Anime Oneshots [KÉRÉSEK ZÁRVA]

☆ A Roppongi trio újra együtt ☆ [Haitani brothers x reader] 18+

Újra Roppongiban... 1 éve, hogy elhagytam ezt a helyet, és számomra két fontos személyt is, de 1 héttel ezelőtt rávettem magam, hogy vissza jövök, viszont egy valamivel nem számoltam. A Roppongi bandákkal. 1 év alatt elfelejtettem, milyen agresszívak és becstelenek, de erre csak akkor jöttem rá, mikor verekedésbe keveredtem velük.
- Te hülye kurva, hogy képzelted hogy ide jössz, ha!? - emelte rám az egyik a hangját, majd egy vasrúddal fejbe vágott a mögöttem álló.
Egyáltalán hogy került oda?? 1-2 ember maradt talpon, de ők is a nagykutyák közül, kiknek nem tudtam olyan kőnnyen behúzni, mint a többinek.

- Chh, idióta liba, most megkapod a magadét! - lépett hozzám, gondolom a vezér, és elkezdett rúgni. Fájt, de nem tudtam felállni, sem kivédeni. Fejem vérzett és alig láttam valamit.

- Oi! - csapta meg a fülemet egy ismerős hang. - Miért kell bántanod ártatlan hölgyeket?! - ez a hang felháborodott volt, a lépések pedig egyre hangosabban.

- R-Rindou-kun, é-én... - kezdett magyarázkodni. Rindou... ismerős, de a gondolkodás is nehezemre esik most. Szememet becsuktam, a hangok eltompultak. Még hallottam a kiabálásokat, és, hogy valaki megvert valakit, majd elsötétült és elnémúlt minden.

Mikor kinyitottam a szememet, egy szobában ébredtem. Próbáltam felkelni, de nem ment, viszont a gondolkodás már igen.

- Ne erőltesd meg magad. - az ajtó felé fordítottam a fejemet, majd lassan felültem.

- R-Rindou... - kerekedett el a szemem, melybe később könnyek telepedtek meg. El se hiszem hogy látom..

- Szia Y/N. - hangján hallottam, hogy mosolyog, majd közelebb sétált és az ágyra ült. - Egy év után végre találkozunk, de akkor is, hogy kell rád találnom? - csóválja meg a fejét.

- Bocsánat.. - szégyeltem el magam.

- Gyere, Ran a konyhába van. - fogta meg kezemet, majd a konyhába vezetett, hol Ran nyakába ugrottam.

- Szia babe, örülök, hogy újra itt vagy. - nyomott egy csókot az arcomra.

Ezt követően leültünk vacsorázni, mint kiderült egész délután feküdtem, melyen teljesen kiakadtam, de ők csak jót nevettek rajtam. Hiányoztak már. Az egész étkezést végig beszéltük, hogy kivel mi történt abban az egy évben, míg távol voltunk egymástól. Gyerek korom óta ők a kis védelmezőim, az őrangyalaim, és pár éve bele szerettem ebbe a két idiótába.

Vacsora után a testvérek elmentek fürdeni - persze külön - majd a szobájukba. Miután lefürödtem, Rindou szobája felé vettem az irányt, majd benyitottam.

- Bejöhetek? - dugtam be a fejemet.
Rin felém nézett, majd engedélyt adva bólintott én pedig beljebb léptem. Nem volt rajta póló, és ez kisebb pirt vitt fel az arcomra.

- Gyere. - szólt lágyan, majd felemelte a takarót, én pedig mellé feküdtem. Most nem olyan feszült és feldúlt, mint délelőtt. Gondolom amiatt volt olyan, amint látott, lehet már akkor felismert.
- Hogy vannak a sebeid? - simított oldalamra a pólom alatt.

- M-Már nem fájnak annyira. - testem libabőrös lett ahogy hozzám ért.

- Ennek örülök. - kerekedett felém, majd arcon csókolt, utána pedig nyakamat vette birtokba, én pedig hajába túrtam.

- Rindou ezt nem szabadna. - sóhajtottam fel a kellemes érzésre. Az igaz, hogy ismerem már évek óta ezt a kettőt, és egy év után ma találkoztunk, de most is úgy, hogy össze vertek előtte.

- Tudom hogy te is ugyan úgy vágysz rá mint én. - nézett szemembe.

- Akkor azt is tudod mit érzek. - karoltam át nyakát, majd közelebb húzva megcsókoltam, amit viszonzott is, mert igen, szeretem őket, hiába mennek néha az agyamra.