imázs

2.

@bajzajuliaemma: Úgy látszik, ez a meglepetések estéje

Egy óra tizenhét perckor villant fel az értesítés a képernyőn. Csenge addigra már a sokadik receptes videót nézte végig; miután az autóban hazáig hallgatták Hajni Hubának szánt fejmosását a túlzásba vitt bulizás miatt, ő egyenesen a szobájába ment, hogy a további kérdéseket kikerülve minél hamarabb ágyba bújhasson. Még arra is csak nehezen vette rá magát, hogy lemossa az esti sminkjét, belebújt az első keze ügyébe akadó pólóba, és kimerülten sóhajtva dőlt végig a matracon.

De a várva várt álom nem érkezett meg – az agya folyton járt, gondolatok cikáztak a fejében, és csak forgolódott a párnák között. Melege lett, aztán fázott, kicsit még forgott vele a világ az elfogyasztott italok emlékeképpen, és a gyomra is furcsa, nem túl bizalomgerjesztő hangokon kordult meg. Elővette hát a telefonját, hogy videók végeláthatatlan sora nyomja végre el.

Meglepte az üzenet; nem gondolta, hogy Júlia ilyen hamar reagál. Fogalma sem volt, mit válaszolhatna. Néhány percig szemezett az üres chatablakkal, mielőtt gépelni kezdett volna.

@cskosiczky: Legyen ez a hálám, amiért jókor voltál jó helyen

@bajzajuliaemma: Ott vagyok, ahol szükség van rám 🫡
@bajzajuliaemma: De lehetőleg azért ne csináljunk belőle rendszert

Csenge az ajkába harapva koppintott kettőt az első üzenetre, és arra gondolt, hogy valóban nem ismétlődhet meg az este. Csak remélni tudta, hogy az ajtóban álló biztonsági őrön és Lillán kívül senki nem látta őket, és hogy egy szemfüles újságíró sem tartja számon, hogy kiket követ a social medián.

@cskosiczky: Nem minden hős visel köpenyt 🦸‍♀️
@cskosiczky: Azért örülök, hogy volt lehetőségünk találkozni 😊

Sóhajtva zárta le a telefonját, és az alkarját a homlokára szorítva igyekezett figyelmen kívül hagyni izgatott szívdobogását. Tudta, hogy tilosban jár. Nem úgy, mint amikor gimiben betépve próbált beosonni a házba abban reménykedve, hogy senki nem hallja meg – persze kis híján felborított egy asztalkát a folyosón, így sikerült emlékezetes entrée-t nyújtani az ágyukból kiugró szüleinek. Pedig az is megérte a másnapi fejmosást. Túl jó volt néha ellent mondani az apja akaratának, úgy tenni, mintha nem öveznék szigorú elvárások minden mozdulatát.

Ez egy újfajta tilos volt. Olyasmi, amit meg se kellett tiltani, annyira egyértelmű volt: barátkozni egy ellenféllel. Voltak évek, mikor Csenge azt hitte, hogy mindenki az apja oldalán áll. A politikusok, az emberek, az egész ország – mert csak arra volt rálátása, amire az apja engedte. Csak felnőve szembesült azzal, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű és egyértelmű, és akkor fogalmazódott meg benne, hogy ő nem ezt az utat szeretné választani.
A telefon újra megrezdült, és Csenge már azt hitte, hogy talán mégis folytatódik a beszélgetés. Felvillanyozta a gondolat, hogy épp mennyire szembemegy mindennel, amit valaha tanítottak neki. De csak egy szivecske érkezett az utolsó üzenetére. A biztonság kedvéért még utoljára megnyitotta Júlia profilját, megnézte az utolsó feltöltött képet, elolvasott néhány új hozzászólást, aztán a telefonját a párnája mellé tette, és a fal felé fordulva próbált újra elaludni.

Az üzenetek jártak a fejében, és persze a találkozásuk. Eszébe jutott, hogy a lánynak van egy anyajegye a bal vállán, és hogy a hangja milyen selymesen csitította el a kétségeit a szófán ülve. Érezte, hogy ez egy újabb olyan élmény volt, mint amikor egy hosszú, homályba forduló gólyatábori buliban egy estén keresztül táncolt egy lánnyal összetapadva – kevés emléke volt arról az éjszakáról, a leendő évfolyamtársaival sorban fizették a köröket a pultnál, amíg a zene és a színes, villódzó fények összeolvadtak, de egy dolgot nem felejtett el. A lányt – akit Tamarának hívtak, és akivel bár később gyakran összefutottak a folyosón vagy egy-egy szemináriumon, eleinte még a neve emlékét is próbálta kitörölni az emlékeiből –, és azt a szinte elektromos bizsergést, amit az ujjai helyén érzett, és hogy abban reménykedett, talán a lány majd megcsókolja. Tamarának valószínűleg nem jelentett annyit az az este, mint neki, ahogy a többiek sem botránkoztak meg a kettejük párosán. Részegek voltak, annyira, hogy ne számítson, mit csinálnak.