imázs

prológus

- Hah! - Emese felnézett a telefonja képernyőjéből, diadalmas csillogással a szemében az apja tekintetét kereste. - Bajza lánya bejelentette, hogy buzi. Ezeknek végük!
- Tessék? - kérdezett vissza az apja, mintha rosszul hallott volna. - Mikor?
- Éjjel. Az Instagramon. Várjatok, felolvasom. - Megköszörülte a torkát, és még egyszer körbenézett a családján, mielőtt elvékonyított hangon kezdett volna beszélni. - Sokáig gondolkodtam ezen a poszton. Mit is írhatnék, hogyan is mondhatnám el ezt nektek? Olyan dologról van szó, amit nem kell, és azt hiszem, nem is tudnék megmagyarázni, ezért a lehető legegyszerűbb módját választom. Nos, én is az LGBTQ+ közösséghez tartozom. Biszexuális vagyok. Sokkal nehezebb lenne most ezeket a sorokat írnom, ha nem állna mögöttem a végtelenül támogató és elfogadó családom, akik erről már régóta tudtak. Én nem szerettem volna az irányultságomból politikai kérdést csinálni, ezért döntöttem úgy korábban, hogy nem hozom nyilvánosságra. De már jó ideje nem titkolózom róla, úgy érzem, megértem erre a coming outra. Persze szükségem volt hozzá édesapám biztatására, aki egy percig sem habozott a kérdést illetően. Köszönettel tartozom neki, édesanyámnak... Bla, bla, bla. - Emese unottan forgatta meg a szemeit. - Még ömleng a barátairól meg a családjáról, és itt van egy elmaradhatatlan szivárvány is. Gusztustalan.
Az asztal másik oldalán Emese húga, Csenge kezében megállt a vajazókés. Tekintetét a tányérján heverő pirítósra sütötte, és remegő kézzel, a torkában dobogó szívvel várta a reakciókat.
- Ez egy hergelés - jelentette ki az apjuk, és bár szeretett volna higgadtnak tűnni, az orrcimpái kitágultak, mint amikor hirtelen ideges lett. - Arra számítanak, hogy ezzel a közjátékkal embereket tudnak ellenem fordítani.
- Ebben az országban? - nevetett fel Emese, és hátradőlt a székben, mint aki jól végezte dolgát. - Egy ilyen húzással? Ha annyira elkeseredettek, hogy elhiszik, hogy egy ilyen amatőr bejelentéssel bárkit is maguk mellé állítanak, akkor...
- Nem szeretném megzavarni az eszmecserét, de arra még nem gondoltatok, hogy ez csak egy lány önkifejezéséről szól?
Hajni, a legidősebb testvér az apjukkal szemben, az asztalfőn ült, mintás porceláncsészéből kortyolgatta a reggeli kávéját, miközben híreket böngészett a telefonján. Csenge félve emelte fel a fejét, de szerencsére senki nem őt figyelte. A szülei és a testvérei mind Hajni felé fordultak.
- Nem hallottad, amit mondtam? Az apja beleegyezését kellett kérnie hozzá. - Emese a szemeit forgatva válaszolt a nővérének. - Ez csak egy újabb húzásuk. Szimpátiát akarnak vele nyerni. - Harapott egyet a croissant-jából, és elmélázva tette hozzá: - Csak azt nem értem, hogy miért most. Miért nem a parádéjuk előtt? Senkit nem érdekel ez a téma, ha éppen nincs szezonja.
- Lehet, hogy valaki megzsarolta - vágott közbe Lilla vigyorogva, mire Emese érdeklődve fordult a húga felé. - Le akarták leplezni, de inkább ő tálalt ki. Így kevésbé sérül a hírneve.
- De akkor miért nem adta elő, hogy zsarolás áldozata lett? - tette fel a kérdést Emese leginkább magának. - Apu, te tudsz ilyesmiről? Valaki meg akarta zsarolni a lányt?
- Nem - morogta az apja; rá se nézett, a szalvétáját gyűrögette az ujjai között.
- De szerinted lehetséges?
- Nem tudom, kislányom. - A válasza olyan ingerülten hangzott, hogy jobbnak tűnt, ha nem kérdezgetik tovább. - Megyek - tette hozzá, lehúzta az utolsó korty kávét a csészéjéből, megtörölte az ajkait, és felpattant a székről.
- Várj, apu... Még nem vagyok kész. - Emese megigazította a haját. - De öt perc, és indulhatunk...
- Ma maradj itthon - mondta az apja; mindannyian hozzá voltak szokva az egyértelmű utasításokhoz, de a miniszterelnök szavainak dühös éle megfagyasztotta a levegőt az étkezőben. A felesége felé biccentett, és köszönés nélkül tűnt el a fürdőszoba felé vezető folyosón.
Öt ismerős szempár figyelte, hogyan szedi össze Emese némán önbecsülésének megmaradt darabkáit. Az anyja – mint mindig – beharapta az alsó ajkát, és ahogy ránézett a lányára, a tekintetével kért tőle bocsánatot, amiért nem tudott mit mondani. Sajnálta, persze. De soha nem annyira, hogy kiálljon érte az apjával szemben.
Huba, az egyetlen fiú igyekezett közömbös arcot vágni, mintha nem az ő dolga lett volna, ami az imént történt. Emese néha gyűlölte az öccsét, amiért fiúnak született. Nem tudta, milyen harcolni az apjuk tiszteletéért és szeretetéért. A nővére, Hajni, és a fiatalabb húga, Lilla sem. Ők csak úgy megkapták. Hajniért mindenki rajongott, okos volt, feltűnően szép, olyan kislány, aztán nő, akit nem lehetett nem észrevenni. Lilla pedig hiába lett idő közben tizenhét éves, az apja szemében sosem nőtt fel. Arra ítéltetett, hogy mindig ő legyen a miniszterelnök kicsi lánya.
Emese bármit megadott volna, hogy olyan lehessen, mint bármelyikük.
Tőle balra, az asztal másik végén Csenge próbált olyan kicsire zsugorodni, amennyire csak tudott. Tekintetük néhány másodpercre találkozott, Emese nem bírt tovább a húga szemébe nézni. Szánták egymást, Csenge azért, mert a nővére mindent túlságosan akart, Emese azért, mert azt gondolta, a húga semmit nem akar eléggé. Másra figyeltek, nem vették észre, mennyire hasonlítanak egymásra.
- A kurva életbe már - motyogta Emese jól érthetően, mielőtt csikorogva hátratolta a székét, és remegő lábakkal indult a lépcsők felé, épp az ellentétes irányba, mint amerre az apja távozott.
A többiek nem szóltak semmit. Ildikó, az anyjuk próbálta elrejteni reszkető ajkait és a könnyeket a szeme sarkában, feleslegesen. Mindannyian magukkal voltak elfoglalva.
Csenge megköszönte a reggelit, és hevesen dobogó szívvel indult a nővére után, fel a lépcsősoron, és csak akkor sóhajtott fel, mikor a szobája, a biztonságos rejtekének ajtaja bezárult mögötte. Előhúzta a zsebéből a telefonját, és gombóccal a torkában keresett rá Bajza Júlia Instagram-profiljára. Előfordult, hogy máskor is rákeresett. Néha látni akarta, ki az, akit olyan lángoló haraggal kell gyűlölnie a családja szerint.
Rákattintott a legutóbb feltöltött képre: a lány mosolyog, nem, inkább nevet, barna haja a vállára omlik a vállára terített zászló ciklámen sávjára. Átböngészte a kép alá írt sorokat. Biszexuális vagyok. Nagyot dobbant a szíve, és maga előtt sem tudta volna tagadni, hogy az a keserű érzés azért futott fel a torkán, mert egy pillanatig tényleg minden porcikájával gyűlölte Bajza Júliát, a mosolyát, a coming outját, a családját, mindent. Irigy volt rá, amiért neki mindez kijárt, őt pedig már azelőtt megfosztották tőle, hogy egyáltalán vágyott volna rá. Az apjára gondolt, aki ki nem állhatja a Bajza fajtáját. A nővérére, aki néhány perccel korábban lebuzizta a képen vigyorgó lányt. Arra, hogy mennyi fájdalmat okozhat egy ember a szavaival úgy, hogy talán soha nem is fog róla tudni.