112

A tűzeset

Reggel 6:00-kor álmos fejjel nyomom le az ébresztőm szundi gombját majd 10 perc ágyban való vergődés után csak kikászálódom az ágyamból. Serényen konstatalom, hogy van kábé 20 percem elkészülni és elérni a villamosom. Soha nem látott sebességgel mosok fogat és öltözök fel egyszerre. Felhúzom a cipőm és elindulok.

Félúton a megálló felé elmajszolok egy túrós batyut és megijedek, mert van úgy 5 percem a villamos indulásáig. A lassú futásból sprintelésre váltok és reménykedek abban, hogy a gyorsaságom megfelelő lesz.

Elértem. Éppenhogy csak, de elértem. Mostantól (szó szerint) sínen vagyok. Megkönnyebbülve törlöm le a homlokomon összegyűlt izzadtság cseppeket és elmormolok egy hálaimát a villamos késéséért.

7 percem van, hogy beérjek az első előadásra. Hál' istennek sikerült is, szóval a kezdés előtt 2 perccel ledobom magam az egyik padba és előveszem a jegyzetfüzetem. Tülkön ülve várom az előttem álló első napot.

Az órák hamar elteltek, én pedig introvertáltságom révén nem lettem újdonsült osztályom kedvence. Az előadások viszont határozottan érdekesek voltak. Igazából a rendvédelmi, katasztrófavédelmi és egészségvédelmi szak érdekelt. De nem tudtam eldönteni melyiket szeretném felnőttként igazán csinálni.

Nap végén felfedeztem az egyetem kollégiumát és ki pakoltam a cuccaimat. Ettem a büfében és próbáltam kicsit megismerni a többieket. Jelenleg a szobám padlóján fekszem és lejegyzem ezeket a gondolatokat. Meglátjuk mit hoz a jövő.

Eltelt két hét. Éppen a műszaki mentésről csinálok ppt-t egy előadásra. Már 1-2 órája csinálhattam, amikor hirtelen nagy robajt hallok a nappaliból. Lesietek és.. lefagyok.

Füst. Mindenütt. Amint benyitok a konyhába hatalmas lángok csapnak ki a helységből és egyre csak tovább terjed.
- Ó a francba!- mondom alig hallható hangon. Amikor kihátrálok látom, hogy a konyha melletti kamra és az utána lévő folyosó is lángokban áll. A tűz elkezdett terjedni a nappaliban. Hallom a kiáltásokat de semmit sem látok a füsttől. Leborulok a földre és kúszva keresem meg a fürdőszobát, reménykedve, hogy oda nem terjed tovább a tűz. Szerencsére így volt. Bevizeztem egy kendőt és az arcom elé tettem. Mikor újra elhagyom a búvóhelyem megpillantom 3 társamat a földön. Gondolkodás nélkül Hozzájuk sietek, egyesével felkapom őket és a vissza kúszom. Leteszem őket és egy gyors betegvizsgálat után megállapítottam, hogy egy enyhe füst mérgezésen és pár kisebb égési sérülésen kívül nincs más probléma.

A többiek is megtalálták a fürdőt, szóval ott gyülekeztünk. Már 5 perce a helységben voltunk és az esélyeinket latolgattuk, amikor egyszercsak az ajtó lánjrakapott. A lehető leggyorsabban lekaptam egy tusoló rózsát a falról, megnyitottam a vizet és a tűzre céloztam. Sikerült eloltanom, de hamar rájöttem, hogy ez így nem működik. Körülvesz a füst és a tűz, csak idő kérdése, hogy mikor gyullad fel ez a szoba is,mi meg a földre kuporodva várjuk a nagy semmit.
-Telefon van nálatok?- kérdezem.
-Fent van a szobámban.- válaszolja az egyik hallgatótársnőm. A többiek pedig annyira bepánikoltak, hogy otthagyták a mobiljukat ahol van.
-Akkor felmegyek érte!- döntöm el kis hezitálás múlva és kirohanok. Siedtségemben bele sem gondoltam a következményekbe és csak haladtam a földön kúszva. Nagyjából belövöm hol van a lépcső és elindulok. Közben törmelékek, kisebb-nagyobb darabkák omlanak le a falakról. Nem törődöm sem a tűzzel, sem a törmelékekkel, sem a füsttel. Csak fel kell jutnom a mobilomhoz, és segítséget hívni.

Gyorsan felmegyek a lángoló lépcsőn, ami majd szénné égette a lábam, de mit sem számított. Berontottam az első szobába, amit megláttam, felkaptam a mobilt az asztalról és már rohantam is a bajtársaimhoz. Visszamenetel közben a 112-t tárcsazom és gyorsan elhadarom a történteket. Éppen a telefonszámomat kezdem el mondani, mikor egy szabályos darabka vált le a plafonról. Alig tudok feleszmélni, de már a mennyezetről leszakadt darab a fél testemet maga alá temeti. Ráadásul lángolt is. A lábaim és a hátam egy része teljesen beszorult. Le sem lehet írni az akkor érzett iszonyú fájdalmamat. Mintha láva folyna az ereimben vér helyett. A törmelék súlya minden percben egyre nehezebb lesz én pedig egyre tehetetlenebb. Az arcom is forró. Valószínűleg megégett. Kapkodni kezdem a füsttel telt levegőt és kétségbeesetten kerestem a menekülő utat... hasztalanul. Próbálom mozgatni a lábaim, ám a forró és nehéz beton ellen esélyem sincs. A kezeimmel is próbálom kihúzni magam, de mind hiába. Teljesen beszorultam..

Már nem érzek semmit. Az agyam egyre pörög és másra sem tudok gondolni, mint hogy itt halok meg. Az oxigénszintem minden levegővétellel csökken, a karom vérzik, az időm fogytán. Érzem, hogy az alsó testem zsibbad. Szeretnék segítséget kérni, de még kiabálni sem tudok.
-Talán...itt a vég?- nyöszörgöm elhaló hangon. Felnézek az előttem felcsapó lángokra. Köhögni kezdek.
-Meg akartam khm.. mentenih mások életét, khm.. de most khm..idő előtth fogom khm.. elveszíteni az.. enyémeth.- váltok suttogásba. Azt hiszem meghalok. Több szót már nem is szólok. Nem gondolok semmire. Hallgatom a tűz ropogását és ahogy a diszpécser szólongat, de nem kap választ. A szemem lecsukódik, a légzésem lelassul és elsötétül minden...