog még valaki úgy is lett még 4-5 fiú futott be a terembe. És neki láttunk. Volt pár kör futás, gimnasztika, majd a teremben keresztben futó iskoláztunk, térd emeléssel.... medicinlabda hajítás is volt külön féle technikákkal. Mikor végeztünk János bácsiék is mondták, hogy üljünk le. Leültünk és aki kért kapott szórólapot és elmondták, hogy mikor vannak edzések. Nagyon megörültünk osztálytársammal, mert ez egy csütörtöki napon volt és másnap már volt is edzés. Másnap megbeszéltük osztálytársammal, hogy délután mikor és hol találkozunk, hogy együtt el tudjunk menni edzésre. Mikor oda értünk kicsit megszeppentünk, az edzők mondták, hogy vegyük le a cipőket és rakjuk be a pád alá és menjünk be az öltözőbe és öltözzünk át. Mikor át öltözzünk fel kellett menni egy igen meredek és rozoga lépcsőn egy kicsi, de nagyon meleg edzőterembe. Ott a többiek már játszottak, mikor beléptünk alig mertünk megmozdulni. Csak a szemünkkel nézelődtünk jobbra barra és kiszúrtam egy igen helyes szemüveges, gyönyörű kékszemű fiút. Egy Hanna nevű lány oda jött hozzánk  bemutatkozot, majd megkérdezte, hogy mi is játszunk velük. Én udvariasan elutasítottam "Köszönöm, de én nem szeretnék játszani" a lány sarkon fordult és ment folytatni a játékot. Kicsit később az edzők is fel értek  és síri csend lett. Egy enyhén idős nyugdíjhoz közeli néni elkezdte a mondani valóját "Gondolom észre vették, hogy két új edzős társatok van, ők egy iskolából jöttek A... "közölte és a másik edző is mondott pár szót" ma szokásos edzés lesz, kezdjük a bemelegítés, Lili gyere dobd csak fel a lasztit" ez a Lili nevezetű lányt már az elején láttam, hogy jóban leszünk de azt nem gondoltam, hogy annyira jóba leszünk, hogy az életem odaadnám neki (akinek nem esett le a legjobb barátnőm) . Játszottunk 2-3-om kör kidobóst. Majd jött a nyújtás, ott nagyon jól ment nekünk a gyakorlatok, néhányan pedig úgy csinálták, mintha karót nyelvek volna, főleg a fiúk. Aztán erősítettünk, sor feladat volt 5x kellett végig menni. Volt fekve nyomás, medicinlabda lökés, felülés, szoba biciklizés és "diszkosz" vetés műanyag diszkosszal. Nagyon szerettem ezt a sportot és semmi pénzért nem hagytam volna ott. Mikor már egy ideje oda jártam akkor el kellett mennem sportorvoshoz. Nem volt nagy dolog megvizsgáltak pár dolgot és utána meg is kaptam a verseny engedélyem. Nagyon boldog voltam, nem sokkal rá meg is volt az első versenyem méghozzá Szentesen. Már nem is emlékszem milyen helyezést értem el csak azt, hogy örültem neki. Ezen a versenyen barátkoztam össze egy nagyon kedves edzőstársammal aki a későbbiekben a legjobb barátnőm lett. Akár hányszor visszagondolok ezekre az emlékekre mindig olyan boldogság fog el. Tény, hogy ezek voltak a legboldogabb időszakaim. Elhatároztam magam, hogy ezek után a sport lesz a mindenem, a fő célom(azóta is ehhez tartom magam). Végre egy olyan sport amiben télleg nem számít hogy nézek ki, önmagam lehetek.