Szép fojttatás

8 0 0
                                    

Ez a sok verseny teljesen ki merít, csoda, hogy van még energiám a tanulásra. De szépen fejlődők. Az edzéseken fejlődést mutatok a versenyen pedig döntögetem a saját csúcsaim. Talán egy nap ki jutok egy nagy versenyre is. Lilivel holnap együtt megyünk edzésre, ráadásul bicajjal. Tyű, jó bemelegítés volt, de azt hiszem elég is. Szokásunkhoz híven nyáron, minden edzés előtt bementünk a plázába venni frissítőt. Utána le nyomtuk az edzést és irány haza, csodás. Egy idő után csatlakozott egy edzőstársunk hozzánk és onnantól kezdve hárman jártuk az utakat. Egy idő után már suliba is bicajjal jártam, de  ott se egyedül hisz jött velem a legjobb fiú haverom. Csodásan ki kapcsolt az atlétika, ahogy versenyeztünk barátnőmmel, hogy ki fut gyorsabban, tudtam, hogy mindig ő fog győzni, mert én lassú vagyok de jól esett. Volt nyári tábor is ahova mentünk segíteni a kicsiknek, nagyon ügyesek voltak. Aztán jött a lehetőség, országos bajnokság, sokat dolgoztam, hogy a versenyre jó legyek. Meg is hozta eredményét ugyanis nem csak egyéni csúcsot döntöttem, de még dobogóra is kerültem mint harmadik helyezett. Közben az utálatos osztálytársam ott hagyta, persze ami miatt engem kérdezgettek mert ő egy szót sem szolt senkinek. 2 évet húztam le ennél az egyesületnél, de valahogy olyan furcsán éreztem magam egy idő után. 

Sport a jövőmHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin