Black örökség /Harry Potter ff./

- 6 -

Múlt

Próbáltam a puncsos edénybe folytani a bánatom, és igyekeztem nem mélyeket lélegezni az írtó szűk ruhámban, amit anyám traktált rám. Mellettem Reg elegáns zakót húzott, és unottan turkálta a tányérját.

- Miért én vagyok az egyedüli kötözött sonka ezen a rendezvényen? - mormoltam, és nyomban megbántam, amikor a ruha ott is elkezdett szúrni, ahol eddig még nem.

- A menyasszonynak jól kell kinéznie.

- Még nem az esküvőmön vagyok, tehát igazán lehetnének tekintettel arra, hogyha még egyszer ezt a szettet kell felhúznom, instant felakasztom magam.

- Ha itt mersz hagyni ezzel az őrült családdal, esküszöm megkereslek a szellem világban és én magam rángatlak az oltárhoz.

Undok szavaira oldalba könyököltem, ő pedig felsziszent.

- Egy kis ízelítő, milyen az ha a bordáid közé nyomul a fűző.

- Hála az égnek, hogy nem lánynak születtem.

Eszmecserénknek apám vetett véget, ki szigorú pillantással jelezte, hogy lépjek oda hozzá.
Épp az egyik különösen utált rokonommal, Bellatrix Blackel, avagy mostmár Lestrangel társalgott, mellette pedig férje, az örökösen zord Rabastan álldogált.
Az ő kapcsolatukban is lehetett látni, hogy ki hordja a nadrágot.

- Mekkorát nőtt a lányod, Orion! Igazi szépség, bár még csak kislány - dícsérő szavai a szemen köpéssel voltak egyenlőek, hisz olyan undorral nézett végig rajtam, hogy kezdtem azt hinni, ráhányom a gyomromban kavargó puncsot.

- Te sem panaszkodhatsz, Bella. Bár mióta feleség lettél, mintha egyre több ráncod lenne - tettettem aggódást, és édeskés mosollyal megsimítottam a vállát. - De ne aggódj, elég szép vagyok helyetted is.

- Te szuka! - dohogta oda nekem, amint barátinak álcázott ölelésbe vontam.

- Hívhatsz bárminek, kedves rokon. De ettől még te ugyanúgy senki leszel - halkítottam le a hangom, és figyelmeztetőn oldalába vágtam ujjaim.
- Nem áll jól neked ez a haj, drágám. Ajánlok egy jó fodrász szalont, az Abszol úton. Csodákat képesek művelni. Rád fér - fejeztem be mondandóm immáron úgy, hogy apám és Rabastan is hallhassa.

- Ha megbocsátatok, táncolni van kedvem. A fiataloknak kell egy kis plussz szabadidő, hogy kiadják a túl sok energiájukat. De addig ti nyugodtan vitassátok meg a felnőtt ügyeiteket, végtére is az öreg csontoknak kell egy kis pihenés.

Bár tudtam, apám e beszólásokért a végén vagy megdícsér, vagy átokkal kínoz meg majd, de akkor nem számított.

A fenébe kívántam az egész bált, a hamis csillogásával együtt.
Amerre néztem aranyvérű flúgosokat láttam. A legtöbb osztálytársam szüleik mellett toporogtak, mint díszek, melyek csak arra jók, hogy eldicsekedjenek velük. Undorodtam ettől a képmutatástól.

Már épp elraboltam volna Regulust egy táncra, amikor elmém falain lágy simításokra lettem figyelmes.
Éreztem a figyelő szemeket a bőrömön, az enyhe nyomást a fejemben, és nemsoká egy meleg érintést is a csupasz hátamon.
A testének pulzálása hátam mögött, kellemes bizsergéssel töltött el.

- Tom.

Bárhol felismertem volna azt az érzést, ami a jelenlétében elfog. Nem kellett látnom az arcát hozzá, hogy tudjam, csakis ő lehet az.

- Káprázatos vagy ma - hangja mélyebb volt, mint gyermekkori énjéé, keze érdesebb, illata kicsivel másabb, de csókja ugyan olyan gyengéd a nyakamon.