A herceg és a kozák (Befejezett)

Harmincadik

- Hány gyerekük lett? - csatlakozott Tristan.
- Sok-sok szép gyermekük! De most már ideje aludnotok!
- Oh! - nyafogtak és elindultak kifelé.
- Hallgassatok rá, mert különben megesznek titeket a szörnyecskék! - ijesztgettem őket, mire sikítva elszaladtak.
- Will! Ez csúnya dolog volt tőled!
- Ugyan, túlélik! Nem annyira picik már ők se. - mondtam anyához lépve. Sápadt volt. Szemei karikásak és fáradtnak tűnt. Pedig apa azt mondta jobban van.
- Mi szél hozott hozzám kincsem? És mi történt a szemeddel?
- Oh, az semmi. Neki mentem az ajtónak, apa már ellátta.
- Vigyázhatnál jobban is magadra! Még a végén elcsúfítod azt a kis helyes arcodat! - dorgált meg. Kuncogva léptem oda hozza és adtam egy puszit az arcára.
- Apával azt beszéltük, hogy hívjam meg a barátaimat ebedre.
- Ez jól hangzik!
- Csak gondoltam megkérdezem előtte tőled is, hogy mit szólsz.
- Nekem tetszik az ötlet. Már tudom is, hogy mit fogok főzni nektek!
- Jaj, mama! - mondtam és hozzá bújtam.
- Kincsem. - ölelt szorosan magához - Olyan hamar megnőttél.
- Köszönöm, mama. Tudom, hogy az elmúlt napokban nem voltam túl jó gyerek.
- Ugyan, én is voltam ennyi idős, mint most te. Tudom milyen érzés.
- Sajnálom, hogy bunkó voltam.
- Semmi baj, az a fő, hogy itt vagy. De mesélj csak, mi a másik ok amiért most itt lelkizünk?
- Anya... Mi bajod? Őszintén?
- Sejtettem, hogy rá fogsz jönni.
- Szóval? Komoly baj van?
- Nem tudom mi lehet, az orvosok sem tudják.
- De... Nem fogsz... Mármint...
- Ma történt egy felfedezés, remélhetőleg ad pár választ. - aggódva néztem fáradt arcát, de ő csak mosolygott.
- Anya...
- Nem lesz semmi baj! - csókolt homlokomra. Nagyon félek, hogy valami baja van. Csak csendben feküdtem mellette. Halkan dúdolva simogatta a hajamat, ahogy kis koromban is tette. Másnap izgatottan vártam az ebédet. A barátaim valóban nagyon színesek, de nem rosszak. Jó igaz a maguk módján furcsák, de ők így a legjobbak. Anya és Mark bácsi sürögtek-forogtak a konyhába, míg apa és Thomas bácsi terítettek.
- Szerintetek háború lesz? - kérdezte John. Ő katona volt.
- Persze, hogy háború lesz, ez van, ha diktátorok unják, hogy csak egy hazában dirigálhatnak. - mondta Louis.
- Ne mondjátok ezt! - ráztam fejemet - Mi haszna lenne az országnak ebből?
- Ha Franciaország aláírja az antantot, akkor bizonyára szövetségesek leszünk.
- Nincs kizárva. - bólintott Félix elgondolkodva. - De nekem nagyon rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban!
- Ha Franciaország és Oroszország egyesülnek Angliával, létrejön egy erős szövetség. Ha ez nem jön létre, akkor a franciák veszítik a legtöbbet. Anglia a németekkel társulna és mi komoly veszélyben lennénk. - mondta anya mire mindenki döbbenten meredt rá.
- Maga köpi - vágja a politikát. - mondta John elismerően.
- Csak egy kicsit. - legyintett összenézve apáékkal. - Nem viccelek! Magának kéne vezetnie a kampányunkat! - ugrott fel Félix mire fel sipítottam ijedtemben. Az összes felnőtt ránk nézett.
- Milyen kampány?
- Hát az ellenállásé! Will nem mondta? - kérdezte furcsállva - Nem akarjuk, hogy újabb háború legyen!
- Ellen állás? - kérdezték apáék egyszerre.
- Had magyarázzam el! Tüntetők és egyszerű szónokok vagyunk! Arra bíztatjuk az embereket, hogy támogassák a szövetséget és ne a forradalmat! A szüleim és bácsikáim sokkosan néztek ránk.
- Gyerekek ez nem játék! - rázta fejét apa és felállt, majd anya széke mellé állt.
- Mi nem is játszunk! Tiszteletben tarjuk a törvényeket és tudjuk a jogainkat! - mondta Louis.
- Hallottak a múlt heti felvonulásról az Eiffel toronynál? Azok mi voltunk!
- MI?! - kérdezte mérgesen apa, szerintem most jött rá, hogy onnan szereztem a monoklit - William!
- De igazat mondtam! Johnnal szemétkedett! - mondtam hangosan. A barátom erre felállt, tudtam mit akar. Intettem neki, hogy nem kell, de csak legyintett. Megmutatta a művégtagját.
- Pipaszár lábnak nevezett és rokkantnak. A fiuk kiállt értem. - Tristan és Marija nagy szemekkel jöttek közelebb, érdeklődve nézték barátomat.
- Mi történt a bábiddal? - kérdezték szomorúan.
- Az hosszú történet, tökmagok. Azért harcolunk, hogy nektek sose kelljen látnotok, amit én és sok bajtársam láttunk, átéltünk és szenvedtünk.
- Ez akkor is veszélyes! - rázta fejét Thomas, míg Mark karjába vette lányát.
- Tisztában vagyunk vele! - feleltem - De akkor sem ülhetünk tétlenül!
- Nem neked kell harcolnod! - mondta apa.
- De igen, nekem is kell! - mondtam.
- Most van az igazság korszaka! A kormány végre elismerte például, hogy mit tettek a Romanov családdal es exhumálták őket! - mondta Felix mire anya lefagyott. Nem értem miért.
- Ho-hogy mi? - kérdezte elhalt hangon.
- Úgy ahogy mondom!
- Anya jól vagy? - kérdeztem aggódva.
- Kincsem...
- Ezt majd megbeszéljük hat szem közt később! - vágott közbe apa.

Vladimir pov.
Azt hittem légzési rohamot kapok.
- Mama? - fogta meg lábamat Tristan - Jól vagy?
- Vladimir? - lépett mellém Raoul. - Minden rendben?
- Kedvesem!
- Kell egy kis levegő! - álltam fel, de megszédültem. Igor szerencsére időben karom után nyúlt.
- Ki kísérlek az erkélyre! - fogott erősen. Ott leültetett az erkélyre és vart, amig levegőhöz jutok. Szívem hevesen vert és úgy éreztem fejem majd szét szakad. Forgott velem a világ, mégis boldog voltam.
- Igor... Újra temetik őket!
- Tudom, drágám!
- Szólnunk kell Meyers ügynöknek! Ott akarok lenni a temetésen!
- Igen kedvesem, végre megkapják a méltó végtisztességet!
- Ott akarok lenni! Hívjuk fel az ügynököt!
- Rendben, de te is tudod...
- Most már nem veszélyes! - hajtottam fejemet vállára - Most már békében élhetünk!

Felhívtuk a titkos ügynököt, aki nekem és Annának az elrejtését szervezte. Ő adott nekünk útleveleket.
- Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen, de egyben tárgyilagosan.
- Gondolom tudja mi van a hírekben. A férjem ott akar lenni. - mondta Igor.
- Szóval haza akar térni? Tisztában van vele, hogy ez mekkora kockázat?
- Igen, de ők a családom.
- Megértem, de a meglévőkre is gondolnia kell. Rájuk is kihatással lehet ez az egész.
- Tudom. Beszélek a húgommal.
- Jól teszi. - helyeselt - Azt javaslom beszéljék át a dolgot.
- Megtesszük, de készüljön. Szerintem ő is ott akar lenni.
- Értettem. Most sajnos le kell tennem, de még hívom önöket ez ügyben!
- Jó. - mondtam es letettem. Megkönnyebbülve ültem le a karos székben. Fel sem tudom fogni... A családom végül megkapja azt a végtisztességet, ami már régen kijárt neki.
- Jól vagy? - kérdezte Igor.
- Igen, sokkal jobban.
- Ennek örülök. Megijesztettél! - csókolt homlokomra és szemeimbe nézett.
- Beszélnem kell Annával.
- Szóltam már ez ügyben Szashának. Holnap átjönnek.
- Végre igazság születik.
- Igen, végre. - mosolyogva bújtam hozzá és csókoltam meg.
- Köszönöm, hogy vagy nekem!
- Én is. - csókolt vissza.

Másnapra Anna, Szasha és a fiuk átjöttek. Gyermekük, amint meglátott mosolyogva szaladt hozzám.
- Hogy megnőttél! - öleltem magamhoz.
- Igen, hamarosan 15 leszek! Mar alig varom, hogy iskolába menjek Londonban!
- Amit meg át fogunk beszelni! - tette hozza Szasha.
- Tudom, de már alig várom! - lelkendezett. Felment a többiekhez mi pedig leültünk.
- Gondolom olvastok híreket.
- Igen! - felelte izgatottan húgom.
- Te is ott akarsz lenni?
- Meg szép! Anyuska és atyuska...
- Én is így érzek. - szorítottam meg Igor kezét.
- Aggódtam, mert veszélyes, de ha mind a ketten ott akartok lenni...
- Igen, ott akarunk.
- Biztos?
- Teljesen! Látni akarjuk, ahogy megkapják a végtisztességet!
- Akkor ezt megbeszéltük. - mondtam.
- Miről beszéltek? - kérdezte Will kilépve a fal takarásából, zaklatottnak tűnt. Ő nem tudja, hogy Anasztázia és én kik vagyunk.
- Willy! - rikkantotta boldogan húgom fia és hozzá szaladt.
- Szia! Képzeld felvettek Londonba!
- Gratulálok. - simított hajába mosolyogva, de hangja nem volt boldog. Három év van köztük, de szinte elválaszthatatlanok.
- Willy, azt hiszem ideje, hogy beavassunk egy családi titokba.
- Miről van szó? - vált aggódóvá - Baj van?
- Semmi ilyesmiről nincs szó. - nyugtatta Igor - Gyere ülj le ide! - elővettem a régi medalionomat es kinyitva oda adtam neki.
- He! Ez a kép volt sz újságokban! Ezek a Romanovok! - mondta. Leültem mellé.