Lupin prof: Tessék!
Belépett Piton professzor, egy hatalmas serleggel amiben a farkasölőfű főzet volt. Miután letette a serleget rögtön kiment. Harry érdeklődve figyelte, majd rám nézett. Én csak biztatóan rámosolyogtam.
Lupin prof: Piton professzor volt olyan kedves és elkészítette ezt a bájitalt, ez egy igen bonyolult főzet, és amúgy se mozgok otthonosan ilyen téren. Csak kár, hogy a cukortól elveszti a hatását.
Harry: Miért...
Lupin prof: Az utóbbi időben sokat betegeskedtem. Ez az egyetlen bájital az orvosság számomra.
Harry itt már gyanúval nézett majd hirtelen kimondta, hogy sokan úgy gondolják Piton bármit megtenne azért, hogy taníthassa a sötét varázslatok kivédése órát. Szerencsére Remus bácsi ezt hamar eloszlatta, mert közölte, hogy folytatnia kell a munkát. Így Harry-vel együtt visszamentünk a klubhelységbe.
Alkonyodott mikor is kinyílt a portré és belépett rajta Ron és Hermione. Látszott milyen jól mulattak, odajöttek és a zsebükből rengeteg édességet vettek elő.
Ron: Ennyi fért el a zsebünkben.
Harry: Köszönöm. Milyen volt Roxmorts?
Elmondásuk alapján szinte mindenütt voltak. A három seprűben, a Mézesfalásban, Zonkó csodabazárában, a postahivatalban is persze, és még sok más helyen.
Ron: Sajnos a vajsörből nem tudtunk hozni. Nagyon finom és egy pillanat alatt átmelegszel tőle.
Hermione: Tudtál valamit tanulni?
Harry: Nem, Victoria és én Lupin dolgozószobájában voltunk, aztán egyszer csak bejött Piton...
Azzal elmondta teljes gyanúját Pitonról, amit a többiek tátott szájjal, én meg kissé szemforgatva hallgattam.
Ron: És Lupin képes volt meginni? Elment az esze?
Majdnem megszólaltam, de ekkor Hermione az órájára nézett.
Hermione: Gyertek induljunk, öt perc múlva kezdődik a lakoma.
Elindultunk az ebédlő irányába, de Hermione megállt.
Hermione: És ha lett volna Pitonnak valami rossz szándéka, akkor miért Harry előtt csinálta volna?- kérdezte suttogva.
Victoria: Ez jó kérdés.
Beléptünk a nagyterembe ahol minden Halloween-nek megfelelően volt feldíszítve. Mindenütt töklámpások, élő denevérek röpködtek körbe-körbe, valamint a viharfelhős mennyezet alatt narancsszínű szerpentin szalagok úsztak. A lakoma fenséges volt, Harry sokszor nézett a tanári asztal felé, párszor én is óvatosságból. Úgy tűnik Remus bácsi teljesen jól van ami engem csak még jobban megnyugtat. Régebben minden teliholdkor a falu szélén lévő Szellemszállásra ment és ott változott át. Én viszont minden este hallottam a vonyításokat és persze féltem is. A lakoma záró része a kastély szellemeinek előadása volt. A Griffendél torony szelleme, Félig Fejnélküli Nick pantomim előadás formájában előadta saját lefejézését. A vacsora után indultunk a toronyba, de hirtelen mindeki megállt a lépcsőn.
Ron: Miért nem mennek be?
Senki se mond semmit. Ekkor tolakodott előre Ron másik bátyja Percy.
Percy: Utat kérek! Az iskola első vagyok! Mi ez a csődület? Nem lehet, hogy mind elfelejtettétek a jelszót!
Mindenki állt némán. Végül Percy vészjóslóan szólalt meg.
Percy: Valaki szóljon Dumbledore professzornak. Gyorsan.
Mindeki a portrét figyelte, és ekkor jelent meg Ron húga Ginny.
Ginny: Mi történt?
Most ért fel Dumbledore professzor és a portréhoz sietett. Ekkor láttuk meg mekkora a gond. A Kövér Dáma eltűnt a festményből, a földön pedig csak vászondarabok hevertek. Valaki nagyon durván szétszabdalta. Dumbledore felmérte a helyzetet majd az odaérkező tanárok felé fordult.
Dumbledore prof: Meg kell keresnünk a Kövér Dámát. Mcgalagony professzor! Szóljon Friccs úrnak, hogy kutassa át a kastélyt. Bárhol lehet a Dáma.
???: Nem fog örülni, ha megtalálják.
Hóborc volt a kopogószellem. Rémes egy kísértet. Abban lelte örömét, ha valakinek valami baja volt.
Dumbledore prof: Mit akarsz ezzel mondani?
Itt már nem gúnyolódott, de ugyan olyan idegesítő volt a hangja.
Hóborc: Szégyelli magát igazgatóságos uram. Elszaladt szégyenében. Láttam a negyedik emeleti tájképen, ott bujkált a fák között, keservesen sírt. Szegénykém...
Dumbledore prof: Megmondta ki tette?
Hóborc: Meg bizony, főprofesszor úr. A Dáma nem akarta beengedni attól dühödött így fel...
Én már sajnos tudtam miről is van szó, és legszívesebben kirohantam volna a kastélyból.
Hóborc: Nagyon hirtelen haragú fickó ez a Sirius Black...
YOU ARE READING
Titkos múlt
FantasyAz utolsó időváltó egy hatalmas erejű boszorkány kezébe kerül. Ezzel képes lehet megváltoztatni a múltat vagy előre tekinti a jövőbe. Varázslatos utazás Harry Potter világában. Történet a könyvek és filmek alapján.