Úton a tengeren (One piece fanfiction)

Úton a tengeren. 1. rész

Nem is tudom mit gondoltam. Itt hagyni a hajómat és az embereimet bűntudat nélkül?? Hogy tehettem?!! Hajókapitányként kötelességem lett volna itt maradni! Akkor nem kéne erre visszaérnem! Egy szigethez értünk. Egy barátom, Ony, elküldött felderíteni. Vettem pár új fegyvert, de hamar feltűnt, hogy nincs még a városban senki. Ezért visszamentem a hajóra hogy megnézzem mi történt..erre meg...Csak fél órára mentem el. De ez alatt....

A szívem hevesen kalapált. Lefagytam. Szédülök.. szinte érzem, hogy remegek. A hajón...mindenki..halott. Vérbe fagyott holttestek mindenütt. A barátaim....Ava...a leghűbb embereim..mindenki. Hogy történhetett ez. A korláton és a falakon, no meg a padlón folyt a vér. Csak álltam, és néztem magam elé.

–Na mi van Saif? Meglepődtél, mi?–
Ony. A gyerekkori legjobb barátom volt az. Ő.. tette? Nem! AZ KIZÁRT!
Megjelent még négy ember. A hajó navigátor, két őr és a fedélzetmester. Mind...ők...ÁRULÓK? Győztes vigyor ült ki az arcukon. Ony szólalt meg.
–Te egészen eddig elhitted, hogy barátok vagyunk? Hatalmas lúzer vagy. Nem is értem, hogy választhattak meg kapitánynak.–közbe nevetett. Alig akartam elhinni.
–Tudhatnád, hogy rózsaszín szemszín nincs! Ha csak nem valami különös szemtechnikával rendelkezel. A haditengerészetnek jól jönne ez az erőd.. Elviszünk egy kivizsgálásra, mert a szemed kicsit sem normális.

A szemem megtelt könnyekkel. Ony fojtatta.
–Sosem tekintettem rád barátként. Miért? Mert idegesítő, béna, haszontalan és ronda vagy! Sosem voltál szép. A szemeid miatt nem szeret senki. És elárulom. Soha nem is fog....
Nem akarom elhinni. Végig kihasználtak, hogy aztán végezzenek velem és a társaimmal. Mind azok ellenére, amiken keresztül mentünk. Együtt. Ez biztos csak egy álom. Bárcsak felébrednék..bárcsak...

Könnyek között kitört belőlem minden.
–VÉGIG ENGEM AKARTATOK, MI??? ÉS A HAJÓMAT! EZÉRT ÖLTÉTEK MEG A TÖBBIEKET? EZÉRT BARÁTKOZTATOK VELEM? CSAK A BIZALMAM KELLETT, HUH?
–kisasszony, nyugodjon meg!..–kérlelt Max, a fedélzetmester.
–POFA BE!! NEM FOGTOK ELVINNI A TETVES HADISZARZSÁKOKHOZ!!! ÉS MÉG VALAMI!! EGYSZER BOSSZÚT ÁLLOK A HAJÓMÉRT!! ÉS A TÁRSAIMÉRT. EZT JEGYEZZÉTEK MEG, SEGGFEJEK!
Oké, szerintem holnapra el fog menni a hangom.
–huh. Azok a "társak" sem bírtak téged. Emlékszel? Évekig kellett itt dolgoznod, hogy valamennyire kibéküljenek a létezéseddel.–röhögött Will, a navigátor.
Ez fájt. Nem bírtam tovább maradni. A korlátról bevetettem magam a vízbe. Egy hordóban landoltam. Sodródtam a vízben és csak zokogtam. Képtelen voltam mást csinálni. Padlót fogtam. 
–Bosszú...a bosszú az enyém.

Talán napokig, talán hetekig utaztam a hordóban. Rohadtul nem volt kedvem számolni. Szerencsére a fegyvereimet magamnál tartottam. Van két gépkarabélyom, egy katanám, és két kesztyűbe relytett tőr. Valamint a két csörlő, amelyek a lábamra vannak erősítve. Ezekkel az egy km hosszú kötelekkel tudok gyorsan közlekedni. Meg van két pisztolyom, de azok mellékesek. Lényeg a lényeg, meg tudom védeni magam, ha kell. De sajnos a lelki világom most úgy össze van törve, hogy nagyon. Ez az önbizalmamnak sem tett jót. Nem tudom mi lesz most így velem. De nincs is időm ezen gondolkodni. Miért? Mert pont most húzta fel egy hajó a hordót, amiben épp tartózkodok. De vajon kik lehetnek ezek?

Íme! Itt az új sori. Huh, most a motivációm az egekben van. Remélem tetszett az első rész. Köszi minden kedves olvasómnak  a figyelmét! A következő részben találkozunk.
Addig is sziasztok!! 🤗🤗🤗