TaeKook - Színpadra teremtve

Tizenhetedik fejezet

Eseményekkel teli éjszaka
♤
Kook szemszög

Már lassan ott tartok, hogy teljesen elveszítem magam felett az irányítást. Ahogy hallgatom Taehyung és a kicsi Yeontan egyenletes légzését, miközben alszanak, én csak a plafont tudom bámulni és elgondolkodni mindazon, amit az elmúlt órákban megtettem azért, hogy ide jöhessek. Mióta Taehyung-ot ismerem, önkéntelenül is meglepődök a tetteimen. Először is ráírtam, és ameddig nem kaptam választ, a napok minden egyes percében eszembe jutott. Persze ez azután sem változott, amikor már elkezdtük ténylegesen megismerni egymást. Aztán ott volt a találkozásunk, ami szintén mély nyomot hagyott bennem... Amikor pedig hosszú-hosszú hónapnyi kapcsolattartás után, a személyes találkozásunkat követően felszívódott az életemből, felemésztett a hiánya.

Miért kényszerítettél ilyen tettre engem, Tae? - kérdeztem a gondolatomban, fejemet az alvó, a sötétség miatt homályos alakjára. - Remélem, reggel meg tudjuk beszélni azt, ami elromlott.

Ahogy a reggelen tanakodtam, sokadjára kezdett el rezegni a telefonom.

Namjoon neve volt látható a kijelzőn. Nem akartam a felesleges aggodalmukat tovább húzni, így hát úgy döntöttem, kislisszolok Yeontan mellől az erkélyre, és felveszem a készüléket.

- Igen? - szólalok bele, miután felpöccintettem a zöld gombot, amivel felvettem a rezgőre állított kütyüt.

- Jungkook, mégis hogy képzeled? Hol vagy?! Mindenki sík ideg! Ugye nem történt valami baj? — hadarja el indulatát egy kicsit sem véka alá rejtve RM, ám a heves hangjában fellelhető a már fentebb említett aggodalom is.

- Muszáj volt eljönnöm hozzá és beszélnem vele - mondtam, nevét meg sem említve, hisz pontosan tudom, tisztában van vele, kiről beszélek.

- Teljesen elment az eszed?! Arra nem gondoltál, hogy ezzel akár neki is árthatsz? Mi van, ha valaki felismer téged, hm? Mi van, ha megtámadnak? Kook, egyedül mentél a világ egyik, ha nem a legnagyobb városába, a fenébe is már! - nem tudtam megszólalni, hisz legbelül tudom, igaza van. - Azt hittem - kezdi el újra nyugodtabb hangon - nem kell közbelépnem. De mint a csapat vezetője, és egyben jó barátod, meg kell tennem a lépéseket.

- Miről beszélsz? - kérdeztem, és előre féltem a választól.

- Shinou már úton van érted. Holnap délutánig használd ki az időt, és beszéld meg a gyerkőccel azt, ami miatt kockáztatod a testiépségedet.

- Nam... Azt kérdeztem, miről beszélsz...!?

- Amit te művelsz, nem normális dolog... Hónapokon át nem szóltam bele abba, amit csinálsz. Pedig annak sem kis kockázata van, hogy tartod vele a kapcsolatot... Jól voltál, és nekünk csak ez számított...

- Mire akarsz kilyukadni ezzel? Kérlek, ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőled!

- A legideálisabb az lenne, ha magadtól jönnél rá, de... Jungkook... Meg fogod szakítani a kapcsolatot Tae-val, ha tetszik, ha nem. - eme kijelentésére kihagyott egy ütemet a szívem. - Nincs rád jó hatással. Elveszíted az ítélőképességedet, ha róla van szó. Egy szerencséd most van talán, az pedig az, hogy Bang egyelőre nem értesült a kis kiruccanásodról. Remélhetőleg ez így is marad, mert ha nem, súlyos következményei lesznek, és...

- Soha!!!

- Tessék...?

- Soha nem fogom elengedni! Ő van rám rossz hatással? Ő?! Amióta aláírtam a Bighitnél a szerződést, az életem meg van pecsételve! Életem? Nincs is életem!
Fellépés, gyakorlás, fellépés, gyakorlás... És te most jössz nekem azzal, hogy el kell veszítenem azt az egyetlen embert, aki színt visz a szánalmas kis mindennapjaimba?