𐏑𐄺𐀤° /𝘢𝘰𝘯𝘶𝘯𝘨 𝘧𝘧/

5.

Nem szokásom sokáig aludni, de most mégis így sikerült. Talán lehet azért mert mostanában nem sokat voltam egyedül ami jobban kimerít annál, hogy akár vadászok vagy csak egyedül mászkálok mindenfelé.

-Tegnap hol voltatok? - jött a kérdés apámtól Lo'aknak.
-Az erdőben nem messze a hangok fájától. - válaszolt kisétálva a maruiból.
Öten mentünk az ikranok felé, két fiatalabbik testvérem, apám, Spider és én.
-Te is velük voltál? - jött felém a kérdés mire bólintottam. - Minden rendben volt? 
-Igen, minden, de ha baj is van úgyis megvédem őket.
A többiek csak helyeselően bologattak.

Leérve a Metkayinákhoz az olo'eyktan családját kezdtük megkeresni.
A két testvér velünk szembe jött, a lány integetett is.
-Sziasztok! Tudjátok hogy apátok merre van? - kérdezte meg őket a sajátom.
-Arra felé volt mikor eljöttünk onnan - mutatott maga mögé Tsireya.
-Rendben köszönöm. Gyere Zer'ya. - biccentett apám majd magam mögött hagyva mindenkit mentem utánna.

/Lo'ak szemszöge/

-Most ő hova megy? - kérdezte Aonung a nővérem után nézve. Meglepett hogy érdeklődött iránta.
-Apánk megbeszélést hívott össze. - válaszolt Kiri.
-Milyen megbeszélés? - jött oda hozzánk Rotxo.
-A lényeg az hogy nekünk is vannak harcosaink, azok közül vannak kiemelkedőek akiket neveztünk most fő harcosoknak. - tartottam egy kis szünetet - Ugyebár az apám az olo'eyktan így a fő és a sima harcosok felett is ő rendelkezik nyilván. Ezeket a megbeszéléseket apám összehívja és csak ezek a fő harcos na'vik vesznek részt rajta, nagyon ritkán szokott mondjuk a nagyanyánk is részt venni ha olyan a téma.
-És mitől másabbak ezek a fő harcosok? - érdeklődött Tsireya.
-Kiemelkedően teljesítettek valamilyen nagyobb hagyománynál vagy eseménynél és azok után is ugyan olyan jó a teljesítményük, kiváló harcosok egyszerűen csak jobbak mint az átlag réteg. Őket nagyra becsülik, persze mindenki tisztel mindenkit, de őket valahogy még annál is jobban tisztelnek valamilyen szinten. Szóval aki ilyen annak apám adhat kisebb csapatokat az irányítása alá ha esetleg harc alakulna ki vagy valamilyen vészhelyzet. - magyaráztam el a tőlem telhető legértelmesebben.
-És a nővéred akkor minek ment apáddal? - nézett furán Aonung.
-Mert ő is a megbeszélésre ment. - felelt Kiri.
-Tehát akkor ő is ilyen fő katona? - tette fel a két fiú egyszerre a kérdést mi pedig bólogattunk. Tsireya testvére felnevetett ezen.
-Most mi az? - ráncoltam össze a szemöldököm.
-Csak nem gondoltam volna róla. Pont őt ennyire tisztelni? - hangja kissé gúnyos volt. Ha így folytatja itt is megverem ha kell. Zer'ya meglátná még lehet ő is beszállna.
-A nővérem és Neteyam a korosztályunkban a legnagyobb harcosok és sok felnőttet is lepipálnak a tudásukkal. - állt ki Kiri a testvérünk mellett. - Nem láttad, de mikor volt a vész, mikor Neteyamot meglőtték addigra odaért ő is, napokat repült ugyanis megtudta Normék által hogy mi történt velem és látni akart, ezek mellett a fülébe jutott hogy Quaritchék a nyomunkra bukkantak így mindenképpen igyekezett hozzánk. A nyílvesszői vége feketék zöld színnel tarkítva, úgy mint anyámnak az övé is jellegzetes. Miután apám és anyám megmentette Tukot és engem a hajó már a víz alatt volt, mi mentünk megkeresni őket és  sok olyan halott ég ember volt a víz alatt, akikből a nővérem nyílvesszői álltak ki. - mesélte el Kiri mire a fiú tekintete megváltozott, mintha megbánta volna hogy kételkedett a nővérünk tudásában.
-Ők apám tökéletes katona gyerekei, de megtanultam hogy ez miatt nem leszek egyikre sem mérges mert sokkal jobban számít az hogy milyen a viszonyom velük és hogy szeretem őket mint ez, és sajnos erre csak akkor jöttem rá mikor a kettő közül az egyiket elvesztettem. - szálltam én is be, a hangulat szomorú lett. Előjött bennem Neteyam hiánya, mindegy is hogy mennyire nagyon hasonlítanak egymásra Zer'yaval mégsem egytől egyig ugyanazok és hiányzik. Sokszor rossz mert a nővérem rengetegszer eszembe tudja juttatni a viselkedésével, megszólalásaival akár tetteivel a báttyámat és akkor egy pillanatig úgy is érzem hogy akkor ő is itt van velünk, de aztán látom ahogy Zer'ya nem mosolyog, szinte nincsenek kifejezései, nem röhög és akkor mindig visszaránt a valóságba hogy Neteyam halott.
A hosszúra nyúlt csendet a kürt hangja zavarta meg így arra indultunk ahol megláttuk éppen a nagy harcosokat köztük apámat, anyámat és nővéremet leszállni a homokba.