Egy ember, egy autó, egy páratlan barátság

Egyedinek lenni

– Ja igen! – fordult ismét szembe vele Michael, és mosolyogva megemelte a pezsgős poharat. – Milyen érzés megint egyedi példánynak lenni-?

– Michael, nekem nincsenek érzéseim – vágta rá azonnal KITT. Michael kifejezését látva azonban hamar folytatta is - a megfelelő szavakat kereste, és egy másodperc töredéke alatt meg is találta: – Mindazonáltal fogalmazhatok úgy, hogy egyedi példánynak lenni roppant szívmelengető érzés.

A társa arca ismét kivirult.

– Akkor jó. Viszlát haver – kacsintott a férfi, majd lekapcsolta a lámpát, és követte Devont és Bonnie-t.

A félhomályban csak a keresőfény piros pulzálása maradt. Az emberek körvonala a hőkamerán szép lassan elhalványult. Elhagyták a kamiont, és visszavonultak a kúriába. KITT magára maradt a műhelyben. A rengeteg izgalom és rohanás után jól esett a pihenés. Sorra elvágta az energiaellátást a funkcióitól, ma már úgysem lesz rájuk szükség. Legvégül a kereső is kialudt. Semmilyen vizuális információt nem fogadott már. Becsukta a szemét, ha úgy tetszik. Takarékos üzemmódban mindig visszahúzódott a központi egységébe, ahova senki nem tudta követni. A rendszere legszemélyesebb részébe, ahol a lénye alapjai voltak megírva. Itt nem zavarta senki a merengését. A kinti nesztelenség dacára a processzora nem szűnt zúgni. Mint egy forgolódó álmatlan, nem lelték a helyüket a gondolatai.

– Egyedi példánynak lenni roppant szívmelengető érzés... – ismételte el magában. Ellentmondásba ütközött. A szavai nem egészen egyeztek a valósággal. Hazugságprotokoll? Miért? Csak egy esetben hazudik: hogy a rábízott életeket megkímélje és megvédje. De most nem állt fenn ilyen helyzet. Valami itt nem stimmelt.

Kellett hogy legyen oka füllenteni. Ösztönösen vizsgálódni kezdett. Belépett a memóriaegységébe áttekinteni az elmúlt napok emlékeit, kifejezetten azokat, amelyeknek KARR is része volt. Kiemelt egy memóriafájlt feldolgozásra, az első rendes párbeszédüket, amit Bonnie elrablása közben ejtettek a privát frekvencián.

„Az időd vesztegeted, öcsém" – szisszent fel KARR.

A megszólítás hallatán KITTet ismét elárasztották a kevert reakciók. Gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen tény volt, elvégre korban KARR volt az idősebb, mégis volt benne valami. Nem a lekezelő hangsúly, hanem maga a szó. Egész végig hitvány sorozattermékként emlegette őt, és most hirtelen öccseként azonosítja? Vajon mi késztette rá?

„Nem kerekedhetsz felül a prototípuson. Hagyj fel az üldözéssel, különben megsérülsz."

„Karr, nem is tudtam, hogy számítok neked..."

KITT elgondolkodott. Megtéveszteni akarta vajon? Vagy valami többről lett volna szó? Vagy talán az ő megítélése volt téves? Tisztázást remélve egy másik emléket hívott elő. Az utolsó párbeszédüket.

„Figyelmeztetlek, azonnal változtass irányt!" – mennydörögte KARR.

„Nem én vezetem magam, Karr."

„Akkor a kétlábúaknak szólj, hogy váltsanak irányt, a vesztükbe rohannak... Nekem nem számít az életetek."

Egyik állítása hazudtolja a másikat. Vagy talán csak rájuk akart ijeszteni. Elvégre ez a viselkedésforma egyezne Michael elméletével. Az fenyegetőzik, aki fenyegetve érzi magát. Ez kellett hogy legyen. De ez még mindig nem válasz a kérdésére. Miért érzi úgy, hogy valami nem stimmel? Miért hazudott? És mi ez a furcsa szúrás, ami kíséri az ikerpárja nevét?

„A nőszemély beszélt rólad, Kitt. Érdekes így szemtől szembe találkozni veled."

„Veled is érdekes találkozni, Karr. Mindeddig azt hittem, hogy egyedi példány vagyok."

„Egyedinek lenni valóban különleges... De ketten lenni is igazán rendkívüli."

„Igen. Talán még rendkívülibb, Karr. Sokkal rendkívülibb."

KITT megtorpant, ahogy ránehezedtek a mai tettek következményei, annak a valósága, hogy az egyetlen hozzá hasonló létformát soha nem lesz lehetősége megismerni.

– Egyedinek lenni rendkívüli... ugyanakkor magányos. – Különös. Ilyen hát az érzés, amit az emberek keserédesnek neveznek?

Győzött, de mit nyert vele? Túlélt, de milyen áron?! KITT megszomorodva helyezte vissza a fájlokat a tárhelybe. Bánta. Bánta, hogy nem volt más választása. Neki az emberek védelme a feladata. De bárcsak másképp ért volna véget minden. Hiszen senkit sem ölt meg. Biztosan képes volna rá...? Most már sosem tudja meg. Mert ellenben KARRal, ő valóban kioltott egy életet. A saját testvére életét. Ezért hazudott hát. Mert az igazságra nincsen racionális magyarázat. Mert az igazság az, hogy hiányzik...

RENDSZERHIBA

KITT letaglózva meredt a hibaüzenetre. Sejtette, mit jelent. Nem. Lehetetlen. Egy számítógépnek nem lehet kapacitása ilyesmire. Egy ennyire emberi reakciónak nincs létjogosultsága.