Újrakezdés (Pedri ff)

IV. fejezet - Isa -

- De ne nevess! Nagyon ijesztő volt! Azt hittem ez a pillanat csak az enyém és a kis husikáé, de elrontottál mindent! - morogtam de a végét elnevettem

-Mélységesen bánom! - Tette a szívére a kezét a pasas hozzám hasonlóan, majd meghajolt és elnevette magát

-Talán megbocsájtom! Amúgy.... - haraptam egy nagyot a húsba - miért nem a többiekkel vagy odakinn? Vagy direkt ez a célod, hogy ideges lányok és finom husikák bensőséges pillanatait megzavard? - kérdeztem tele szájjal

-Nem! - nevetett - A mosdóban voltam. Egyébként, hogy hívnak? Annyit tudok rólad, hogy nem vagy vega!

Szórakoztató volt a srác. Hónapok óta nem beszéltem ilyen kötetlen hangnemben senkivel aki nem a közvetlen családom tagja volt, sőt még velük sem annyira.

Sráccal, pedig főleg nem. Azt hiszem egy életre elég volt belőlük. Pláne ha még isznak is, főleg vörös bort... Utálom magam, hogy újra és újra előjön annak az éjszakának az emléke, amit sosem lett volna szabad átélnem. Sem nekem, sem másnak.

-Titok? - mosolyog rám, miközben a nagy boci szemeivel engem fürkész

-Mi? Bocsi, teljesen elbambultam! - néztem fel rá

-A nevedet kérdeztem, ha nem titok. Én Pedro vagyok, de mindenkinek csak Pedri. - nyújtotta felém a kezét mire én a szaftos kezem automatikusan a ruhámba kentem amikor lenéztem és realizáltam, hogy ez a folt a fehér anyagon bizony nyomot hagy, nagyot sóhajtottam.

-Én Isabella vagyok, de mindenkinek csak Isa. - fogtam vele kezet - Bocs, nem szoktam ilyen szétszórt lenni, csak most költöztünk ide és kicsit sok! - sóhajtottam

-Te vagy Eva Altamira lánya? Tudod, ő intézi a pénzügyeimet, a férje szoros kapcsolatban áll azzal...khm ahol dolgozom. - mondta furán

-Miért mondod ilyen furán? Nagyon titkos a munkád, vagy mi? - vontam fel a szemöldököm

-Egyébként az anyukád csak valami Claudiát említett. Azt hittem ez a neved. - mért végig

-Oh.... - sóhajtottam - Clau a nővérem. Ő kinn van. - mutattam a hátam mögé ahol egy nagy ablak helyezkedett el

-Tudod, ő az akivel a család dicsekedhet. Én nem igazán vagyok ez a kategória. Igazából azért is nem mentem ki, mert félt, hogy szégyent hozok rájuk a neves kollégái és barátai előtt. - vontam vállat

-Már jópár éve én vagyok a család szégyenfoltja, tudod úgy definiálnám magam a kis családunk körében mint egy idegesítő szomszéd kutyája aki mindig a járdád mellé kakil és biztos akkor lépsz a szarába, ha az ünnepi magassarkú cipődben vagy! - magyaráztam

-Ilyet sem hallottam még, de lehet segítene a dolgokon ha nem beszélnél ételekhez. - kuncogott és közelebb lépett

Nem értettem miért jött közelebb, így egy kicsit hátráltam és persze nekimentem egy bárszéknek.

-Az csak hülyülés volt. Néha így szórakoztatom magam, inkább elterelem a figyelmem. Könnyebb így! - vontam vállat amikor Carlos nézett be a nagy ablakon és olyan gyorsan sietett be mintha épp a nagy piros gombot próbálnám megnyomni.

-Itt vagy Pedri? Már hiányoltunk a társaságból! - mosolygott

Azt hitte ostoba vagyok, nyilván láttam, hogy azért sietett be mert velem volt a srác.

-Csak mosdóba mentem, és amikor kijöttem akkor találkoztam Isával, igazán jófej lány! - mosolygott rám mire lesütöttem a szemem

Na persze, azt hiszem a "jófej" jelző áll tőlem a legtávolabb. Ha annyira jófej lennék valószínűleg nem teljesen egyedül lennék, lennének még mindig barátaim és a legnagyobb szarban sem hagytak volna magamra. Sem ők, sem anya, sem apa de Clau sem.

-Hm, csak szólni akartam, hogy gyere, mert kész a bepácolt hús. - mosolygott kínosan Carlos

-Az amit mindenki annyit emleget? - kérdezte mosolyogva Pedri

Gyere. Nem gyertek, gyere. Ez azért hatalmas különbség.

-Menj csak. Én is ettem már, nagyon finom. - mosolyogtam a fiúra

Szegény nem tudhatta és nem is tehetett köztem és a "családom" közötti fesztültségekkel terhelt viszonyról.

-Jól van... - nézett körbe mintha segítséget várna tőlem vagy Carlostól.

Szegény, épp két tűz közé került, ha mindkettőnktől segítséget vár. A csokoládébarna íriszbe néztem, és ő rám mosolygott.

-Ha ettem egy pár falatot, itt talállak még? - fordult el Carlostól

Ezt egy kicsit győzelemnek tekintettem.

-Ha nem, akkor lejövök a szobából. - mosolyogtam

-Tisztára mint Aranyhaj! - kuncogott

Ja, csak én nem vagyok szőke... - kuncogtam amikor Carlos az orra alatti pusmogására kaptam fel a fejem

-Meg Aranyhaj sem volt rehabon... - morogta

-Mi? - néztem rá összehúzott szemöldökkelegy esélyt adva neki, hogy megváltoztassa valami jól hangzó hazugságra a mondanivalóját

-Mondom, Aranyhaj nem volt, ööö... spanyol! - krákogott

A srácra mosolyogtam.

-Menj nyugodtan ki. Énis a házban leszek, szerintem nem kerüljük el egymást! - mosolyogtam kényszeredetten majd amikor kimentek feltrappoltam a lépcsőn és olyan erővel vágtam be a szobám ajtaját, hogy ha lett volna ablak rajta, az üveg garantáltan szanaszét tört volna.

Válogatott szitkozódással gyújtottam rá a cigimre miközben sarkig tártam az ablakot ahonnan persze felhallatszott a családom számára vállalható emberek önfeledt nevetése.

-Hogy rohadnátok meg mind ott ahol vagytok! - morogtam a cigifüstöt kifújva a díszes kompániát bámulva

-Én mi rosszat tettem? - hallottam meg őt a hátam mögül...